Elvtársak, kulákot akasztunk!
Ezt telefonálta diadalittasan a békéscsabai tanácselnöknő a
pártközpontba, mikor megszületett a köröstarcsai Molnár Sándor ellen a
halálos ítélet.A szerencsétlen embert aztán mindjárt az ítélet kihirdetése után fel is akasztották Békéscsabán. Emlékét 2002-től tábla őrzi a városházán. Molnár veréssel kicsikart vallomásában többek között kuláknak nevezte magát. A kulák szót állítólag a bolsevikok Oroszországából hazavergődő hadifoglyok hozták magukkal, elbeszélve a messzi keleten tapasztalt rémségeket. Lenin Oroszországában az arisztokrácia és a behódolni nem akaró értelmiség, polgári csoportok likvidálása után a permanens ellenségkeresés jegyében a nép újabb ellenségének a gazdagabb parasztságot kiáltották ki. Azokat, akiknek a tervezett kollektivizálás kapcsán tényleg volt mit veszteniük. Egészen pontosan a generációkon át verejtékkel megszerzett családi birtokot, állatállományt és mezőgazdasági gépeket. A hadifoglyok által hozott rémes hírek aztán valósággá váltak a második világháború utáni Magyarországon is. Mert ahogy az oroszoknál, az arisztokrácia a és bizonyos polgári rétegek legyűrése után a Moszkvából érkezett kommunisták itt is a gazdagabb parasztságot vették célba.
Ezt a réteget már a kuláklisták felállítása előtt, az államosításokkal is elérték. 1948 októberében 7 ezer traktort és 13 ezer cséplőgépet vett el tőlük az állam. Ebből az eszközparkból hozták létre az első gépállomásokat, amelyek a megalakuló téeszek kiszolgálására voltak kitalálva. Maga a kuláklista egy büntetőadó kapcsán áll össze, 1949-re a 25 holdnál nagyobb földterülettel, vagy 350 aranykorona értékű, vagy ennél nagyobb földdel rendelkező gazdákat mezőgazdaság fejlesztési járulék fizetésére kötelezték. Fizetni kellett többek között a szőlőbirtokosoknak is, egy hold szőlőt 5 hold szántóföldként számítottak be az új urak.
Akik falun többnyire a nincstelen, tanulatlan szegényparasztok, volt cselédek közül kerültek ki. Olyan emberek voltak, akik mindig rossz szemmel nézték a tehetős gazdák gyarapodását. Így, az irigységet is felhasználva fordították szembe egymással a falvak lakosságát és vették át a hatalmat fölöttük. Még a büntetőadó kivetése előtt az ÁVH megyénkénti összesítést, jelentést készített a kulákesélyes a gazdagparasztokról. (A Vas megyében összeírt 2605 kulák között ott volt Pálffy Ignác, a nagyapám, akit majd később nagyanyámmal és apámmal együtt ki is telepítenek a Hortobágyra.) A listára került szerencsétlen emberek a továbbiakban minden elképzelhető zaklatásnak és megtorlásnak ki voltak téve. Ha volt, ha nem volt rajtuk sapka, akkor is kaptak, az ÁVH-n belül pedig Kádár János volt az, aki megszervezte az első vidékre utazó kulákverő csoportokat. 1953-ban, Nagy Imre miniszterelnöksége előtt már 83 ezren voltak a listán, amit végül a paraszti sorból induló Nagy szűntetett meg. Gesztusára amúgy Rákosi csak annyit mondott, hogy a kulák lista nélkül is csak kulák marad.
A sötét korszak UMFI által készített híradóiban érdekes módon nincs közvetlenül a kulákok elleni akciókról szóló tudósítás. Maga a kifejezés öt anyagban, jobbára csak említés szintjén szerepel. Talán a lepsényi szövetkezeti közgyűlést bemutató tudósításban találunk a legtöbb utalást a nép aktuális ellenségeire. Akik már nem fognak tovább gazdagodni a szövetkezetekből. Olyannyira, hogy az amúgy a szónoklatokat rezzenéstelen arccal fogadó résztvevőket a gyűlés után a helyi Hangya Szövetkezet elé vezényelték, és végignézhették, hogy verik le lelkesen a Hangya-cégért, és teszik fel a másikat az elvtársak.
Az Országgyűlés e szenvedésekre tekintettel a kuláküldözés áldozatainak napjává emelte június 29-ét, „péterpált”, ahogy felénk (is) mondják.
PL