​A világjáró bajai szabólegény

Baja városának egyik nevezetessége Jelky András földgömbön lépegető tarisznyás, pörgekalapos szobra, amely 1936 óta áll a napjainkban már a nevét is  viselő téren. De miért is állít egy város szobrot – Medgyessy Ferenc alkotását a Miskolczy Ferenc készítette földgömbön – egy 275 évvel ezelőtt született szabólegénynek?

Valószínűleg azért, mert Jelky nem csak egyszerű szabólegény, hanem – bár sokszor akaratán kívül – több földrészen megforduló, világjáró katona, kalózok és kannibálok foglya, rabszolga, vitorlakészítő matróz, hajótörött s végül dúsgazdag távol-keleti ültetvényes, a holland király udvari tanácsosa és utazó diplomatája is volt. Kalandos sorsa miatt a 16 és 45 éves kora közt eltelt években tanult mesterségét ritkán gyakorolhatta.


Jelky András szobra Baján. A szobor Medgyessy Ferenc, a földgömb Miskolczy Ferenc alkotása.

Jelky András Anzelm Nepomuk 1738. április 20-án született a bajai szabócéh mesterének sokgyermekes családjába, utolsó gyermekként és második fiúként. Bátyjához hasonlóan ő is apja mesterségét tanulta, majd a kor szokásainak megfelelően ismereteit bővítendő 16 évesen vándorútra indult. Először Bécsben töltött néhány hónapot testvérénél, aki ott udvari szabó volt, majd 1754-ben elindult Párizsba, ami már akkor is a világ divatfővárosa volt. De oda sohasem érkezett meg. Ez a kor az erőszakos katonafogdosás fiatal, egészséges emberekre veszélyes időszaka volt. A kényszersorozással hősünk először Aschaffenburg városában találkozott, s a fáma szerint egy bájos fiatalasszony, a rossz nyelvek szerint egy vén piaci kofa hátikosarába bújva tudott csak megmenekülni. Hanauban azonban már a város kapujában eltépték az úti papírjait, ismét besorozták és a tengeren keresztül Hannoverbe vitték. Jelky innen is megszökött és a hollandiai Nijmegenbe menekült. Ekkor már elhagyta a szerencséje, és immár a holland hadsereg újoncaként egy Holland Kelet-Indiába tartó hajóra került kényszersorozott társaival együtt. Ám a hajóba villám csapott, és a viharban elsüllyedt. Jelky egy roncsdarabon menekült, majd egy Suriname-be tartó holland hajó mentette ki a hullámokból. A hosszú úton a hajó vitorláit és a matrózok ruháit foltozgathatta megmentéséért cserébe. A pokoli suriname-i klímát csak egy évig tudta elviselni, s megpróbált hazajutni vagy legalább visszautazni Európába.

1755-ben Lisszabonig jutott, de tisztes megélhetésre ott sem tudott szert tenni, s ezért újra hajóra szállt Málta szigete felé. Ám ez az útja is szerencsétlenül végződött. A hajót kalóztámadás érte, az elfogott legénységet Algériába vitték, ahol eladták őket rabszolgának. Jelky egy gazdag muzulmán szolgálatába került. Eleinte elviselhető sorsa volt, már amennyire egy rabszolga esetében ez elképzelhető, de később egy kegyetlen hajcsár felügyeletére bízták. Bátor hősünk azonban innen is megszökött, felügyelőjét a tengerbe lökve egy kis csónakon újabb menekülésbe kezdett. Ismét szerencséje volt, ismét kimentették s ezúttal egy holland hajó fedélzetén jutott el az akkor kínai uralom alatt lévő Makaóra. Már a partra lépéskor bajba keveredett, mivel nem adta meg a tisztelgő földig hajlást egy kínai méltóságnak, s ezért 100 botütésre ítéltetett. A nagyúr szakácsnője mentette meg, aki maga mellé vette konyhai kisegítőnek. Itt giliszták, cserebogarak és vakondokok begyűjtésével és e keleti csemegék konyhai előkészítésével kellett foglalkoznia, mivel gazdája híres ínyenc volt. Természetesen ismét megszökött és Kantonban – más választása nem lévén, ezúttal önként – beállt a holland gyarmati seregbe.


