Mérgező kő
Nem, kedves olvasó, nem valamilyen rettentő kavicsról van szó az alábbi
híradókban, hanem a lúgkőről, a kisgyermekek veszedelméről és a megesett
cselédlányok végső megoldásáról.Amely 1940-ig tulajdonképpen olyan boltokban forgalmazott méreg volt, amihez mindenki szabadon hozzájuthatott. Teleki Pál második miniszterelnöksége idején született meg az a kormányrendelet, amely betiltotta árusítását. Az eseményről, annak hátteréről és következményeiről két híradófilmet is készített a Magyar Film Iroda.
A lúgkő vagy marószóda, esetleg nátronlúg nem más, mint a nátrium-hidroxid (NaOH), amely mindmáig nélkülözhetetlen alapanyaga a szappan- és mosószergyártásnak. Ezenkívül remekül fel lehet használni a textiliparban és a papírgyártásnál is, és lehet meglepődni: ez a veszélyes méreg elterjedt élelmiszeradalék is E524 kóddal. Persze ez nem azt jelenti, hogy ha valami tubuson, csomagoláson ezt a számot látjuk, akkor a termék elfogyasztása után iszonyú kínok között halunk meg, mert természetesen csak elenyésző mennyiségekről van szó. Az említett kormányrendeletig literes dobozokban árult fehér anyaggal viszont egy egész falut meg lehetett volna mérgezni. Az oldódása során felszabaduló hő miatt súlyos égési sérüléseket, maradandó sebeket és vakságot okozó szert szappanfőzéshez használták falun és városon egyaránt. A művelet során – mint azt az első, 1940 augusztusában készült anyag illusztrációja profin be is mutatja – az arra sündörgő gyermekek kíváncsiságból megkóstolhatták, és a lenyelt mennyiségtől függően alakult a továbbiakban sorsuk. A vélhetően hiteles kórházi felvételeken a hároméves Balogh Karcsit láthatjuk, aki talán megúszta, míg a narrátor által közölt statisztika az évi 300 mérgezés mellett 50 halálesetről tud.
És ebben az évi ötvenben már benne vannak azok az öngyilkosságot választó cselédlányok is, akik a szolgálatuk közben teherbe estek vagy lelki problémákkal küzdöttek. Azért is dönthettek eme kínos halál mellett, mert csak el kellett menni a legközelebbi boltba, ahol könnyen hozzájuthattak a méreghez. Amit egy falusi, vagy kisvárosi fűszer és csemegebolt polcáról emelt le az anyag elején az eladó. És amit a kormányrendelet hatására mosószódára, vagy éppen kenőszappanra kellett ezeken a polcokon kicserélni. Hogy aztán a folyamat nem mehetett valami zökkenőmentesen, azt a decemberben következő második híradás is bizonyítja, melyben egy vidéki tisztiorvosi bemutatót láthatunk a „lúkőmentes” szappanfőzésről. Az anyag lépésről-lépésre végigköveti a folyamatot, amelynek végén fűrésszel darabolják fel a méretes és így már „méregmentes” szappanrudat.
PL