a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​Babtortát az óriási Színésznek!

bud_spencer_lead

Egy legendáról nehéz újat mondani. Bud Spencer – eredeti nevén: Carlo Pedersoli –, aki épp ma ünnepli 85. születésnapját, mindannyiunk közös ismerőse. Kár lenne felsorolni a filmjeit, mert talán nincs ember Magyarországon, aki ne ismerné a többségüket.

Bár az utóbbi években már csak ritkán áll filmfelvevő elé, memoárjait elkapkodják, s a magyar újságírók egymásnak adják a kilincset, hogy rövid interjúkat készítsenek ezzel a bölcs, idős kolosszussal. S bár filmjeinek derékhada a hatvanas évek vége és a kilencvenes évek közepe között készült, manapság sincs karácsonyi szünet pofonosztásokban gazdag akciófilmjei nélkül. Az üzletközpontok és benzinkutak roskadoznak a DVD-itől, s ha egy-egy filmjét műsorra tűzi valamelyik kereskedelmi televízió, az aznapi nézettségi rekord borítékolható.

enavizilovakkal
Én a vizilovakkal vagyok (1979)

Mindenkinek van egy kedvenc filmje tőle – vagy egy emlékezetes élménye, amely hozzá kapcsolódik. Nekem az egyik első moziélményem, hat-hétéves koromból, az Én a vízilovakkal vagyok című vígjátéka. És érzem az orromban a kis budai mozi ázott szőnyegpadló, celluloid- és perecillatát, emlékszem, ahogy édesanyám és bátyám között ülve rácsodálkozom a varázslatos afrikai helyszínekre és Walter Rizzati pompás zenéjére, ahogy magával ragad a cselekmény, amelyet talán nem igazán értek még, de a főhősével azonosulni tudok. A pici, szőke fiúcska a gyengéket védelmező, szakállas óriással, a példaképpel. (És még véletlenül sem valamelyik bárgyú gonosztevővel, akik egyikét egyébként honfitársunk, Bugner József ökölvívó, azaz Joe Bugner alakítja.)

bud_spencer
A legendás páros

Más filmjei kapcsán olyan szavak jutnak eszembe, mint „honvédüdülő”, „kertmozi”, aztán olyanok, mint „zártláncú videóhálózat”, ahol hol az ő Kincs, ami nincse, hol az amerikai Csillagok háborúja megy újra és újra, a nyaraló gyerekek kívánságára az agyongyötört VHS-kazettáról. És, ahogy kollégámtól hallom, az ő nyolcéves kisfia, Andris – meglehet, jelenleg Bud Spencer legnagyobb hazai rajongója! - éppolyan felhőtlen élvezettel nézi ezeket a filmeket, mint én akkor, immár több évtizednyi távolságba halványult gyerekkoromban.

Mi lehet Bud Spencer titka? A spagettiwesternekben is sikeres, sőt, társadalomkritikától sem mentes bűnügyi filmben is feltűnő – Sötét Torino – színész elsősorban az akcióvígjátékokban brillírozott, legtöbbször Terence Hill oldalán. Párosukat a magyar közönség különösen a szívébe zárta, az európai színészek közül ők lettek a nyolcvanas évek legismertebb figurái hazánkban, s a Különben dühbe jövünktől kezdve produkcióikat hetekig tartó teltházzal vetítették. Ki tudja? Talán mi is egy jegyüzér segítségével jutottunk be a filmjükre – az ilyen körülmények elhanyagolhatóak.

bud_spencer_piedone
Piedone Hong Kongban (1975)

A titkot sokan kutatták már. A nápolyi születésű, eredetileg sportolóként, vízilabdázóként befutó – és ilyen minőségében hazánkban Kárpáti György és Gyarmati Dezső legendás csapatával is megmérkőző – színészből hiányzik a számos olasz mozihősre jellemző vad, nyers erőszak annak ellenére, hogy végigverekedi a filmjeit. Szédítő pofonsorozatokat oszt, a negatív karakterek papírmasé bábokként hullanak az ütéseitől, de vér nem folyik, a harag elillan, karakteréből pedig derűs, jámbor életöröm árad. Látszólagos ellentmondás talán a jámbor verekedő, de Bud Spencer vagány, és ha nem is makulátlan, de szerethető figuráját valójában nehéz kihozni a sodrából. De ha ez megtörténik, jaj azoknak, akik a gyengéket bántották, akik a bűn oldalára álltak.

Bud Spencer figurája – bár egy fejjel kiemelkedik közülünk, és jócskán erősebb és testesebb, mint az átlag – legelsősorban: a hétköznapi hős. Mi is valahogy úgy ügyetlenkedünk a kórusban, ahogy ő a Különben dühbe jövünk felejthetetlen jelenetében:



És úgy vagyunk az egyszerű örömökkel, így az evéssel is, mint ő. Ha a helyzet és a lehetőségeink úgy hozzák, egy babkonzerv is lehet az élet csodás ajándéka – az egyik konzervgyár máig Piedone néven forgalmazza paradicsomos babját, nyilván a Bud Spencer főszereplésével forgatott remek krimivígjátékokat is felidézve. A szakállas óriás filmjeiben visszatérő motívumként megjelenő lakomáknak mára már egész szakirodalma kerekedett.

Bud Spencer filmjei az olasz szórakoztató film aranykorában készültek. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Sergio Corbucci, az elsősorban az ő filmjeivel befutó Enzo Barboni és Stefano Vanzina (alias Steno) vagy mint Itália filmes fenegyereke, a néhány kései filmjét alkotó Ruggero Deodato (akit májusban köszöntöttünk 75. születésnapján).

A Bud Spencer – Terence Hill filmek slágereiből válogatásalbumok jelennek meg mindmáig, a zeneszerzők közül legjellemzőbbként elég talán Guido és Maurizio de Angelis nevét felidézni. Az Oliver Onions néven is alkotó testvérpár szerzeménye például a híres Dune buggy.



Bud Spencer a „nyugati” popkultúra egyik szimbóluma lett Magyarországon. Ahogy az angol komédiásnak, az egyik utolsó burleszkművésznek, Benny Hillnek Gálvölgyi János volt a szinkronhangja és követője is, Bud Spencert sok szerepében Bujtor István hangjával azonosítjuk. (Ő egyébként forgatott is hasonló hangulatú vígjátékokat, mint olasz mintaképe – hasonlóakat, de azért hamisítatlanul kelet-európaiakat.)

Kár szépíteni, a 85 év már agg kor, verekedős szerepben aligha látjuk már viszont az idős művészt. Megnyilatkozásai alapján úgy látjuk, hogy szellemileg tökéletesen friss, családja körében igazán boldog ember ő, aki ma sem idegenkedik a szereplésektől. Büszke nápolyi gyökereire, imádja a zenét – néha énekel is saját szerzeményeiből – és érdeklődve fordul azok felé, akik emlékeznek rá és szeretik: így a nagyszámú magyar rajongó felé is.

Vigyázzunk Bud Spencerre. Ő egy kincs, ami van.

Képes Gábor

• Publikálva: 2014.10.31. 08:00 • Címke: film, évforduló