a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Pilóta, aki háromszor lett világhírű

lindbergh40 évvel ezelőtt adta vissza lelkét teremtőjének Charles Lindbergh, aki először repülte át egyedül az Atlanti-óceánt. A Hawaii szigetekhez tartozó Mauin, nyugdíjas dandártábornokként elhalálozó férfiú korának világszerte ünnepelt hőse volt, talán az első celeb, bár ő fel tudott mutatni komoly teljesítményeket is, nem úgy, mint késői utódai.

Ahhoz, hogy valaki 1927. május 21-én beleüljön New Yorkban egy jórészt vászonból és zongorahúrokból épített, meglehetősen nehezen irányítható repülőgépbe, hogy 33 óra repülés után Párizsban landoljon, bizony nem kis elszánás és bátorság kellett. Már csak azért is, mert előre nem is látott igazán a gép (Spirit of Saint Louis) orrára rögzített üzemanyagtartályok miatt. Persze nem mindenkiből lett akkoriban sem pilóta, bár Lindbergh repülése és világhíre után biztosan kisfiúk (és a kibontakozó emancipáció jegyében már a kislányok) százezrei vágták rá a klasszikus kérdésre, hogy repülős. Lindbergh nagypapája viszont még a svéd parlament képviselője volt, apja már dúsgazdag minnesotai szenátorként adhatott meg mindent kedvenc fiának. Nem okozott volna gondot hát az ifjú Charles taníttatása, aki 20 évesen a repülésért mégis otthagyta az iskolapadot. Pontosabban már meglehetős repülési gyakorlattal elvégzett még egy repülőakadémiát, ahol egy év után tartalékos őrnagyi rangot kapott. Volt aztán minden, csak hogy a levegőben lehessen: fellépett repülős bemutatókon, sétarepüléseken pilótáskodott, ejtőernyős ugrásokkal szórakoztatta a közönséget, de közönséges postajáraton is repült St. Louis és Chicago között.

spirit_of_stlouis
St. Louis lelke 1927-ben...

spirit
...és a múzeumban (National Air and Space Museum, Washington)

1919-ben a jó Raymond Orteig, a New York Hotel tulajdonosa fogadásból nagy ajánlatot tett: 25 ezer dollárt kap az a bátor pilóta, aki társ, navigátor nélkül átrepüli az Atlanti-óceánt. Az első világháború alatt sokat fejlődő repülés talán ezt az akkoriban egész vagyonnak számító díjat elérhetővé is tette volna, mégis nyolc évet kellett várni arra, hogy elnyerhesse valaki. Ez alatt a nyolc esztendő alatt sokan végezték az óceánban életüket, többek között Lindbergh startja előtt két héttel francia pilóták is felszálltak és azóta sem hallott róluk senki. Lindbergh végül 33 és fél óra alatt – sokszor közvetlenül a hullámok felett repülve – 5810 kilométert megtéve, május 21-én, este tíz óra 21 perckor landolt tízezres ünneplő tömeg előtt Párizsban. Aztán két évig élvezte a megérdemelt népszerűséget, majd megnősült. Felesége, Anne Morrow milliomoslány volt, a család végül Hopewell-ben, egy 270 hektáros birtokon telepedett le. A 10 szobás házból tűnt el 1932 március elsején a 20 hónapos „Lindbergh bébi”, akit vélhetően még a szobájában agyonütöttek. Így hiába fizette meg Charles az 50 ezres váltságdíjat, elsőszülött fiát végül egy árokban találta meg egy teherautó sofőrje. Igaz, a dollárok sorszámát felírták a rendőrök és így fogták el a német bevándorló Bruno Hauptmannt, akit – bár az utolsó pillanatokig tagadott –  közvetett bizonyítékok alapján, a nácik miatt fokozódó németgyűlölet hatására 1936-ban villamosszékbe is ültettek.

lindbergh_baby
A „bébi”

És furcsán érezhette ekkor magát Lindbergh, aki különben antiszemita volt és csodálta a német teljesítményt, különösen a repülőipar terén, és aki Hermann Göringtől meg is kapta a Német Sas érdemrendet. A Hauptmann hangját felismerni vélő Lindbergh később mások mellett a zsidókat vádolta a második világháború kirobbantásával és le is mondott az óceánrepülésért kapott ezredesi rangjáról. Hogy aztán a japán támadás után közlegényként repüljön újra a Csendes-óceáni csaták idején. Így végül 1954-ben meg lettek bocsátva eltévelyedései, a tábornokból lett elnök, Eisenhower pedig dandártábornokká nevezte ki.

lindbergh
Charles és Anne

Lindbergh nevét mégsem ekkor, vagy éppen a repüléséről írt könyve kapcsán megítélt Pulitzer-díj miatt kapta szárnyára harmadszor a világhír, hanem halála után harminc évvel, amikor kiderült, hogy az ötvenes években megejtett európai látogatásai során a mintaférjnek tartott 191 centis (alig fért el a Spirit of Saint Louis pilótafülkéjében), hat gyerekes, jóképű férfinek három asszonytól még hét gyermeke született Németországban és Svájcban úgy, hogy az európai hölgyek tudtak is egymásról. Az egyik gyermek később úgy nyilatkozott, hogy ez a kettős élet nem volt más, mint apja különleges vitalitásának megnyilvánulása. Hát, volt benne spiritusz, az kétségtelen.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2014.08.26. 16:48 • Címke: technika, művelődéstörténet, évforduló