Harcos baloldaliság komoly festői kvalitásokkal

Ki gondolta volna, hogy a Ludwig-gyűjtemény egykori helyét, de minden beugrót, körfolyosót, sőt, még a lépcső alját is maradéktalanul meg lehet tölteni a 120 éve született Derkovits Gyula munkáival?

Na jó, a kiállításrendezés új szemléletének megfelelve a majdnem kétszáz Derkovits-alkotás mellé most is kikerültek a falra azok a kortársak, akik hatással lehettek rá, és azok is, akikre ő volt hatással. A tárlókban ott vannak a relikviák, igazolványok és kéziratok, és összegyűjtötték a szegénység miatt modellkedő Derkovitsról és feleségéről készült rajzokat is. Emellett a „proletárfestő” kultuszáról is készült egy remek összeállítás.

Önarckép, 1930

Mert volt Derkovitsnak kultusza is egy mögöttünk hagyott korban, amikor e sorok írója ötödik osztályban azt a feladatot kapta, hogy másolja le a Kenyérért I. (Terror) című 1930-ban készült képét. Azt, amin a lovasrendőr által agyonvert proletár feje mellett ott van egy szelet kenyér, és a halottat őrző katona súlyos fekete csizmája és puskájának a tusa is. (Arra, hogy lovasrendőr verhette agyon az éhező proletárt, csak most, a képet jobban megnézve döbbentem rá, mert a festő a reprodukciókon nehezen kivehető lócitromokat is festett a kenyér mellé az kövezett utcára.)

Kenyérért I. (Terror)

E valóban páratlan tárlaton talán arra is választ kaphatunk, hogy miért is lett proletárfestő Derkovitsból, aki egy híres szombathelyi asztalosdinasztia leszármazottja volt. A kérdés rendkívül összetett, mint ahogyan a korszak sem volt könnyen megérthető, amiben élt. Harcos baloldaliságához mindenek előtt köze van mérhetetlen szegénységének, ami azzal indul, hogy apja elveszti a családi vagyont. Ugyanígy nagy hatással van rá az első világháború pokla, amiben önkéntesként 1915-ig, bal kezének lebénulásáig harcol és a halálát is okozó tüdőbajt szerez.

Mi ketten (1930)

Meghatározó lehetett az 1918 óta kommunista párttag Derkovits számára az, hogy különösen a bécsi évek (1923-1926) alatt, naponta érintkezett a magyarországi proletárdiktatúra emigrációjával. Nem mellékes az sem, hogy a korban értelmiségi divat volt baloldalinak lenni. Mindez odáig vezetett, hogy 1929-ban bérelt lakása volt a Kommunisták Magyarországi Pártja Központi Vezetőségének állandó találkozóhelye. Miközben Derkovits nem fizette a lakbért, amiért egy év múlva botrányos körülmények között ki is lakoltatták feleségével, Dombai Viktóriával együtt.

Mi ketten (1927)

Harcos baloldalisága szinte végig tettenérhető az öt nagy egységre bontott tárlaton. Talán csak az első, a (tanuló)évek líraisága áll távol az egyértelmű politikai állásfoglalástól. Az irodalmi kifejezésekkel megkülönböztetett egységek közül az „elégia” tartalmazza ezeket a korai, Kernstock Károly nyergesújfalui iskolájában is készült alkotásokat, köztük az 1921-es Koncertet, vagy az 1922-ben festett Utolsó vacsorát, amelynek központi alakjában a művészre ismerhetünk, a tanítványok pedig fiútestvéreit ábrázolják.

Utolsó vacsora (1922)

E korai időszak bővelkedik az aktokban, a későbbiekben oly ritka zöldekben, a bukolikus tájábrázolásokban. A második, a „dráma” címmel illetett periódus a feltörő háborús emlékeket és már a baloldali befolyást mutatja. A világháborús képeken katonák helyett menekülő civilekkel és állatokkal mutatja be a borzalmakat. Az időszak emblematikus képe a Halottsiratás 1924-ből, ami 1920-ban a különítményesek által megölt Somogyi Bélának állít Bécsből emléket.


