Dokumentumfilmek


A kezdetektől 1945-ig

referens: Kurutz Márton

A dokumentumfilm mint műfaji kategória a húszas-harmincas években kezdett elterjedni. A korai idők magyar tárgyú dokumentum-felvételei közül, amelyeket dokumentum-felvételekként vagy tényfilmekként említ a szakirodalom, csak nagyon kevés maradt fenn. Az archívumunkban őrzött legrégibb történelmi felvételek – köztük pl. az 1896-os millenniumi ünnepségek felvonulásai, az utolsó magyar király, IV. Károly koronázása, vagy a Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalát megörökítő felvételek – ma a nemzeti filmgyűjtemény legbecsesebb darabjai. A tízes években meginduló híradókészítés a nem fikciós műfajok kialakulásának és elkülönülésének is lendületet adott. A dokumentumfilmek izgalmas területét képezik azok az ismeretterjesztő alkotások is, amelyeket a második világháború előtti korszakban kultúrfilmnek neveztek. A huszadik század első feléből ránk maradt magyar nem fikciós filmek mintegy 1200 tételcíme teljes hosszúságban fennmaradt dokumentumfilmeket, töredékeket, munkaanyagként használt muszterfelvételeket és eddig azonosítatlan képsorokat takar.

A némafilmkorszak feltérképezése a világon mindenütt befejezetlen, így a Magyarországon készült dokumentumfilmekről is csak annyit tudunk, amennyit a hiányos dokumentáció és a ránk maradt, sokszor töredékes állapotban fellehető filmek magukról és készítésük körülményeiről látni engednek. A különböző produkciós cégek által gyártott mozgóképanyag rendszerezett, egy helyre koncentrált gyűjtése 1949-ben indult meg, így csak egy vékonyka szeletük vészelte át a két világháborút.

A huszadik század első két évtizedéből fennmaradt filmanyagaink őrzése és megmentése nagy gondosságot igényel. Legtöbbjük a koránál fogva szinte egyedi, pótolhatatlan példány, ugyanakkor ezek a felvételek szorulnak a legkörültekintőbb restaurálásra. A gyűjtemény gerincét alkotó két nagy híradósorozatot, Az Est Filmek és a Vörös Riport Filmek felújítására már sor került.

Sok évtizede tartó kutató és megőrző munkánk eredményeként mára annyit elértünk, hogy az 1920 előtti összes dokumentumfilmünk gondos másolatként biztonsági, azaz nem tűzveszélyes filmanyagon található meg az archívumban. A többi háború előtti film biztonsági anyagra való átmentése folyamatosan zajlik.

1945–1989-ig: a szocialista korszak

referensek:
Gesztelyi Júlia
Kispéter István
Teszler Tamás: Balázs Béla Stúdió gyűjtemény

A koalíciós korszakban, az 1948-as államosításig főleg a különböző pártok filmvállalatai készítettek dokumentumfilmeket, az államosítás után pedig a mindenkori kulturális minisztérium felügyelete alá tartozó filmstúdiók. 1945–1970 között a magyar állami filmgyártásban hozzávetőlegesen 4000 dokumentumfilm készült, amelyek jelentős része megtalálható és kutatható archívumunkban. A nyolcvanas évek végéig különböző intézményekben, ipari vállalatoknál, minisztériumokban is készültek filmek, többségük oktató-, propaganda- és referenciafilm. Ezek nagy részét 16 mm-es keskenyfilmre forgatták, a magyar társadalom-, gazdaság- és mentalitástörténet fontos forrásait jelentik, feldolgozásuk jelenleg is tart. 1953 előtt a 35 mm-es filmek nitro alapanyagra készültek. Mivel ez bomlékony, tűz- és robbanásveszélyes, az archívumi felújítási program keretében rendszeresen biztonsági anyagra mentjük át őket, megtartva az eredeti, nitrokópiát is. 1953 után a filmek biztonsági anyagra készültek, ezek felújítása is folyamatosan zajlik.

1989-napjainkig

referens: Boronyák Rita

A videótechnika megjelenésével a nyolcvanas évektől kezdve a dokumentumfilmek egyre nagyobb része már nem a hagyományos 35 mm-es vagy 16 mm-es technikával, hanem videóra vagy digitális hordozóra készül. A rendszerváltás után a magyar filmgyártás átrendeződése, a filmkészítő műhelyek szaporodása a dokumentumfilm-készítés területén különösen erősen éreztette hatását. A kilencvenes évek óta évente hozzávetőleg háromszáz dokumentumfilm születik – ebbe a számba a televíziós produkciók, sok esetben a televíziós riportok is beleszámítanak. Az archívum által 2010-ig kiadott Filmévkönyv az egyetlen forrás, amelyben megtalálható az adott évben hazánkban készült dokumentumfilmek annotációval és filmográfiával kiegészített listája. A feldolgozás alapját a Magyar Filmszemlére nevezett alkotások jelentik, emellett igyekszünk beszerezni a nagyobb magyarországi fesztiválokon (Mediawave, Tudományos Filmszemle, Retina, Dialektus) bemutatott filmeket, valamint figyelemmel kísérjük az országos televíziókban műsorra tűzött új gyártású magyar dokumentumfilmet is. A köteleskópia-rendelet értelmében az archívumnak a dokumentumfilmekből is kapnia kellene egy-egy példányt az eredeti hordozón, a rendeletnek azonban a gyártók nem tesznek eleget maradéktalanul. A dokumentumfilm-állomány az archívumban kutatható.

• Publikálva: 2012.12.05. 09:29 • Címke: dokumentumfilm, film, manda