a rovat írásai

Filmajánló: Emberrablás

Szomália a 90-es évek elejétől jelent veszélyt az indiai óceán térségében a halász- és kereskedelmi hajókra. Különösen 2005-től erősödött meg a kalóztevékenység, összefüggésben a térségben folyó polgárháborúval.

​​Elhunyt Gémes József rajzfilmtervező- és rendező

Életének 73. évében meghalt Gémes József Balázs Béla-díjas kiváló művész, rajzfilmtervező és -rendező, a többi között a Daliás idők, a Hugó, a víziló vagy a Vili, a veréb alkotója.

​Filmajánló: Sötétségben – Star Trek

Elöljáróban illik leszögeznem, hogy nem igazán érintett meg a Star Trek-világ. Bele-bele néztem néhány sorozatepizódba (több mint 700 van belőlük), és az egész estés filmek (a most tárgyalttal együtt már 12!) közül is láttam néhányat – de nem lettem rajongó, mint sokan mások.

​Egy igazi filmgyári alkotó: Bácskai Lauró István

Nyolcvan éves lett Bácskai Lauró István filmrendező. Talán nem sokat mond első látásra a mai olvasónak és moziba járónak a neve – bár nagyon hangzatos és könnyen megjegyezhető –, ám ha megemlítjük főbb filmjeit, azok valamelyikéhez legtöbbünknek kapcsolódik emléke. Ő rendezte A hamis Izabella (1968) című krimit; a Gyula vitéz télen-nyáron (1970) című médiaszatírát, és az egyik legsikeresebb magyar ifjúsági filmet, a Keménykalap és krumpliorrt (1978).

Cigány Filmfesztivál az Örökmozgóban

Mintegy negyven filmmel, beszélgetésekkel és koncertekkel várják a csütörtökön kezdődő négynapos Nemzetközi Cigány Filmfesztivál közönségét a budapesti Örökmozgó moziba. A programban olyan fesztiváldíjas játékfilmek szerepelnek, mint a Csak a szél és az Életvonat.

Elhunyt Peter Sehr német filmrendező

61 éves korában Münchenben rákban elhunyt Peter Sehr filmrendező. 1993-ban Kaspar Hauser című filmjéért négy Német Filmdíjat is kapott. Legutóbbi alkotását, egy II. Lajos bajor királyról szóló életrajzi filmet tavaly decemberben mutatták be a német mozik.

A szenvedélyes rosszfiú – Juhász Jácint

Juhász Jácint ahhoz a színészgenerációhoz tartozik, amelyik már egy nyugodtabb időszakban, az 1960-as évek eleji oldódás után kezdte pályafutását. Akkor még a mainál nagyobb volt a színház szerepe, de még jelentős részt vállalt a társadalmi kommunikációban a film is.

Újra Francia Filmtavasz

Aki lemaradt róla, itt és most megnézheti!

​Bye-bye celluloid!

A Cirko Film Másképp Alapítvány, a Cirko-Gejzír mozi fenntartója mintegy félmillió néző, mintegy kétszáz forgalmazott film és többszáz fesztiválvetítés után, idén májusban kerít sort a mozi régi, hagyományos filmtekercsek lejátszására alkalmas vetítőinek kicserélésére, a mozi digitális átállására.

​Fedezd fel a mozit az Örökmozgóban!

Csoportos program óvodás és kisiskolás gyerekek számára.

Itt a Lengyel Filmtavasz

A Mediawave lengyel filmes szekciója után Budapesten és Szombathelyen is beköszönt a Lengyel Filmtavasz. Május 7. és 14. között Budapesten a Művész Moziban, Szombathelyen a Savaria Filmszínházban vetítenek új lengyel filmeket.

Film összes cikke »

A Nagy Háború a filmművészetben – EFG1914

obsitos_lead2012 februárjában a MaNDA részvételével elindult az EFG 1914 elnevezésű európai uniós projekt, a 2008-2011. között létrehozott Európai Filmes Átjáró folytatása.

A European Film Gateway (EFG) – a maga 500 ezer dokumentumot is meghaladó online gyűjteményével – az elmúlt években komoly népszerűségre tett szert a filmes és filmes vonatkozású anyagok iránt érdeklődő felhasználók körében.

Az európai digitalizált örökségben nagy űr tátong az első világháborús anyagok terén, ezt kitöltendő az EFG 1914 projekt 650 órányi film- és 5600  filmes vonatkozású anyagot fog digitalizálni, ezek mindegyike az első világháború éveiben keletkezett, illetve ezeknek az esztendőknek a történetét dolgozza fel.

egy_fiunakutolso
Egy fiúnak a fele, Az utolsó éjszaka.

Az 1910-es években jelentős számú film készült Európa-szerte, de sajnos csak kis részük élte túl az elmúlt évszázadot, és amelyik mégis, az filmtekercseken. Az ezekhez való hozzáférés pedig költséges és bonyolult. Bár több európai filmgyűjtemény évekkel ezelőtt megkezdte már a digitalizálást, az EFG 1914 az Európai Bizottság pénzügyi támogatásával szélesebb körben kívánja előmozdítani ezt a folyamatot.

fold_rabjai obsitos

Az anyagok az EFG és az Európai Digitális Könyvtár, az Europeana honlapján lesznek elérhetők. A megosztott tartalmakon túl készül egy virtuális kiállítás is, ami bemutatja ennek a konfliktusokkal terhelt évtizednek filmiparát, közönségét, hangulatát. 

15 ország 20 európai filmarchívuma és filmes intézménye csatlakozott a 2014-ig, épp a Nagy Háború kitörésének centenáriumáig tartó projekthez.

A MaNDA 2012. októbere és 2014. februárja között a következő filmek digitalizálásával és metaadatolásával vesz részt a projektben:

Játékfilmek:

Az utolsó éjszaka (1917, rendezte:  Janovics Jenő)
A föld rabjai (1917, rendezte: Békeffi László)
Egy fiúnak a fele (1924, rendezte: Bolváry Géza)
 
Filmdokumentumok:

Károly király koronázása, 1916
Könyörgő körmenet fegyvereink győzelméért, 1915
Élet az egykori Zita telepen, 1915
Harctéri karikatúrák, 1915
Határszéli razzia, 1918
Jótékonysági gyűjtés Budapest utcáin, 1918
Kenyérmező, 1915
A dunaparti korzó, 1915

Ezzel újabb rejtett kincseink kerülnek be az európai filmörökség digitalizált, kutatható és online élvezhető halhatatlanjai közé.

Sz.B.

• Publikálva: 2012.03.29. 13:24 • Címke: manda, europeana, honlap, digitalizálás, hír, történelem