a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Alter-Native Marosvásárhely

alternative leadA marosvásárhelyi Kultúrpalota november 5. és 9. között ismét helyt adott, immár 22. alkalommal az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál programjának.

48 országból érkeztek filmek, a beérkezett 601 kisfilmből az előzsűri 51 alkotást ítélt érdemesnek a nagydíjért folyó versenyre. A négy kategóriában (kisjátékfilm, dokumentumfilm, animáció és kísérleti film) folyó megmérettetés döntnökei idén Hajdu Szabolcs filmrendező, Pusztai Ferenc producer, Marius Cosmeanu újságíró, Jakab Benke Nándor filmkritikus, valamint Velvet Moraru producer voltak.

kivégzés
Kivégzés

A szombat esti ünnepélyes díjkiosztón több magyar alkotás is elismerésben részesült. A Kulturális Minisztérium díját Szőcs Petra Cannes-i versenyprogramban debütáló, magyar-román koprodukcióban készült kisfilmje, a Kivégzés kapta. Marosvásárhely Város Díját Szirmai Márton kapta Expedíció című munkájáért. A Nemzeti Kulturális Alap Adminisztrációjának Díját Andrei Nicolae Teodorescu vehette át A fekete brigád című alkotásáért. A fesztivál nagydíját, melynek felajánlója  a Román Nemzeti Filmintézet, a francia Jean Baptiste Pouillouxnak ítélte a zsűri, Hol voltál, amikor meghalt Michael Jackson? című alkotásáért. Az Erdélyi Magyar Televízió díját az ukrán Oleg Fedchenko kapta Vendégek az otthonomban című filmjéért. A legjobb elsőfilmnek járó Simó Sándor Emlékdíjat a román Marius Jacob vehette át 24 veder, 7 egér, 18 év című alkotásáért.

alternative fesztival

A versenyfilmeken kívül számos olyan játékfilmet is megtekinthetett a közönség, melyek kivívták a nemzetközi szakma elismerését. Ilyen például Pálfi György Szabadesés című filmje, amely három díjat is nyert az A – kategóriás Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon. Ugyancsak az idei Karlovy Vary Filmfesztiválon mutatták be Zomborácz Virág Utóélet című filmjét, s a Valladolid Nemzetközi Filmfesztivál Legjobb film díját is elnyerte. A Karlovy Varryban bemutatott harmadik magyar film, amelyet az AlterNative is műsorára tűzött, az utóbbi évek legnagyobb magyar közönségsikere, Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotása.

delibab3
Délibáb

Nagy érdeklődésre tartott számon a zsürielnök, Hajdú Szabolcs Délibáb című játékfilmje, melyne vetítését közönségtalálkozó követte, ahol a rendezőn kívül a nézők megismerkedhettek a film női főszereplőjével, Török-Illyés Orsolyával is, aki egyébként a film egyetlen női szereplője. A filmet a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be szeptemberben. Kerégyártó Yvonne Free Entry című elsőfilmes alkotását is megtekinthették a nézők, mely a wiesbadeni GoEast Fesztiválon debütált idén áprilisban. A fesztivál Simó Sándor emléke előtt tisztelgett Isten veletek, barátaim! című filmje bemutatásával. A rendező, aki idén töltötte volna be 80. életévét, több szállal is kötődött Marosvásárhelyhez. Az ő ösztönzése és segítsége nélkül az AlterNative nem nőhette volna ki magát rangos nemzetközi filmes találkozóponttá.

ida
Ida

A külföldi sikerfilmek sem hiányoztak idén a fesztivál palettájáról. Vetítették például Pawel Pawlikowski lengyel rendező Ida című alkotását, amelyet eleddig több mint 30 nemzetközi filmdíjjal ismertek el. Amíg a közönség a Kultúrpalota Nagytermében folyó versenyprogram kisfilmjeinek drukkolhatott és a játékfilmeket tekinthette meg, a Kisteremben dokumentumfilmeket, illetve a 2014-es Mediawave legjobb alkotásait nézhették meg.

A budapesti Santa Diver együttes
A budapesti Santa Diver zenekar

A minőségi zene is elmaradhatatlan kelléke a fesztiválnak, idén négy fellépőnek tapsolhatott a közönség: Cári Tibor, a magyarországi Santa Diver, a Celelalte Cuvinte és a Gyárfás István Trió adott koncertet. A fesztivál keretében két kiállítást is láthattunk. Az egyik Szegedy-Maszák Zoltán és Fernezelyi Márton nevéhez fűződik, akik a kilencvenes évek közepe óta dolgoznak együtt interaktív számítógépes installációkon. Közös kiállításuk keretében legújabb, Kevert valóság installációjuk mellett a nemzetközi szinten legismertebb s talán leglátványosabb, Promenád című művüket mutatták be a B5 Stúdióban. A Kultúrpalota UAP galériájában pedig az aradi Biserika-csoport kiállítását tekinthették meg az érdeklődők.

Szörényi Dorottya

Alter-Native 22
Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál
2014. november 5-9.
Marosvásárhely, Románia

• Publikálva: 2014.11.19. 13:40 • Címke: fesztivál