a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Japán filmhét a Toldiban

japan_lead

Játék- és dokumentumfilmek is szerepelnek az október eleji Japán Filmhéten a budapesti Toldi moziban. A válogatás filmjeit két fő téma köré csoportosították: az alkotásokban megjelenik a katasztrófákkal való szembenézés, a trauma feldolgozása és az újrakezdés, valamint a fiatalság mint a mai japán társadalom tükre és jövője.

Hat nap alatt hét filmet láthat a közönség. A program Rju Aszai díjnyertes regényének feldolgozásával, A Kirisima-ügy vetítésével indul október 4-én, szombaton. Daihacsi Josida rendező játékfilmje egy japán gimnázium zárt világába vezeti a nézőt egy olyan pillanatban, amikor hirtelen minden a feje tetejére áll, ugyanis az iskolában nagy népszerűségnek örvendő röplabdasztár, Kirisima váratlanul kilép a klubjából.

kirishima
   
Másnap játsszák a Sok szív együtt című dokumentumfilmet, amely a 2011-es földrengés és szökőűr után játszódik, amikor Bob James többszörös Grammy-díjas zenész neves dzsesszzenészekkel együtt megalapította a Jazz for Japan elnevezésű jótékonysági szervezetet, és ellátogattak a katasztrófa sújtotta régióba.

pink_japan
   
Ugyancsak október 5-én, vasárnap tűzik műsorra Kobajasi Keiicsi rendezésében A rózsaszín égbe című játékfilmet, amely díjat is nyert a 24. tokiói filmfesztiválon. A fekete-fehérben forgatott alkotás a barátságról, a szerelemről és a felnőtté válásról szól.
    
A Hirosima – hátrahagyott holmik című 80 perces dokumentumfilmet október 6-án játsszák. A megrendítő alkotás az atomtámadás áldozatainak megmaradt ruhadarabjaiból rendezett, Hirosimával foglalkozó első nagyszabású nemzetközi kiállítást mutatja be.
  
yonosuke_japan

Az október 7-én látható Yonosuke története című játékfilmet Okita Suicsi rendezte. A majd' háromórás alkotás a tokiói egyetemi éveit kezdő, 18 éves vidám fiúról szól a nyolcvanas évek végén. A produkció ugyanakkor 16 évvel később az egykori történetek hatását is vizsgálja a barátok elbeszélésének tükrében.
  
Valós beszámolók alapján a 2011-es földrengés és szökőár pusztítása utáni eseményeket eleveníti fel A halottasház – 10 nap a holnapig című 105 perces film, amelyet október 8-án vetítenek a Toldiban.
   
A Japán Alapítvány által szervezett filmhét A virágok az égben című játékfilm bemutatásával zárul október 9-én, csütörtökön. Obajasi Nobuhiko filmesszéje Nagaoka város Japán-szerte híres tűzijátékának történetét meséli el: a látványos esemény a várost a második világháborúban leromboló bombázásnak és áldozatainak állít emléket minden évben.

MTI

• Publikálva: 2014.09.23. 09:36 • Címke: hír