​Óceánok világnapja két szólamban

1992 nyarán az ENSZ riói környezetvédelmi csúcsértekezletén határozat született arról, hogy június 8. az óceánok világnapja.

Ti óceánnak hívtok. Én ismeretlen vagyok, mint az élet maga, amely belőlem jön. Nagy víz, sós ízzel a szátokban. Éltető közeg vagyok. Felszínem gyakran vad, mikor a mélyem hallgat. A bolygón, ahol ti is éltek, több mint 70%-nyi területre kiterjedek. Évszázadok alatt egyre többet járva rajtam, feltérképeztetek, majd hátságaimra, ásványkincseimre, élővilágomra kíváncsian mélyembe bújtatok. Ahol behajóztok, beszennyeztek. Átrepültök és teledobáltok. Ahogy belém merültök, belém piszkítotok. Vizeim felszínén élettelen állatok lakatlan földrészeit tűröm, árkaim mélyeiben olajos foltokat nevelek. Tisztulok, pusztulok tőletek és veletek. Ma földrajzilag három néven beszéltek rólam (Csendes, Atlanti és Indiai), de neveztek még Délinek meg Jegesnek is. A minden vízhez, amely aláhullva, felszállva és összefolyva én vagyok, sok-sok kisebb beltengert, peremtengert és tavat is soroltok, amelyek az édes és sós vízérhálózathoz csatlakozva tagolják a szárazföldeket.

A Föld nagy magasságból kéknek látszik tőlem. Kedves, szívet melengető, életteli kép ez nektek a világűrből nézve. Közelebb jőve a szempontjaitok: esztétikusság és funkcionalitás – turizmus, kaland, hajózhatóság, az élővilág és az ásványkincsek kinyerése és felhasználása. Nevem a görög mitológia Ókeanosz szavából származtatjátok. Világkorongot körülfolyó folyam vagyok. Világtenger vagyok. Európátok ókorában az ősvíz isteneként tiszteltek görögök, rómaiak és más népek. Ők partokhoz közel, méltó tisztelettel jártak rajtam, félve szeszélyes haragomtól, kiszámíthatatlan természetemtől. Ők még nem különböztek nagyon a többiektől: ettek, ittak, szaporodtak és elpusztultak, mint állattársaik. Napfény mélyemre nem hatol, felül az élet java része: halak, emlősök, puhatestűek és férgek, medúzák és baktériumok és emberek. Alul háborgó csendem, a varázslat: lények, amelyek nem illenek bele a fenti világba, morbidak, szörnyek, nektek csupa kétség. Alacsonyabb fennsíkjaimon tüdőm kertjei nőnek, algák, planktonok, vízinövények: ők is csak születnek, pusztulnak és élnek, mint a többi. Bennem, de nem nekem, rajtam, de nem miattam. Én csak éltető közeg vagyok a növényeknek, az állatoknak és nektek, embereknek. Az életnek magának maradok őrzője, míg hagytok. Rövid pályátokon észre sem veszitek, hogy én is élek. Földek mozgására alakot váltok, hol látszom, hol eltűnök, síkság és sziklás élű hegység leszek, biológusaitok öröme, és újra búvárhajóitok összeroppantója. Milliárd években mérem magam: nektek ez hatalmas idő, de én még nem öregszem. Kik velem élnek, bennem laknak, tőlem halnak: ők mind én vagyok. Ti, kik belőlem jöttetek, engem most feléltek, belőlem belaktok, ti kik vagytok?

Édesvizeinket beszennyeztük. Óceánjaink sós vizét sótalanítjuk. Jobban kedveljük vad vizeinket (az élővizeket), mint agyonklórozott strandjaink és uszodáink medencéit. De halak és más zavaró élőlények lehetőleg ne legyenek benne, főleg ne cápák és kardszárnyú delfinek. Szörfözhessünk, csónakázhassunk, úszhassunk, búvárkodhassunk. De például hal és tenger gyümölcsei azért jussanak minél gyakrabban (legalább hetente kétszer) tányérjainkra: ezek finomak és hasznosak is (Omega-3 zsírsavakban gazdagok). Hal van bőven, nem számít (az éves globális halászat mértéke több mint 100 millió tonna). Nagy, összefüggő vizeink (a tavak, a tengerek és az óceánok) fenekének ásványkincseit, mert a földfelszíni lelőhelyeink kimerültek, kitermeljük. Víz alatti olajmezőink szivároghatnak (szivárognak). Jelenleg van belőlük kb. 6000 aktív. A kőolaj a vízbe kerülve környezeti károkat okozhat, de hát ez a víz olyan hatalmas (több mint 300 millió km², 1,375 milliárd m³), hogy a szennyezés (az a több millió liter évente) elhanyagolható. Bár ezeket az átalakuló (szennyezett) területeket ún. halálzónáknak nevezik, amíg kutatunk, addig felfedezünk. Amíg megismerünk, addig önmegismerünk és önmegvalósítunk. Óceánjainkba kerülnek az emberi mohóság és hanyagság miatt lassan lebomló mesterséges anyagok is. Ezek nagy része műanyag termék, amelyek nagy része közvetlenül a vízfelszín alatt úszik (lebeg). Egyelőre csak egy új földrészt sikerült így létrehoztunk, amely kiemelkedik az élőlényekre (nem az emberre) kiemelten veszélyes területek közül: ez a nagy csendes-óceáni szemétfolt. A kutatások szerint számos élőlény (nem ember) számára értékelődik fel ez a hatalmas sziget, táplálkozási és kulturális szempontból egyaránt.


A nagy csendes-óceáni szemétsziget

A vizeinkbe kerülő műtrágya, olaj és radioaktív hulladék mellett az állataink és növényeink oxigén helyett és mellett táplálkozhatnak műanyagokkal is. Egyre gyorsabban muzealizálódó emberi világunkban ez az újabb kontinens valóságos kincsesbánya a műanyagok történetének kutatói számára. Az említett szemétsziget a közeljövőben bizonnyal kulturális antropológusok paradicsomává is lesz, hiszen itt közvetlen közelről figyelhető meg állataink és növényeink (az óceánok élővilága) szakrális, rituális, ünnepi stb. tárgyhasználata (ld. a fotókat alább!). A lényeg, hogy mi a lényeg nekünk. Miénk a világ. Az óceánokba került műanyaghulladék évente egymillió madár és százezer emlős pusztulását okozza.

További fotók a tengeri állatok kényszerű találkozásáról a műanyaggal. A témát kutató szakértők figyelmeztetései ellenére sajnos gyakoriak a tárgyak nem megfelelő használatából származó szerencsétlen balesetek.

Intelligens fóka, emberektől szerzett műanyag nyaklánccal

Teknős szájában állati fogyasztásra alkalmatlan műanyag szatyor

Fóka, emberektől zsákmányolt műanyag ékszerekkel

Albatrosz-csontváz, lenyelt műanyagokkal

Balra egy falánk tengeri madár teteme, gyomrában a kutatók nagy mennyiségű műanyagot találtak. Jobbra egy teknős, amely egy műanyag flakon rabságába esett.

Ajánlott cikkek:
Újrahasznosított szigetek
Egy nylonszatyor élete

Kispéter István

• Publikálva: 2013.06.08. 07:00 • Címke: művelődéstörténet