a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Az utolsó primadonna

honthyhannalead

„Honthy a megállapodott polgári korszak – nemcsak énekelni, hanem számolni is tudó – primadonnája volt.” (MGP)

1893. február 21-én született Hügel Hajnalként. Édesanyja csipkét varrt, édesapja nyomdász volt, de elköltözött, majd korán meg is halt. Az Operaház balettiskolájába került előkészítőre, de ott olyan tehetségesnek tartották, hogy egyből a harmadik évfolyamra vették fel. Elkezdett statisztálni is, ötödéves növendékként pedig már pénzt is keresett. A színiiskola elvégzése után Pozsonyba kerül, majd Debrecenbe küldik, később egy évig volt a Népopera társulatának tagja, de nem volt kirobbanó sikere.

honthyhanna
Hajnal Hajnalka

Először Hajnal Hajnalkára, majd Honthy Hannára változtatta nevét. Első nagy sikerét a Blaha Lujza Színházban a Fi-fi (eredetileg Phi-Phi) álantik operettben aratta: ez itthon újdonság volt az operett-történelemben, hiszen a három felvonás alatt nem változott a díszlet, nem voltak tömegjelenetek, csak bensőséges kapcsolat a nézőkkel és a foxtrott. Majd A gerolsteini nagyhercegnőben lép üdvrivalgás közepette színpadra, ekkor viszont már a szerelmi cselszövény irányítója (későbbiekben ezt jól tudja majd kamatoztatni). 1925 nyarán a Budai Színkörben lépett fel Zerkovitz–Bús Fekete operettjében, A nóta végében. Ekkor történt meg az emlékezetes eset, hogy az akkor 75 éves Jászai Mari az előadás szünetében betoppant a 32 éves Honthy öltözőjébe és vállon veregette, azzal, hogy „Jól van, kislány!”.

honthyhanna
Három a kislányban, Médiként

Operákban, operettekben, musical comedynek nevezett produkciókban egyre nagyobb elismerésre tett szert, Bárdos Artúr is meghívta az operettprimadonnát az irodalmi Belvárosi Színházba vendégszerepelni. Itt egyszerre három különböző szerepben tűnt fel: Karinthy Frigyes Lepketánc, Herczeg Ferenc–Zágon István Kék és piros, valamint Mikszáth Kálmán–Hevesi Sándor A bor, az arany és az asszony című darabokban. Igazából ekkor esett le az újságírók álla: sikere annak is köszönhető volt, hogy mint operettprimadonna nagyon jól tudta, hogy egy pillanatra nem lankadhat a közönség figyelme, mert az egyenlő lenne a bukással. Nagyon sokszor beleszólt nemcsak a rendezésbe, hanem a dramaturgi munkába is, át- és átköltött szövegrészleteket. Molnár Gál Péter is hangsúlyozza: nem az operett mellett vált jó prózai színésznővé, hanem az operettnél tanulta meg, többek között a poénok jó elhelyezését. 1932-ben a Magyar Rádió első színházi közvetítése Fényes Szabolcs Maya című operettje volt Honthyval a címszerepben. Ennél több talán már nem is kellett az akkori médiahírnévhez. Közben visszatér az operett műfajához, és kevésbé sikeres alkotásokat ment meg a bukástól.

A második világháború végén szanatóriumba vonult, nem akart színpadra lépni, nem tudni miért. Amikor 1942 őszén Fényes Szabolcs átvette a Fővárosi Operettszínház vezetését, Bubik Árpád önjelölt igazgatása után, visszasegítette az ál-vakbélműtétbe menekülő sztárt, de nemcsak régi szerepköreibe, hanem a sztárok által olyannyira gyűlölt intrikusi szerepben is (a Bécsi diákban). Ezután mindig volt némi intrikusi íz fellépéseiben. Pedig addig nagyon ügyelt primadonnai szerepkörének szertartásaira és „kellékeire”. Életkora miatt azonban már lassan más szerepek után kellett néznie: operettmamaként „múlt időben ragozta a szerepeit” (MGP), de megmutatta a „fejedelmiség komikumát” is. Végül eljutott minden idősödő színésznő jutalomszerepébe: eljátszhatta Csiky Gergely Nagymamáját. A mellette bimbózó szerelmi szálakat segítette a pozitív végkifejlet felé sokat sejtető hangon, összekacsintó gesztusokkal.

video

A Csárdáskirálynő 1954-es felújításáról a filmhíradó is beszámolt

1954-ben kapta az utókor számára talán legismertebb, legjellegzetesebb szerepét: Cecília lett a Csárdáskirálynőben: itt már nem az operett volt a fontos, hanem maga Honthy. Első belépésekor hatalmas, több percig tartó tapssal ünnepelték. Nádasdy Kálmán a következő paródiában örökítette meg emlékezetes fellépését: „Megjelenik Honthy a színpadmélyen. Fönt. Középen. A színpad leghangsúlyosabb pontján. Beléptekor a nézők megtapsolják. Honthy visszahőköl. „Mi az? Mi történt?” Kesztyűs kezét szívére teszi bátortalanul. „Van itt valaki?” Körülnéz, „Van! Valakik ülnek odalenn”. Megriad. Hátrahőköl. „Kik ezek? Mit akarnak?” Újra tapsolnak a nézők, hogy megnyugtassák kedvencüket. „Ne félj! Mi vagyunk itt! A te közönséged!” Honthy meghallja a félhomályból érkező biztatást. Elmosolyodik. Csöppet hátralép. „Ja, a közönség!” A nézők boldogok.”

honthyhannacsardakiralyno
A közönségért mindenre képes volt – A Csárdáskirálynőben

Bár a fenti szövegrészlet csak egy paródia, de az tény, hogy Honthy minden egyes színpadra lépésekor nagyon izgult, hiszen a közönséget mindig meg kellett hódítani. A nézők azért is ünnepelték olyannyira Honthyt, mert a régi békeidőket és az elpuszíthatatlanságot jelenítette meg számukra. Ez az operett ugyanakkor a művészeti diplomáciának is az egyik etalonja, hiszen ezzel az előadással a Szovjetunióban, Moszkvában és Leningrádban is szerepelt. Fontosak voltak ezek a kapcsolatok, Honthy Hanna pedig ott is ünnepelt sztár lehetett.

Idősebb korára sem nyugodott, sokat utazott, hetvenéves korában is táncórára járt. Még halála is primadonnához méltóra, színpadiasra sikeredett: az 1978-ról 79-re virradó szilveszter éjszakáján hunyt el. Ismerősei, barátai nehéz természetűnek tartották (ez főképp maximalizmusából származott), de ugyanakkor rendkívül nyitottnak, biztonságra vágyónak is. A közönségéért pedig bármire képes volt, akár a Fővárosi Operettszínházban lépett fel, akár egy omladozó vidéki kultúrházban.

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2013.02.21. 01:52 • Címke: videó, színház, nők, évforduló