Egészen más módszerekkel jutnak és jutottak századok óta pár gramm aranyporhoz a türelmes emberek a folyó felső, Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán.
Egészen pontosan mossák az aranyat, mint egykoron a messzi Alaszkában tették Jack London aranyásói. Persze nálunk nem elég letáborozni a vízparton, elővenni az aranymosó tálat, amelynek rázása, mozgatása után már ott is csillognak a fenekén a jókora aranyrögök. Ilyen jórészt csak a filmekben van, Alaszkában is többet kellett tenni a boldogulásért, hát még Magyarországon! Ahol – a különösen szerencsés napokat nem számítva – reggeltől estig tartó munkával manapság 1–2 gramm aranyat lehet kinyerni a hajdan kék folyóból. Persze ez is több a semminél. Mondjuk egy tartósan munka nélkül lévő embernek minimális, az eszközök beszerzésére fordított befektetéssel hozhat napi 5–10 ezer forintot a konyhára.
Tehát nincs más dolgunk, mint egy jól kézre álló lapáttal, egy aranymosó paddal, egy szitával és egy darab posztóval felszerelkezve keresni egy olyan partszakaszt, amely 10 fokos szöget zár be a vízzel. Azért éppen 10 fok, mert állítólag így van a legnagyobb esély arra, hogy a sodrás miatt a fenéken egymásnak ütődő kövekből, hordalékból kikerülő aranyszemcsék le tudnak rakodni a víz szélén vagy a fövenyen. Az itt részletesebben nem tárgyalandó munkafolyamat végén, ha szerencsénk is van, elmondhatjuk magunkról, hogy megtettünk mindent a napi betevőért. Persze télen, vagy szakadó esőben nem űzhető ez az ipar. A Magyar Világhíradó 1932 novemberében a mozikba került tudósítása talán azt sugallja, hogy jórészt ebből éltek az ásványi (ma Ásványráró) lakosok, de nem szabad elfelejteni, hogy akkoriban szinte minden portán foglalkoztak állattartással is, ami a veteményes mellett a család élelmiszerszükségletének a javát adta. Az aranyászkodásból származó pénz vélhetően nem élelmiszerre ment el.
Az viszont biztos, hogy régebben, akár a tudósítás készítésének idején is jóval több volt az arany a Duna hordalékában. A mostanság kinyerhető napi 1–2 grammal szemben akár napi 6–8 grammot is hazavihettek az „apáról fiúra szálló mesterség hívei.” Pontosabban a győri adóhivatalba kellett előbb vinni a zsákmányt, ahol aztán az állam levette a magáét belőle. Azért pedig, hogy kevesebb manapság az arany a Dunában, természetesen a bősi vízlépcsőt szokták okolni. Amiben lehet is valami, mert a projektnek köszönhetően a Szigetközben mostanság a vízszint ingadozása nem haladja meg az egy métert. A duzzasztás előtt ez jóval nagyobb volt, és lehetővé tette, hogy a folyó az alkalmas partokon lerakja az aranyát.
PL