Batávia egy XVIII. századi holland metszeten

Batáviába (ma Dzsakarta) került. Magyar ember eleddig még nem fordult meg erre. Valószínűleg emiatt figyelt fel rá Albert van den Parra, a Holland Kelet-Indiai Társaság ottani elnöke, aki felmentette a szolgálat alól és szabóként alkalmazta. Így lehetősége nyílott a letelepedésre, sőt a normális, bár gyarmati polgári életre is. 1758-ban megnősült, felesége Elisabeth Seguin, neve ellenére brit állampolgár volt. A polgári élet és családi boldogság azonban rövid életűre sikeredett. Egy félreértés miatt pártfogója megharagudott rá, visszavezényelték a katonasághoz. 1760. május 17-én szigorú paranccsal, de immár hadnagyként Ceylon szigetére küldték az ottani bennszülöttek megfékezésére és a holland érdekek helyreállítására. Feladatát némi furfanggal sikeresen elvégezte, ám a következő fűszersziget, Maluku belsejében emberevők fogságába esett. A kondérba kerülést szerencsésen megúszta, mert a törzsfőnök lánya beleszeretett és megmentette a lakoma főfogásának szánt fehér embert. A szép bennszülött lánnyal és annak két társával Jelky egy közeli szigetre szökött ahol közel egy évig éltek, nehézségek közepette, de szabadon. Néhány nappal megmentője halála után megint egy holland hajó vette fedélzetére Jelkyt és életben maradt társait és visszavitte őket Batáviába.

A Jelky távolléte alatt kormányzóvá kinevezett van den Parra nagy örömmel fogadta egykori szabóját. 1765-től különböző tisztségekre nevezte ki, ő lett a helyi polgárőrség parancsnoka, végül udvari tanácsosi címet is kapott. Ettől kezdve kellemesebb kalandok következtek. Ültetvényesként jelentős vagyonra tett szert, s evvel párhuzamosan mint titkos tanácsos számos diplomáciai feladatot teljesített a holland kormánynak a szigetvilágban, de megfordult a japán császárnál is. 1772-ben meghalt szeretett felesége, majd néhány évre rá pártfogója, a kormányzó is. Jelky elhatározta, hogy hazatér. 1776-ban lemondott tisztségeiről és Hollandiába utazott, majd onnan a következő év októberében jutott vissza Bécsbe. A világjáró és a császárvárosban igen népszerű magyart ő császári fenségeik is fogadták, s állítólag diplomáciai tisztségeket is ajánlottak neki. Jelky azonban inkább visszatért hazájába. 1778-ben Budán telepedett le. Újra megnősült, sőt egy fia is született. Jelentős vagyonából bőkezűen támogatta a külföldi utakra induló magyar mesterlegényeket. A világ jelentős részét beutazó, számos hihetetlen kalandot átélő egykori szabólegény immár nyugodt körülmények közt élő, megbecsült és gazdag emberként 1783. december 6-án tüdővészben hunyt el.

Egy kiadás a sok közül

Azon kevés híres magyar közé tartozik, akit halála után több mint kétszáz évvel sem feledtek el honfitársai, népszerűsége máig töretlen. Első életrajza még életében, 1779-ben Bécsben jelent meg (Geschichte des Herrn A. Jelky, eines gebohrnen Ungars) majd 1784-ben Pesten és Budán is. 1791-ben keletkezett az első magyar regényes életrajz (Jelky Andrásnak, egy született magyarnak történetei. Magyarba foglalta Sándor István). A legismertebb talán Hevesi Lajos máig népszerű ifjúsági regénye (Jelky András kalandjai), amely 1872-től napjainkig számos kiadást ért meg. Nevét utca viseli Baján és Kecskeméten, iskola a szülővárosában és a fővárosban is. Diafilm jelent meg róla 1956-ban és 1963-ban. Életét és kalandjait 2010-ben a Starlight Musical Színház megzenésítve mutatta be, 2012. április 11-én rádiójátékot sugárzott róla a Magyar Rádió. A bajai városi könyvtár honlapján gazdag bibliográfia áll az iránta érdeklődők rendelkezésére.

LL.

• Publikálva: 2013.04.20. 07:00 • Címke: művelődéstörténet, évforduló