Egy elszánt kalandor elfogása
Ahol határ van, ott van csempészet is. Örök igazság ez, az államhatárok
mellett élő embereknek mindig is jó jövedelemkiegészítési lehetősége
volt bizonyos árucikkek behozatala, kivitele. A manapság is virágzó
cigaretta-, üzemanyag- és embercsempészet előzményeként a két világháború
között, és közvetlenül a háború utáni években volt a reneszánsza ennek a
mesterségnek az ország nyugati határain.Míg a keleti végeken mostanság a jövedéki adóval terhelt árucikkek csempészése folyik, addig az Ausztriával közös határunkra az embercsempészés a jellemző üzletág. Ez utóbbi tevékenységnek is komoly hagyományai vannak a térségben. Akinek politikai okok, vagy éppen köztörvényes bűncselekmények miatt menekülnie kellett, az leginkább ezt az irányt választotta. A szökést segítő, a határon átvezető rejtett utakat ismerő emberek szinte minden határ melletti faluban voltak. Mint ahogyan besúgók is, akiknek pont az volt a feladatuk többek között, hogy a szökéseket megakadályozzák.
A minden korban komoly büntetési tételekkel járó embercsempészés mellett sokkal elterjedtebb, mondhatni hétköznapibb elfoglaltság volt az osztrák–magyar határon az a csempészési forma, amit vámokat elkerülő cserekereskedelemnek is nevezhetünk. Mert jórészt árut cseréltünk árura a sógorokkal, a pénznek nem volt jelentős szerepe ezekben a műveletekben. Mind a két világháború között, mind pedig a második világégés után a magyarok általában élelmiszereket vittek a fejlettebb iparú Ausztriába olyan iparcikkekért, amelyekhez Magyarországon a vámok miatt csak jóval drágábban lehetett hozzájutni. A csempészekre mindkét fél határőrei és vámosai is vadásztak, de talán a visszaemlékezések szerint a két világháború között az illetékesek nem vették annyira véresen komolyan feladatukat.
A Mafirt Krónika 1947. áprilisi híradásában is egy olyan csempésszel találkozunk, akinek különféle vegyipari termékeket, talán illatszereket tettek a hátizsákjába a kamera kedvéért. Mert világosan látszik, hogy szokás szerint itt is megrendezett jelentről van szó. A kamera több állásból, filmes eszközökkel élve, profin követi a járőröket, rögzíti az elfogást a hóról visszaverődő szép napsütésben. Erre a teljesítményre még a rendőrségi akciókat mostanság dokumentáló videósok sem lennének képesek. A megrendezettség még inkább elmondható a hamis papírokkal Graz felé menekülő „elszánt kalandor” elfogásáról szóló felvételek kapcsán. Amelyek dramaturgiai döccenőket is tartalmaznak. A szentgotthárdi határőrlaktanyából induló akció során a kalandor mozgó kocsiból előbb eltalálja az egyik járőrt, akinek társa csípőből kilövi az autó kerekét. Ezután az elszánt férfi gyalog, pisztollyal a kezében menekülne, de csak mintha ráemelné a fegyverét az üldözőjére, aki viszont ezután közelről meglövi. De ettől még tud járni, és egy az akció végére érkező, amúgy második világháborús német géppisztollyal (kellék?) felfegyverzett motoros a kocsiban hagyott táskájában megtalálja a pisztolyt és a sok „valutát”, aminek rejtegetése ekkoriban már nagy bűnnek számított.
Az elszánt kalandor érkezését a katonapolitikai osztály jelezte a forgatókönyv szerint. A félelmetes „katpolról”, az ÁVO elődjének tartott szervezetről csak ebben a tudósításban tesznek említést a fennmaradt híradások szerkesztői.
Pálffy Lajos