Libamáj az ellenségnek
Állítólag a kiváló minőségű kukorica miatt lesz a magyar libamáj olyan, amilyen. De köztudottan nem elég hozzá, hogy a libuskák kedvük szerint csipegessenek belőle. Tömni kell szerencsétleneket, és akárhogy is nézzük, elég minimális az esélye annak, hogy élveznék a dolgot.Az is igaz aztán, hogy kifinomult korunkban, amikor sokak élethivatást találtak az állati jogok védelmében, kezdték csak feszegetni ezt a kérdést. Libatömés pedig mindig is volt, a MAFIRT krónika is utalt rá 1947 januárjában, de már egy 4500 éves szakkarai domborművön is látható a speciális fogás és mozdulat. Az egyiptomi Óbirodalom idején is tömték már a libákat, ludakat és az is valószínű, hogy akkoriban és arrafelé nem volt a Négy Mancshoz hasonló állatvédő szervezet, amely öt éve zajló kampányával már legalább kétmilliárdos kárt okozott a libamájból megélni igyekvő embereknek. Akik jobbára keményen megdolgoznak a pénzükért, mert nem semmi munka egy-egy liba napi 2-3 megtömése, de talán még a kapálózó, csőrével jókorákat csípő libánál is nehezebb a küzdelem a felvásárlókkal, akik hasznuk növelése érdekében az árak letörésén munkálkodnak. Hja, mindig az jár a legrosszabbul, aki a lánc legvégén van, mert ő már nem tudja senkivel sem lenyeletni a békát, magának kell a szájába venni a gusztustalan jószágot.
Pedig 5-6 hét komoly munkája és odafigyelése kell ahhoz, hogy egy lúd súlya a májával együtt 70-80 százalékkal megnövekedjen. A jó minőségű kukoricát sós vízbe kell áztatni, meg kell párolni, majd pedig valamilyen zsírral vagy olajjal csúszóssá kell tenni, hogy az biztosan eljusson a liba gyomráig. A napi 2-3, jellegzetes mozdulatokkal, esetleg géppel végzett tömés utáni hízás, a test és vele együtt a máj zsírosodása, növekedése a vándormadarak költözés előtti súlygyarapodására, erőgyűjtésére vezethető vissza. Az első két hétben általában naponta 70 deka előkészített kukorica lesz lecsúsztatva a liba nyelőcsövén, a harmadik héten felemelik az adagot napi 1,2 kilogrammra, majd az utolsó etapban megállak 80 dekagrammnál. Az elérni kívánt célt a látható súlygyarapodás mellett állítólag szegény liba aluszékonysága is pontosan jelzi.
Az 1947. januárjában, a mozikban vetített, az ekkor már a kommunistáknak dolgozó MAFIRT által készített tudósításban egy libamájat feldolgozó kisüzemet látunk, ahol fehér köpenyben, bekötött hajjal nők válogatják, tisztítják a faládákban több rétegben sorba rakott májakat. Ezután mérlegre, majd pedig a tartalom pontos kimérése után a konzervdobozokba kerülnek. A páclével való felöntést és légtelenítést követően pedig rájuk préseli egy régi szerkezet a tetőt, egyszerre csak egyet, meglehetősen lassan. Végül már csak rá kell ragasztani a papírcímkét, és indulhat a híres magyar libamáj a boltokba. No nem az öntudatos magyar dolgozók által látogatott üzletekbe, hanem a nemsokára ellenségnek nyilvánított kapitalista országok, elsősorban Franciaország boltjaiba.
Mert bizony konzerv libamájat itthon csak nagyon drágán, egyes kiemelt helyeken árultak. A mezei polgár csak úgy juthatott a csemegéhez, ha saját maga előállította, vagy pedig volt olyan vidéki rokona, kapcsolata, akitől zsírjában sütve be tudta szerezni az ünnepi asztalra.
PL