a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Torontóban lesz Hajdu Szabolcs új filmjének a premierje

delibab

Magyar filmpremiereket tartanak a torontói filmfesztiválon: Hajdu Szabolcs Délibáb című filmjének Észak-Amerika első számú filmfesztiválján lesz a világpremierje, Fabricius Gábor Sintér című rövidfilmjét a rangos fesztivál a Short Cuts című válogatásába hívta meg.

A torontói nemzetközi filmfesztivál szervezői nyilvánosságra hozták a szeptember 5-én kezdődő rendezvény programját. A fesztivál meghívta Hajdu Szabolcs új filmjét, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült Délibáb című alkotást; a világpremier a Contemporary World Cinema elnevezésű válogatásban lesz az alkotók jelenlétében – olvasható a Magyar Filmunió MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a torontói filmfesztivál az őszi fesztiválszezon egyik legfontosabb eseménye: mintegy ötezer szakmabeli, több mint ezer újságíró és filmkritikus látogatja évről-évre.

Hajdu Szabolcs a Fehér tenyér című filmet (2006, cannes-i világpremier, a Filmszemle rendezői, operatőri díja és közönségdíja) és a Bibliothéque Pascal című alkotást (2010, berlini világpremier, Filmszemle fődíj, operatőri díj) követően a modernkori rabszolgatartásról forgatott mozifilmet nemzetközi stábbal a Hortobágyon. Az újszerű film irodalmi alapja a Ház a térkép szélén című Tar Sándor-novella, a forgatókönyv a rendező, Jim Stark amerikai filmes és Lovas Nándor közös munkája. A westernfilm műfaját újragondoló alkotás főszereplője a világhírű Isaach De Bankolé. Az elefántcsontparti születésű francia színész Jim Jarmusch filmjeivel (Éjszaka a földön, Szellemkutya, Az irányítás határai) vált világszerte ismertté, majd szerepelt Lars von Trier Manderlay című filmjében és a Casino Royale című James Bond-filmben is. A hortobágyi rabszolgatelep urát Răzvan Vasilescu román színész alakítja, a női főszerepben Török-Illyés Orsolya látható, továbbá Dragoş Bucur román színész és Polgár Tamás is játszik a filmben. A Délibáb operatőre Nagy András, látványtervezője Rajk László. A filmet tavaly nyáron forgatták a Hortobágyi Nemzeti Parkban.

delibab
Isaach De Bankolé a Délibábban (forrás: Mirage Film Studio Facebook oldala)

Hajdu Szabolcs új filmje a Filmalap 350 millió forintos gyártási támogatásával a Mirage Film Stúdió és a Filmpartners produkciójában a szlovák Mphilms, a TV2 és a Sparks koproduceri részvételével készült. A Délibáb vezető producere Taschler Andrea és Kovács Gábor, koproducere Pataki Ági, Prikler Mátyás, Jim Stark, Romwalter Judit és Mécs Mónika. A Délibáb a tervek szerint novemberben érkezik a magyar mozikba.

sinter
A Sintér

Fabricius Gábor rövidfilmje, a Sintér (Skinner) vetítése a torontói filmfesztivál újonnan létrehozott Short Cuts elnevezésű programjában lesz. A 12 perces alkotás a Pusztai Ferenc vezette KMH Film gyártásában készült. A film főszereplője Sintér, aki bár sportoló volt, arra kényszerül, hogy behajtóként dolgozzon – olvasható a közleményben. A Sintér főszereplője a valóban kidobóként dolgozó Szőke Tibor, további szerepekben Petrik Andrea és Rába Roland látható. A film operatőre Garas Dániel, vágója Makk Lili. A Sintér a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa Huszárik Zoltán pályázatának ötmillió forintos támogatásával készült. Fabricius Gábor a londoni Central Saint Martins College-ban szerzett MA diplomát, előtte néhány évet a MOME vizuális kommunikáció szakára járt. Számos rövidfilm rendezője, aki Cannes-ban 2000-ben elnyerte a reklámszakma legfontosabb nemzetközi díját, a Golden Media Liont.

MTI

• Publikálva: 2014.08.13. 10:36 • Címke: hír