a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Bűvöletek – Orson Welles-Karen Blixen

5 éves a CineClassics

blixenMorten Henriksen tízéves volt, amikor irodalomtudós apja, Aage Henriksen révén megismerkedett a világhírű dán írónővel, Karen Blixennel. Az író-rendező 2011-ben készült BlixenA maszk mögött című dokumentumfilmjében tisztázza apjával kettejük viszonyát, amelyre súlyos árnyékot vetett az írónő rejtélyes alakja is.

„Anyám soha nem bocsátotta meg Blixennek apámmal való kapcsolatát. Nekem azonban, aki részt vettem benne, és meg akartam érteni, meg kellett bocsátanom neki. Emiatt volt rendkívül fontos számomra, hogy elkészítsem ezt a filmet. Meg akartam érteni az apámat, és szabaddá akartam válni tőle.” – vallotta a rendező, aki több, mint öt évig forgatta az 56 perces alkotást. Szerkezetileg szokásos televíziós interjúfilmet látunk, ahol a párbeszédeket és a monológokat játékfilmes eszközökkel megelevenített múltbeli jelenetek illusztrálják. Az átlagos forma keretei mégis úgy világítanak, mintha a film által hárítani kívánt blixeni gonosz tudás fénye az apa-fiú kapcsolat igaz dimenziói miatt ragyogó, józan hétköznapi csodává változott volna.

aage_henriksen
Aage Henriksen és Karen Blixen (fotó: Sune Magyar)

Blixen harmincöt évvel volt idősebb Aage Henriksennél, mégis képes volt sok fiatal irodalmárhoz hasonlóan a bűvkörébe vonni. Az írónőt ma elsősorban a Sydney Pollack rendezte, hét Oscar-díjjal jutalmazott Távol Afrikától című film révén ismerjük. 1934-ben Amerikában megjelent első elbeszélésgyűjteménye azonban egy csapásra világhírűvé tette, kora egyik legnagyobb hatású írója volt. Népszerűségét mutatja, hogy kétszer volt a Nobel-díj várományosa, ám 1954-ben Hemingway, 1957-ben pedig Albert Camus kapta meg helyette. Blixen gyakran hangoztatta, hogy amikor megkapta a Nobelt, Hemingway azt nyilatkozta, sokkal boldogabb lett volna, ha azt Karen Blixennek ítélik.

Morten Henriksen bölcs önmérséklettel nem bonyolódik Karen Blixen afrikai mágiát és európai hiedelmeket dúsan ötvöző, a művek létrejöttét elősegítő írói televényének elemzésébe. Azzal foglalkozik, ami számára fontos: az apjával való kapcsolatával. Becsületes lélekként nem csak a személyes szabadságküzdelmének, hanem az apjáénak is teret enged. Hasonló, egymást becsülő, mégis szükségszerűen mély sebeket ejtő párhuzamos függetlenségi harcot dokumentumfilmben alighanem még nem láttunk.

Karen Blixen ellentmondásossága miatt vonzó és különleges világa a filmkészítőket is a bűvkörébe vonta. Halhatatlan történet című művét Orson Welles, a Babette lakomáját Gabriel Axel adaptálta. Az utóbbi volt az első dán film, amely megkapta a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjat (1987). A 11. CineFest CineClassics Welles-Blixen  programjához kapcsolódó vetítésre a filmet elkísérte a rendező is. Morten Henriksen részt vesz az Orson Welles „magyar kapcsolata” című mesterkurzuson is. A programra az idén különösen erős filmeket bemutató miskolci nemzetközi filmfesztivál keretében szeptember 20-án, szombaton kerül sor.

Boronyák Rita, Miskolc, Cinefest

• Publikálva: 2014.09.18. 14:03 • Címke: fesztivál