Filozófus király huszárjai élén
Hadseregének javát be sem várva Bécs alatt termett, és legendás
huszárjaival 1683. szeptember 13-án kardélre hányta Kara Musztafa
seregének színe-javát.A Bécs alól eltakarodó fővezért oly sebesen üldözte, hogy Párkánynál maga is veszélybe került, embereiből kétezret levágott a török. De megérkezett a segítség, ami eldöntötte a csata sorsát. 8000 török kopogtatott október 8-án és 9-én a Paradicsom kapuján.
A vakmerő száguldó nem volt más, mint III. Sobieski János lengyel király, aki ifjúkorában elvégezte a krakkói egyetem filozófia szakát is. Az akkori zavaros idők azonban nem a tudományról, a könyvekről szóltak, Lengyelország szinte egyszerre háborúzott a lázadó kozákokkal, a tatár kánnal, a törökökkel, a svéd királlyal. Az orosz cár mellett még II. Rákóczi György erdélyi fejedelem csapatai is a vitézül védekező és vissza-visszacsapó országra támadtak. Az előkelő származású ifjú ott volt minden valamirevaló hadjáratban, vitézségének köszönhetően gyorsan haladt előre a ranglétrán, 1674-ban pedig, mint a feladatra a legalkalmasabbat, a lengyel nemesek királlyá választották.
A törököknek a Kamjanec-Pogyilszkij körüli harcokban már volt szerencséje a lengyel huszársághoz, ami a magyarral ellentétben akkoriban a nehézlovasságot jelentette. A sisakos, mellvértes, hatalmas lovakon ülő harcosok hátára elrettentésül még két szárnyat is erősítettek, amelyek vágta közben állítólag félelmetes sivító hangot adtak. E lélektani elem mellett megfelelő terepen a vágtában az ellenfélre törő lengyelek már súlyukkal is elsöpörtek mindent az útból, talán csak tüzérséggel lehetett volna megbontani a soraikat, erre viszont az akkori ágyúk és kezelőik még nem nagyon voltak alkalmasak.
Ezek a huszárok és a kísérő könnyűlovasság érték be a Párkánynál a Dunán való átkeléshez készülődő törököt. Olyannyira előreszaladtak, hogy a lényegesen nagyobb török sereg már-már győzedelmeskedett volna felettük (az előőrsben lovagló király is éppen csak megúszta), amikor megérkeztek Lotaringiai Károly birodalmi ezredei is a fogatolt tüzérséggel. Másnap ez szétlőtte a török hajóhídját, a lengyelek pedig bosszút állva a hetedikei veszteségekért, mind egy szálig levágták a parton rekedt törököket. (Kellett nekik előző nap szépen kidíszíteni a hidat védő palánk karóit az elesett lengyelek fejeivel.) A győzelem gyümölcsként aztán a király és Lotaringiai Károly ölébe hullott a jól megerősített Esztergom is, amit október 28-án adott fel kishitű parancsnoka.
A hálás utókor pedig, a Magyar Világhíradó kamerája előtt, 250 évvel a gőzelem után emlékművet állított Sobieski Jánosnak. Nem tehette ezt az 1920-ban Csehszlovákiához került Párkányban, megtette hát az esztergomi Erzsébet parkban, ahol azokban az időkben a török kikötőt védő cölöperődje helyezkedett el. Frim László sasos, domborműves emlékművét a kormány, a megye, az egyház, a Lengyel-Magyar Egyesület előkelőségei és a népes lengyel küldöttség előtt avatták fel 1933. szeptember 14-én.
PL