Halottsiratás (1924)

A híres Dózsa fametszet-sorozata is a Bécsben ideiglenes otthonra lelő kommunista vezetők kérésére született, igaz ők röplap gyanánt is terjeszthető méretet kértek tőle, Derkovits pedig jóval nagyobb léptékekben gondolkodott. Az életmű harmadik egysége a „szatíráé”, Derkovits mindenek előtt az „úri világot” állítja pellengérre. Az egész életében kórosan sovány festő hatalmas, kövér alakokat rajzol gyárosként, egyházi emberként és hasonló hústömegek rengenek polgárasszonyain is. Az 1930-ban rajzolt Szószékről III. vaskos papja jobb kezével egy töviskoronás Krisztus-fejet ábrázoló könyvoldalra támaszkodva hadonászik, apácái pedig egytől-egyig gülüszeműek. (Nem is értem, hogy ezek után miért is pályázott 1930-ban állami ösztöndíjra.)

Püspöksüveges önarckép (1923)

A harmincas évek elején, talán Otto Dix és Georg Grosz és más baloldali művészek hatására is, élesen a fennálló rend ellen fordult, kiszolgáltatott, és az eme állapot ellen lázadó állatok mellett az állami erőszakszervezetek, rendőrök, csendőrök is megjelennek a képein. A Téli ablakban 1930-ban szuronyok vonulnak, az elítélt börtönablakból az akasztófáját nézi, aminek kötélkampója a paragrafusjel, ami egy másik rajzon a rettenetes bíró szemüvegén is megismétlődik. A negyedik periódus, az „esszé”, a proletárok világát, benne a festőt és életének párját idézi meg. Leghíresebb képe a Nemzedékek (1932) az olvasó apával, mögötte a tükörben látszó, gyermekét szoptató anyával és a falra akasztott képen Marx Károllyal.


Szőlőevők (1929)

Itt sorakoznak azok a kettős önarcképek, melyeken szeretett feleségével festi le magát, itt van a Végzés (1930), is, mely azt a pillanatot ábrázolja, mikor kibontják a kilakoltatásról szóló iratot. A drámaiságot hangsúlyozandó a háttér háztetején egy kismadár van, előtte egy macska árnyéka. Itt kell megjegyezni, hogy sokan próbáltak segíteni a rossz körülmények között élő páron, de ők következetesen visszautasították az ilyen próbálkozásokat.

Végzés (1930)

Az ötödik periódus „himnikus” hangvételű képek együttese, amin nem csak a lázadás, a lemondás, hanem a méltóság, az anyaság és a munka világa is megjelenik már. De itt vannak az életet, mint szenvedést bemutató képek is. Mert ekkor már elhatalmasodott a festőn a fronton szerzett tüdőbaja, 1932-től vészesen lesoványodott, injekciókúrákat kapott. Asztaloskodni is próbált, de nem bírta a fizikai munkát, ezért modellként keresett néhány pengőt a Képzőművészeti Főiskolán és Szőnyi Istvánnál.


Aukció (1930)

Akinek az Eladó borjú című képén fel is fedezhetjük Derkovits jellegzetesen kopasz fejét. Ez a kép a tárlat végén, a párhuzamok és ellenpontok című, a magyarországi kortársakat bemutató alkotások között van. Pontosabban a kurátorok által Derkovits ellenpontjai közé sorolt Berény Róbert, Vaszary János, Molnár C. Pál és Aba-Novák Vilmos festményei között. Utóbbitól a Székely vásár című képet kereste elő Bakos Katalin és Zwickl András, jól jöttek feloldásul az a gyönyörű kék ég a szép gomolyfelhőkkel.

Pálffy Lajos

Derkovits. A művész és kora
Magyar Nemzeti Galéria
2014. április 4. - július 27.

• Publikálva: 2014.04.04. 14:11 • Címke: képzőművészet, kiállítás