​Évek, élet

Titanic Fesztivál: Az optimisták

Az Optimisták című norvég dokumentumfilm 66 és 98 év közötti hölgyei több évtizede rendszeresen röplabdáznak, s egy napon úgy döntenek, ideje volna megmérettetniük, meccset  játszaniuk. De érdemes-e nyerésre játszani? S ha igen, melyik meccset?

A tevékeny időskor Európai Uniós támogatottsága Magyarországon sem ismeretlen: 2014. márciusában Budapesten rendezték a 6. fedettpályás senior atlétikaversenyt, amelyen hetven országból közel négyezer versenyző vett részt. A 2011-es Verzió fesztiválon nagy sikere volt, s a közönség szavazatai alapján fődíjat is nyert Az ősz aranya című, 2010-ben készült osztrák-német dokumentumfilm, ami szentimentalizmus-mentesen, humorban viszont bővelkedve mutatta be a 18. világbajnokságon részt vevő nyolcvan-, kilencven-, százéves sportolókat.


Az ősz aranya (trailer)

A jóléti társadalmak elöregedése lassan a társadalmi közbeszédet is megváltoztatja. Míg húsz-harminc éve a negyedik iksz átlépése volt a határ a fiatalság és az időskor között, mára ez a választóvonal a hatvanadik életévben köszönt rá arra, aki korszakokban akarja látni az életét. Egyre általánosabbá válik ezzel szemben az az angolszász mintára „young at heart”-életérzésnek nevezhető szemlélet, amely nem években, hanem az életkedv mértékében méri a fiatalságot. Ennek értelmében akár az emberi élet végső határáig is fiatal maradhat, aki úgy érzi jobban magát.

A mozikban szeptemberben debütált, családi filmként ajánlották

Az Optimisták című norvég dokumentumfilm 66 és 98 év közötti hölgyei számára nem cél a fiatalság sem szóban, sem általában véve. Nem ámítják magukat, tisztában vannak vele, hogy sem a testük, sem a szellemük nem úgy működik már, mint zsengébb korukban. A film apró gesztusaiból jól lekövethető, hogy önmagukkal való küzdelmek egész sora, nem pedig égi adomány kegyelméből fogadták el, hogy jobb, ha szembenéznek az idő pusztításával. Szívszorító és kacagtató jelenetek egész sora mutatja be az „állapotfelmérésüket”: egyikük nem tud már megállni fél lábon, másikuk a derekát, hátát, nyakát nem tudja kiegyenesíteni, nagyon kevesen tudnak futni. Pedig a viszonylag gyors helyváltoztatásra szükségük volna, hiszen ők tizennégyen több évtizede rendszeresen röplabdáznak. A háló a lehető legalacsonyabban, mindközönségesen a földön van, többnyire így sem sikerül fölötte átütniük, de semmi baj, ők remekül érzik magukat, rengeteget nevetnek. A fiatalabbak a hangadók, de nem kérkednek azzal, hogy nekik még jobban működik a testük. A mérkőzéseket követő kávézások során izgatottan vitatják meg, ki hányszor bokszolt bele a labdába, mert annak viszont büntetést kell fizetnie, nincs mese!

A rendező facebook-oldalán megosztotta a nézőkkel a film díszbemutatójának képeit is

Egy napon úgy döntenek, ideje volna megmérettetniük, meccset játszaniuk. Csapatnevükről hamar megszületik az egyetértő döntés: Optimisták lesznek, mert az csatakiáltásként is kiválóan hangzik. Egy svéd szenior férficsapatot szemelnek ki ellenfélnek azzal a nem titkolt céllal, hogy a „nemzetközi meccs” hívószó talán vonzóbb lesz a szponzorok számára. Birgit (68 éves) talál is egy bankot, aki támogatja őket, s kezdetét veszi a lázas készülődés. Egyenpólót terveznek, igaz, az övéken vezetéknév és a szokásos pozíciószám helyett a keresztnevük és az éveik száma szerepel. A legjobban alighanem akkor nevetnek, amikor a taktikai felkészülés során annyi év után először megnézik az interneten a játékszabályokat, s kiderül, hogy a labda ököllel történő elütése, amit ők bokszolásnak neveznek, egyáltalán nem tilos. Két fiatal röplabdázó edzi őket, s biztatóan haladnak. A saját hétköznapi meccseiket is vívják eközben: van, akinek el kell költöznie a házából, ahol csaknem a teljes felnőtt életét leélte, van, aki megsérül, de van, aki hulahoppozik még a konyhájában is, igaz, ő a legfiatalabb, Irma, mindössze hatvanhat. A legnehezebb harcot Goro, a legidősebb vívja: rákot diagnosztizálnak nála. Lelke legményéből harcol a betegséggel, szent meggyőződése, hogy neki nem rákban, főleg nem ebben a fajtájában kell meghalnia. Nem tudja, nem is akarja megosztani a többiekkel az ő privát meccsét.


2013-ban Az Optimisták zárta a Haugesundi Norvég Nemzetközi Filmfesztivált

Tizennégyük közül nehezen, de összeállítják a hat kezdőjátékos plusz öt csere felállást, a mérkőzés rendben lezajlik. Abban a rendben, ahogyan egy toleráns társadalomban természetesen, álszentség nélkül lehet meccselni, jókedvűen versengeni az ideálistól erősen eltérő paraméterekkel is.

Az Optimisták alkotója, Gunhild Westhagen Magnor (1976) a Lillehammer College és a Surrey Institute of Art and Design hallgatója volt. Televíziós dokumentum-sorozatai mellett 2007-ben készítette el első egészestés dokumentumfilmjét (Kaninkongen, ’A nyulak királya’). A film főhőse az Optimisták társaságkedvelő, emberszerető asszonyainak szöges ellentéte. Az éjjeliőrként dolgozó Jan az Oslo melletti, csupán nyulak lakta, nyaranta nudisták látogatta Gressholmen szigetre menekül az emberek elől. Magától mindent megtagad, de egy lába vesztett nyúl műtéteire nem sajnál több tízezer koronát kiadni. Jan önkéntes nyúlvédő munkája nem ütközik ellenzésbe, a hivatalok együttműködnek vele. A két film a maga életigenlés, emberközeliség – mizantrópia ellentétével egyrészt a rendező széles érdeklődési körét, másrészt a norvég társadalom extremitástűrő képességét is mutatja.

Boronyák Rita

• Publikálva: 2014.04.09. 13:51 • Címke: film, fesztivál