a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Mesterek szemével

logo_filmhetA szeptember 26. és október 19. között négy egymást követő hétvégén retrospektív vetítéssorozatot rendeznek a magyar filmművészet közelmúltban elhunyt, kiemelkedő alkotóinak munkáiból az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A vetítéseken Jancsó Miklós, Maár Gyula, Xantus János, Szécsényi Ferenc és Kézdi-Kovács Zsolt filmjeit láthatják a nézők.

A Filmnet Produkció szervezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával és a MaNDA együttműködésével megvalósuló program szeptember 26-án pénteken kezdődik: 18.30-kor Törőcsik Mari és Koltai Lajos nyitja meg a Maár Gyula festményeiből álló kiállítást, majd 19.00 órától a nyitó díszelőadáson 1975-ös filmjét, a Déryné, hol van? című alkotást vetítik. A Pilinszky János és Maár Gyula „négykezesében” megszületett rembranti fényű film a művészlét kérdéseinek költői szépségű, örökérvényű megfogalmazása, Koltai Lajos díjnyertes operatőri munkájával. A filmben nyújtott alakításáért a címszereplő Törőcsik Mari elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját és Cannes-ban a Legjobb női alakítás díját. A nyitóvetítésre a belépés díjtalan.

Az első hétvége további részében Jancsó Miklós ritkán látható, klasszikus filmjeivel emlékeznek a szervezők a filmművész születésnapjára.

Az október 3-5. között Szécsényi Ferenc és Maár Gyula munkássága kerül előtérbe, látható lesz többek között a Vasvirág (1958), a Végül (1974), a Teketória (1976) és a Malom a pokolban (1987).

Október 10-12. között Xantus János filmjeiből látható válogatás, olyan klasszikusokkal a programban, mint az Eszkimó asszony fázik (1983), a Rock-térítő (1988) és a Szoba kiáltással (1980).

A vetítéssorozat utolsó hétvégéjén, október 17-19. között a hosszas betegség után nemrég elhunyt Kézdi-Kovács Zsoltra emlékeznek az És mégis? (1991) című filmje ingyenes vetítésével, a hétvége további részében pedig látható lesz Jancsótól a Fényes szelek (1968) és a Szegénylegények (1965), valamint Maár Gyulától a Hoppá (1992).

A vetítésekre jelképes, 100 Ft-os regisztrációs jegy váltható az Uránia jegypénztárában és honlapján, a Díszteremben zajló három vetítésre a belépés díjtalan.

mesterek_kicsi

Az első hétvége programja:

Szeptember 26. 18.30 Kállításmegnyitó Maár Gyula festői életművéből
A kiállítást megnyitja Koltai Lajos és Törőcsik Mari.

Szeptember 26. 19.00 Nyitóvetítés a Díszteremben
Déryné, hol van? (Hunnia Játékfilmstúdió Vállalat, 1975), 93’
r, f: Maár Gyula, í: Pilinszky János, o: Koltai Lajos, v: Sívó György, z: Simon Zoltán, Cseh Tamás, Fryderyk Chopin, d: Banovich Tamás, k: Schäffer Judit, st: Köllő Miklós, sz: Törőcsik Mari, Kállai Ferenc, Sulyok Mária, Ráday Imre, Major Tamás, Esztergályos Cecília, Gelley Kornél, Kozák András, Schiff András, Kern András, Nagy Gábor

A Pilinszky János és Maár Gyula „négykezesében” megszületett rembranti fényű arcok-film, a művészlét kérdéseinek költői szépségű, örök érvényű megfogalmazása.  Maár mozgó térfestményként elevenítette fel a pályája csúcsán álló, öregedő Déryné három napját. A félhomályos színházfolyosón Déryné a tükörbe néz: most már tud mindent hivatásáról, de női vonzereje hanyatlik. Feltűnik az új csillag, a divatos, „idegből” játszó Schodelné, és Dérynét kezdik szerepeiben avíttnak tartani. Tizennyolc év után visszatér férjéhez, de a nemesi kúriában csak idegenséget talál. Visszaszökve a színházhoz, tragikai szerepeket vár, de újra meg kell élnie az elutasítottságot.

Budapest (1976): Magyar Filmkritikusok Díja, operatőri díj – Koltai Lajos;
Budapest (1976): Magyar Filmkritikusok Díja, a legjobb női alakítás díja – Törőcsik Mari
Cannes (1976): a legjobb női alakítás díja – Törőcsik Mari

Erre a vetítésre a belépés ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben, a szabad helyek erejéig lehetséges.

A Magyar Filmhét retrospektív sorozata
2014. szeptember 26. – 2014. szeptember 28.
Helyszín: Díszterem, Csortos terem

Az esemény facebook-oldala

• Publikálva: 2014.09.24. 14:08 • Címke: film, manda