a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Elhunyt a cinema verité mestere, Robert Drew

robertdrewlead

Elhunyt Robert Drew, a modern dokumentumfilm-készítés úttörője, a cinema verité mestere, aki egy sor nagy hatású rendező számára teremtett iskolát.

A 90 esztendős filmes szerdán, connecticuti otthonában hunyt el – ismertette a BBC News a fia, Thatcher Drew közlése alapján. Drew új, megfigyelő stílust alakított ki: nem készült direkt forgatókönyv a produkciókhoz és nem használt narrátort a témák kibontásához, hanem a valóságos eseményeket rögzítette a kamerájával. Ez a „cinema verité"-stílus nagy hatással volt számos dokumentumfilmesre, de olyan játékfilmrendezőkre is, mint John Cassavetes, Louis Malle és Agnes Varda.

„A modern képzőművészetnek van egy Picassója, a rock'n'rollnak Billy Haleyje, a dokumentumfilmek pedig ott van Robert Drew. Mindannyian, akik nem fikciós filmeket forgatunk, követhetjük a nyomdokait” – fogalmazta meg Drew jelentőségét a halálhírére reagálva Michael Moore Oscar-díjas dokumentumfilm-rendező. A hatvanas években Drew két, John F. Kennedyről készült dokumentumfilmjével hívta fel magára a figyelmet. Később is több politikusról, közéleti szereplőről, művészről forgatott. Filmjei életszerűségét támogatta, hogy könnyű felszerelést, a képet és hangot egyaránt rögzítő kézikamerát használt, ami lehetővé tette számára, hogy rugalmasabban dolgozzon, nem volt szüksége beállított jelenetekre.

robert drew kennedy film
Részlet a Krízis II. című Kennedyről szóló dokumentumfilmtervből (forrás: Drew Associates)

Legismertebb alkotásai közé tartozik a Primary, amelyben Kennedy 1960-as wisconsini választási kampányát mutatta be, és a The Chair, amely egy halálraítéltről szólt, akinek büntetését életfogytiglanra változtatták. A Man Who Dances című balett-dokumentumfilmje 1969-ben Emmy-díjas lett. A második világháborús pilóta, a Life magazin egykori szerkesztője számos filmjét feleségével, a két éve elhunyt Anne Drew-val készítette, akivel közös produkciós cégük volt.

MTI

• Publikálva: 2014.08.01. 10:31 • Címke: hír