a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Ötven éves a legendás Théatre du Soleil

theatredusoleil

Idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját a Théatre du Soleil (Napszínház), amely a kollektív színházi munka megvalósult utópiájaként egyedülállónak számít a kortárs művészeti világban. Ariane Mnouchkine francia rendezőnőnek a Párizshoz közeli Vincennes-i erdőben működő társulata az évforduló alkalmából Shakespeare Macbeth című tragédiáját vitte színre.

Ariane Mnouchkine 1964. május 29-én párizsi diákokkal alapította meg társulatát, amely a táncot, a zenét, valamint a keleti hagyományokat ötvözve hozza létre nagyszabású színházi szuperprodukcióit. Állandó játszóhelyüket 1970-ben foglalták el a Vincennes-i erdőben lévő egykori lőszerraktár, a Cartoucherie lerobbant épületeiben, amelyeket saját maguk hoztak rendbe. A Soleil 1789 című nyitóelőadása azonnal meghozta a világsikert számukra. Az előadásban, amelyet közel 300 ezren láttak, a forradalom törvényszerűségeire kereste a választ a francia társulat.

mnouchkine
Ariane Mnouchkine, az alapító

Az ősz hajkoronát viselő 75 éves alapító azóta is a társulat lelke, a színház bejáratánál minden este ő szedi a jegyeket, széles mosollyal külön köszöntve minden egyes nézőt. Már az ajtóban megkezdődik az előadás, legalábbis a nézők bevonása a játékba. Az adott darabhoz kapcsolódnak a feliratok a hangárszerű előtérben, ahol színészek és technikusok maguk szolgálják fel a mindig friss és a helyi viszonyok között fillérekbe kerülő vacsorát. A nézők az előadás kezdete előtt legalább egy órával már kizarándokolnak az erdőbe, és e rituális előjátéknak köszönhetően, mire a nézőtérre lépnek, már igazi közösséget alkotnak, mintha egy közös utazáson vennének részt.

soleil
Készülődés az előadásra. A közönség már érkezik

Az orosz filmproducer apától és angol színészcsaládból származó anyától Párizsban született Ariane Mnouchkine Oxfordban kezdte színházi tanulmányait. Az 1968-as politikai és társadalmi mozgalom szellemiségének jegyében olyan színházról álmodott, ahol a tagok egyforma jogokat élveznek, minden munkát megosztanak, és egyenlő fizetést kapnak. Ez a mai napig érvényben van. A 75 állandó tag mindegyike havi nettó 1800 eurót keres, ez alig több, mint a francia átlagbér. A színház évi 1,6 millió eurós állami támogatást kap, ami működési költségeik felét fedezi. „Bebizonyítottuk, hogy az utópia nem megvalósíthatatlan. Ez nem változott sem a fizetések, sem a pontosság, sem a munkamegosztás egyenlősége terén, amit mindannyiunktól megkövetelek” – hangsúlyozza Mnouchkine. A kollektív munka egyénként minden szempontból a Théatre du Soleil védjegye: az előadások a több hónapos, sokszor egy évig is tartó próbafolyamat során jönnek létre, hosszú improvizációkkal, a színészek saját szövegeinek felhasználásával – a szerepek többsége nincs is előre kiosztva. A folyamatot Ariane Mnouchkine szigorú művészi és morális követelményrendszere tartja össze, amely hozzáállásban és a ráfordított időben is teljes odaadást és alázatot igényel a tagoktól. Az így létrejövő legalább 3, de időnként 8 órás előadásokat egy-két évadon át minden este játssza a társulat, majd végigturnézzák a világot, és azt követően új produkciót kezdenek próbálni. A nemzetközi csapatnak tíz éve magyar tagjai is vannak: Jancsó Judit végzős egyetemistaként került kapcsolatba a társulattal, miután szakdolgozatában a Soleil működésével foglalkozott. Eleinte „csak” gazdasági igazgatóként, a többiekhez hasonlóan az előadások előtt és után felszolgált a büfében vagy takarított. Az utolsó két előadásban viszont már színpadra is léphetett, ezért a pénzügyi teendőket átadta másnak. A közelmúltban csatlakozott a társulathoz az évek óta Párizsban tengődő Németh János, aki sokáig hajléktalan alkalmi munkás volt, és koldulásból élt. Egyelőre gondnoki és takarítói feladatokat lát el, mielőtt az előadásokban is részt vehet.


Részlet a Macbeth című előadából

Míg a Soleil sajátos működési modellje Franciaországban a többi színháztól teljesen elkülönülő művészi szigetet jelent, máshol példaként szolgál: a Kambodzsa történetének 30 évét két részben feldolgozó nyolc órás előadást, amelyet 1985-ben mutatott be a társulat Norodom Szihanuk, Kambodzsa királyának rettenetes, de befejezetlen története címmel, tavaly khmer nyelven újították fel kambodzsai színészek, és hatalmas sikerrel játszották Párizsban. 2005 óta működik Kabulban a Napszínház Mnouchkine által megalapított afgán „kistestvére”, a Théatre Aftaab (Napszínház), amely már négy előadással járja a világot.

theatreaftab
A Theatre Aftaab La ronde de nuit című első előadása, amelyet Mnouchikne-nal közösen hoztak létre (forrás: http://www.aftaab-theatre.com)

Az 1980-as években a Soleil társulata Shakespeare drámáinak újraértelmezésével vált élő legendává: 1981 és 1984 között egymás után vitték színpadra a II. Richárd, a IV. Henrik és a Vízkereszt vagy amit akartok című darabokat. Ezt követően, 1985-től Hélene Cixous írónővel közösen írt történeteket, illetve görög drámákat dolgoztak fel. Az ötvenedik évforduló megünneplésére Mnouchkine visszatért Shakespeare-hez: a sikeres és kedves hadvezérből kegyetlen diktátorrá váló Macbeth történetét a kortárs világba helyezte, és a tőle már megszokott filmszerű és szigorúan megkoreografált látványos szuperprodukcióban – 24 jelenetváltásban 45 színész mozog egyszerre a hol báltermet, hol tengert, hol modern városképet megjelenítő színpadon  a középkori konfliktusok helyett a szíriai, iraki vagy éppen ukrajnai háborúkra asszociálhat a néző. A rendezőnőt az előadásban elsősorban a tömeg viselkedése érdekli, amely a hatalomba beleőrülő királyi pár előtt eleinte meghajol és támogatja, mielőtt fellázadna ellene. Az előadást a májusi bemutató óta már több mint 32 ezren látták, és a nyári szünet után október 8-tól játsszák ismét.

MTI

• Publikálva: 2014.09.01. 09:05 • Címke: évforduló, színház, hír