​Önként és dalolva, amúgy kínnal és keservvel

beszolgTörténtek sötét dolgok a mögöttünk hagyott zivataros században. A világháborúkat és az azokat követő megtorló intézkedéseket most nem számítva, talán a beszolgáltatási rendszer okozott a legtöbb szenvedést a vidék magyarságának.

Napjaink politikai retorikájában még elvétve előfordul a padlássöprő jelző, amivel egy viszonylag bonyolult állami terménybegyűjtési rendszerre, a kötelező beszolgáltatásra, és annak kommunisták általi levezénylésére szoktak utalni. A beszolgáltatás már a világháború alatt is működött (Jurcsek-rendszer), majd az első békeévben folytatódott és fokozatosan fel is pörgött. Lényege az volt, hogy a földművesek terményeinek nagy részét – a rendszer csúcsrajáratásának idején több mint 78 százalékát – elvitte az állam adó formájában, vagy pedig a szabadpiacinál lényegesen alacsonyabb felvásárlási áron. A kommunisták térnyerésével párhuzamosan fokozódott a teher, nőtt a nyomás és egyre nagyobb bűnnek számított a kiszabott kvóták nem teljesítése. Súlyos börtönéveket osztogattak néhány mázsa búza, vagy kilogramm zsír hiányáért. E bűntettet mondjuk a szabotázs hamis vádjával megfejelve már halálos ítéletek is születtek.


A városok közellátásának, no és a megszálló csapatok élelmiszerszükségleteinek biztosítása mellett azért is kellett ilyen brutálisan működtetni a rendszert, hogy a parasztság rádöbbenjen védtelenségére, és így könnyebben le lehessen nyomni a torkán a szovjet típusú szövetkezeti rendszert. Amit a nagy testvértől különösebb igazítások nélkül vettek át a hazai kommunisták. Akik nem foglalkoztak különösebben azzal sem, hogy így politikailag elveszíthetik azokat a rétegeget is, akiknek a háború után földet osztottak. Így a cselédsorból éppen hogy kikerülő, balra szavazó korabeli szóhasználattal újparaszt is egyszer csak azt vette észre, hogy kicsi földecskéjét, állatait, eszközeit be kell adni a közösbe. Előtte még elérte a beszolgáltatás is, ami kezdetben a szovjet mintára kuláknak nevezett középparasztságot (25 hold feletti birtok) sújtotta, de a későbbiekben gyakorlatilag kiterjedt mindenkire és mindenre. Azaz, nem csak meghatározott mennyiségű gabonát, hanem húst, zsírt, tejet és egyéb terményeket is be kellett szolgáltatni.



Ha pedig valami nem állt a kívánt mennyiségben rendelkezésre, akkor azt meg kellett vásárolni a parasztnak, hogy aztán „lelkesen” feldobhassa a mérlegre, majd pedig a begyűjtő teherautóra, vagy szekérre. A terményrejtegetéssel gyanúsított emberek portáit rendőrök túrták fel, és rendőri segédlettel vitték el akár az utolsó szem búzát is (padlássöprés), úgy, hogy vetőmagnak valót sem hagytak. Érdekes, a végreható adminisztratív személyzet nem ritkán az ország másik feléből érkezett az adott területre. Így nem akadályozta érzelmi, vagy rokoni kötelék abban, hogy kiválóan teljesítsen.

A magyar vidék tragédiájáról a világháború után a kommunisták kezére kerülő MAFIRT/UMFI természetesen kiválóan megkomponált propagandaanyagokat készített, amelyekből négy „remekművet” is meg lehet nézni Filmhiradók Online-on. Közülük a váckisújfalusi és mindszenti beszolgáltatási versenyről szóló tudósítást ajánlanám. Mert ha lúd, legyen kövér alapon még egy ilyen „versennyel” is illusztrálni kellett az „önként és dalolvát”, ami persze sok kínnal és keservvel, no és fogcsikorgatva történt. Tanulságosak ezek a felvételek.

PL

• Publikálva: 2013.06.03. 11:52 • Címke: történelem, filmhíradók