Jirí Menzel operát rendezett Budapesten

A filmnél, a színházban és az operában is a magyarázatokon, sőt többnyire a nyelven túli, „küszöb alatti” élmény számít igazán, ez az, amit valóban befogadunk és tudat alatt magunkkal viszünk – Jirí Menzel először állít színpadra operát Magyarországon.

Mozart Cosí fan tuttéjában sem a szöveg számít, hanem elsősorban a zene – fogalmazott Menzel, hozzátéve: sokáig jó cseh fordítást sem tudott beszerezni. „Rendezőként az a feladatom, hogy ne erőltessek rá semmi feleslegeset az énekesekre, csak hagyjam őket kibontakozni. A rendezőnek nem szabad zavarnia a színészeket, vagy útban lennie. Azt viszont nem szeretem, amikor az énekesek túlzottan színészkedni próbálnak; énekeljenek csak, a zene a fontos. Ugyanígy, a közönségre sem szeretnék ráerőltetni semmilyen értelmezést vagy mélyebb jelentést, hiszen a befogadói élmény teljesen egyéni” – magyarázta a rendező az egyik próba után adott interjúban.

Az énekesek fegyelmezettebbek, mint a prózai színészek – osztotta meg tapasztalatait. „Időnként úgy érzem, nincs is dolgom a színpadon, és csak hallgatom őket”. Menzel úgy értékelte: a magyar énekesek nagyszerűek, akárcsak a két karmester, akikkel együtt dolgozik. „Halász Péter nagyon nyitott, és még humora is van, ami igen ritka egy dirigensnél, ráadásul olyan, mint az enyém, így elég jól megértjük egymást” – mesélte.

Jirí Menzel sajtótájékoztatója a Liszt Ferenc-repülőtéren (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Mozartot nagyon szereti, a moderneket kevésbé. „Valahol Janaceknél húznám meg a határt” – mondta mosolyogva és hozzáfűzte: „Schönberget például nem szívesen rendeznék”. Felidézte, hogy egyszer egy Prokofjev-operát vitt színre, és közben „elfelejtette”, hogy a háttérben zene szól. Megjegyezte, hogy bár nem igazán kiművelt a területen, a komolyzene általában közel áll hozzá, van például egy olyan tévécsatornája, amelyen egész nap operafelvételeket vagy koncerteket nézhetne. „A Don Giovannit már vagy nyolc rendezésben láttam, igaz, többnyire nem követtem végig, csak egy-egy rendezői megoldás érdekelt. Inkább tévén nézem az operákat, mint élőben, mert a tévé elől felállhatok, ha akarok. Egy négyórás Wagnerre például biztosan nem ülnék be az operaházba; akkor inkább otthon alszom” – mondta.
   
Az operához mint műfajhoz „távolságtartó” a viszonya, „szeretem és nem szeretem, egyszerre” – összegezte, majd megemlítette, hogy legutóbbi, Don Juanok című filmje éppen „arról szól, hogy mit gondolok az operáról”. A kérdésre, van-e a Cosí fan tutténak mélyebb érzelmi, lelki tartalma, vagy csak egy könnyed, szórakoztató történetről van szó, nevetve azt felelte: „ha lenne, nem vállaltam volna el a rendezést. A mélyebb jelentések többnyire erőltetett dolgok, ráadásul könnyen felejthetőek”.

Jirí Menzel, Ókovács Szilveszter és Halász Péter (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A folyton újdonságot, eredetiséget kereső kortárs rendezésekről lesújtó véleménnyel volt. „Semmi sem könnyebb annál, mint Desdemonából homoszexuális karaktert csinálni és Othellót egy nővel eljátszatni, vagy kitalálni azt, hogy a Hamlet egy gyárban játszódjon. Ettől azonban még nem lesz jó az előadás, ha közben arra nincs szeme a rendezőnek, hogy hogyan járnak a színészek a színpadon, hogyan beszélnek, vagy mennyire figyelnek egymásra. Az újabb és újabb értelmezési rétegeket bevonó rendezések a kritikusoknak valók, akik már számtalanszor látták ugyanazt a darabot, és folyton új jelentéseket, kacifántos ötleteket keresgélnek. Aki viszont először vagy másodszor látja – és a közönség többsége ilyen –, annak csak jól elő kell adni az eredeti művet, ahogy azt megírták” – fejtegette.

MTI

• Publikálva: 2014.10.06. 09:45 • Címke: hír