Élet mások portréján keresztül

Csathó Kálmán nevét talán sokan ismerik, de konkrét műveket kevesen tudnának sorolni. Nagy életigazságokat tartalmazó, „békebeli” történeteket írt, az akkori ízlésnek megfelelően kicsit vidáman, kicsit fanyaron, regényben, drámában és portréban egyaránt. Gyermekkoromban a nagymamám polcán álló kék borítójú Csathó-sorozatot többször is végigolvastam. Happy-enddel végződött szinte mindegyik.

Csathó Kálmán Budapesten született 1881-ben, majd a családja Marosvásárhelyre, később Szegedre költözött. Debrecenbe járt kollégiumba, ahol többek között Móricz Zsigmonddal is egy padban ült. Már kiskorában vonzotta az írás, fogalmazáspályázatokon vett részt és szinte biztos lehetett a díjazott helyezésekben. Például az Ágai Adolf, Forgó bácsi által szerkesztett Kis Lap pályázatán is indult, ahol legnagyobb, későbbi életét is meghatározó csalódás érte: csak második helyezést kapott. Miután leérettségizett, felköltözött Budapestre és beiratkozott a jogi egyetemre, de már akkor kacsintgatott az írói pálya felé. Nem messze lakott Gyulai Páltól, akivel rendszeresen találkozott az utcán, aztán egyszer összeszedte minden bátorságát és köszönt neki. Következő héten pedig elment Gyulaihoz a fogadóórájára, odaadta az Arany stílusában készült műveit és várt. Gyulai két nappal későbbra visszahívta magához és végül két versét leközöltette a Budapesti Szemlében, amelyet akkoriban ő szerkesztett.

Középen Herczeg Ferenc és Csathó Kálmán (forrás: szinhaziadattar.hu)

Csathó rengeteg írótársát ismerte. Furcsa kapcsolata volt például Herczeg Ferenccel, aki nála idősebb volt, Csathó felnézett rá. Hirtelen felindulásból egyszer megkérte Herczeg menyasszonyának, Csillag Juliskának a kezét. Csathó ekkor még nem tudta, hogy bármilyen gyengéd szál is összefűzné őket. Ráadásul, nem is igazán volt szerelmes a menyasszonyjelöltjébe, csak egy pillanatnyi érzés kerítette a hatalmába. Amikor megtörtént a lánykérés és Csathó hazament, elkezdte Herczeg egyik művét olvasni és rájött az igazságra: hogy Juliska csak féltékennyé akarta tenni Herczeget. Másnap felháborodva elmondta Juliskának az elméletét, aki igazat adott neki, viszont kérte Csathót, hogy még járjon hozzájuk, mert sok szóbeszédre adna okot, ha hirtelen elmaradna a háztól. Cserébe Csathó csak azt kérte, hogy Herczeg is kérje tőle el Juliska kezét, ami meg is történt. Csathó pedig megírta a történetet a Varjú a toronyórán című regényében (amelyet később Keleti Márton vitt filmre). Legsikerültebb regénye talán a Földiekkel játszó égi tünemény, amely Csokonai szomorú szerelmeiről szól.

Rendezői pályáját Tóth Imrének, a Nemzeti Színház egykori igazgatójának köszönhette. Még írnok volt a minisztériumban, de már ismerte Tóth Imrét, aki egyszer Csathó előadáselemzét és bírálatát hallván megkérdezte: „Mit faragod te ott az aktákat a minisztériumban? Gyere a színházhoz, szerződtetlek.” A fiatal Csathónak egy pillanatra a szívverése is megállt, hiszen mindig is erre vágyott, de aztán fél év haladékot kért, hogy kimenjen Párizsba, hogy ott még mélyebben megismerkedjen a színházművészet rejtelmeivel. 1909. május 1-én kezdte el rendezői pályáafutását.

Aczél Ilona, Bajor Gizi és Gömöry Vilma a Te csak pipálj, Ladányi című Csathó-színműben. (Forrás: szinhaziadattar.hu)

A színházban sokféle vezetői és rendezői attitűdöt láthatott, nem csak Tóth Imrét, hanem Bánffy Miklóst, Hevesi Sándort, Ambrus Zoltánt és Paulay Edét. Ugyanígy írókat, nem csak Gyulai Pált és Móricz Zsigmondot, hanem Krúdy Gyulát, Tömörkény Istvánt, Molnár Ferencet és másokat is nagyon jól ismert. Ismeretségeinek köszönheti az utókor azokat a szinte testközeli portrékat, amelyeket Csathó írt róluk. Az emberi oldaláról mutatott be mindenkit, türelemmel és szellemesen. Nem csak más drámáit, hanem kivétel nélkül szinte az összes saját színművét is maga vitte színre, nem csak a Nemzeti Színházban, hanem a későbbi Magyar Színházban is. Sok tehetséges fiatalt is próbált drámaírásra ösztökélni, például Fekete Istvánt, akinek később a Hajnalodik című drámáját is ő rendezte meg. Négy vaskos kötet telt meg a visszaemlékezéseivel: Írótársak között, A régi Nemzeti Színház, Tavasztól tavaszig és Ilyeneknek láttam őket címmel.

Későbbi feleségét, Aczél Ilona színésznőt még a Nemzeti Színházban ismerte meg, kezdő rendező korában, 1911-ben pedig feleségül is vette. Boldogan és békében éltek együtt, nem volt keringett körülöttük színházi pletyka. Miután 1940-ben felesége betegségben elhunyt, Csathó Kálmán jókedve alábbhagyott és utána már mindent sokkal keserűbbnek látott.

Aczél Ilona

Drámát is írt, mindazonáltal soha nem volt biztos, és nem is értette, hogy igazából mi is hozhatja meg egy darab számára a sikert. Ezt az egyik legtitokzatosabb faktornak találta. Látta Krúdy Zoltánka című darabját megbukni, rendezte valamikori iskolatársa, a szerény Móricz Zsigmond darabjait. Utoljára a Magyar Színházban rendezte meg a Kerek Ferkó című drámáját, többek között Bajor Gizi főszereplésével, később a Kismadár című drámájának megírásába is segített és úgy volt, hogy ő is fogja rendezni, de aztán Móricz a Madách Színháznak adta el darabját.

Bajor Gizivel egy premiervacsorán (forrás: szinhaziadattar.hu)

Rendkívül jó képessége volt arra, hogy minden apró történésből anekdotát faragjon. Valószínűleg ennek a képességének volt köszönhető, hogy bármilyen témáról tudott írni, bár kritikusai szerint ez gyakorta írásai minőségének a rovására ment.

Csathó a negyvenes években

A negyvenes évek elején is Budapesten maradt. Felesége halála utáni keserűsége abban is megnyilvánult, hogy szinte mindegy volt neki, hol éri az ostrom. A háború után, mikor megjelent az első két portrékötete, elkezdett rohamosan öregedni, addig senkinek sem tűnt fel kora. Fekete István Csathó Kálmántól búcsúzó novellájában azt írja, hogy memóriája utolsó pillanatig se hagyta cserben, de már nagyon várta a véget. Talán dramaturgiai érzékkel volt ez az utolsó kívánsága: „Fáradt vagyok... elég volt, csak ne legyen nagyon kínos”. 1964. február 14-én egy budai szanatóriumban hunyt el.

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2014.02.14. 11:37 • Címke: irodalom, színház, évforduló