a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Jövőre jön Orson Welles soha meg nem jelent filmje

orsonwelleslead

Jövő májusban bemutatják Orson Welles soha meg nem jelent utolsó filmjét: a The Other Side of the Wind című alkotás helyreállított és több évtized után befejezett változatát a legendás filmrendező születésének 100. évfordulójához igazítva fogják a nagyközönség elé tárni.

Welles utolsó, befejezetlen filmje több mint négy évtizede tartja izgalomban a hollywoodi bennfenteseket, csendestársakat és egyszerű álmodozókat. A mozirajongók a filmtörténelem leghíresebb be nem mutatott alkotásaként tekintenek a műre, amelynek bizonyos jeleneteit ugyanakkor már szélesebb közönség is láthatta az elmúlt években. A jogtulajdonosok közti végeláthatatlan jogi csatározások miatt a filmtekercsek – az alkotás befejezésére irányuló megannyi erőfeszítés ellenére  Párizs egyik külvárosának raktárában porosodtak. Egy Los Angeles-i produkciós cég, a Royal Road Entertainment azonban a héten bejelentette, hogy öt év után sikerült megállapodnia a felekkel  Welles egykori partnerével és munkatársával, Oja Kodarral, a néhai filmrendező lányával és egyedüli örökösével, Beatrice Wellesszel és a L'Astrophore nevű iráni-francia produkciós céggel  a jogok megvásárlásáról.

orson welles oja kodar
Orson Welles és Oja Kodar

A producerek célja, hogy az elkészült filmet jövő májusban, a filmrendező születésének 100. évfordulójához időzítve mutassák be. Az 1985-ben elhunyt Welles életének utolsó 15 évében megszállottan dolgozott filmjén, amely egy  hozzá hasonlóan  heves vérmérsékletű, öregedő filmrendező (John Huston) visszatérési kísérletéről szól. A „film a filmben”-ként aposztrofált alkotásban Susan Strasberg, Lilli Palmer, Dennis Hopper és Peter Bogdanovich is feltűnik  utóbbi gyakorlatilag magát alakítja a vásznon: egy fiatal, feltörekvő rendezőt. Welles televíziós megbízásokból és befektetők pénzéből finanszírozta a filmet. Később azonban összetűzésbe keveredett az egyikükkel, aki Franciaországban magához vette a tekercseket, amelyek így a Párizs környéki raktárba kerültek. Azóta Beatrice Welles akadályozta meg az elszállításukat. A filmrendező mindössze nagyjából 45 percnyi szerkesztett nyers változatot hagyott hátra, amelyet 1975-ben sikerült kicsempésznie Párizsból és hajón Kaliforniába szállíttatnia. Ez az anyag jelenleg a 73 éves Kodar horvátországi otthonában van. A jogtulajdonosok és a Royal Road közti megállapodás aláírását követően a tekercseket Los Angelesbe szállítják, ahol a film eredeti stábjának veteránjai fogják kezelésbe venni őket. Kialakítunk egy vágószobát és Peter Bogdanovich, valamint én fogjuk összerakni a filmet” mondta a 68 éves Frank Marshall, a The Other Side of the Wind egykori line producere. „Vannak jegyzeteink Orson Wellestől. Vannak jeleneteink, amelyek nincsenek teljesen befejezve és néhány helyen zenét is hozzá kell adnunk. Meg fogjuk csinálni. A jó hír az, hogy a mai technológiáknak köszönhetően mindez nem fog túl sokáig tartani idézte a szakembert a The New York Times című lap internetes oldala.

ojaorsonfilm
A The Other Side of the Wind forgatása közben

Wellesék annak idején alacsony költségvetésből gazdálkodva, gerillastílusban, más mozik forgatási helyszínére besurranva, és  forgatási engedélyek hiányában  magukat egyetemi filmhallgatóknak kiadva forgattak. A forgatókönyv egy Ernest Hemingway és a fiatal Welles közti 1937-es találkozásig nyúlik vissza. A legnagyobb kihívást jelenleg Welles egyedi stílusának visszaadása jelenti.Minden, amit tehetünk, hogy a tőlünk telhető legjobb módon dolgozunk, követjük a forgatókönyvet, a jegyzeteit és mindazt, amit hátrahagyott  mondta Bogdanovich.

MTI

• Publikálva: 2014.10.30. 11:13 • Címke: hír