a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Csaknem 50 film a Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemlén

faludilead

Huszonkét ország 48 filmje szerepel a XVIII. Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemlén, amelyet pénteken és szombaton rendeznek meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban Budapesten.

Tímár Dalma, a Faludi Ferenc Akadémia munkatársa a programot ismertető budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az idei fesztiválra a szerelem témájában vártak alkotásokat. Az előzsűrizés során a 116 beérkezett pályaműből 48-at válogattak be a programba. A hatodik alkalommal megrendezett fotópályázatra csaknem 130 alkotás érkezett, ezek közül 34 fotót az Uránia moziban mutatnak be vasárnapig estig. Tímár Dalma felidézte, hogy az akadémia 1996-ban rendezte meg első filmszemléjét, amely azóta kinőtte magát és nemzetközivé vált. A filmeket bíráló zsűri tagjai között helyet foglal Krzysztof Zanussi világhírű lengyel filmrendező, Fekete Ibolya és Nagy Viktor Oszkár filmrendezők, valamint Lázár Kovács Ákos esztéta, a rendezvény főszervezője.

zanussifaludi

Krzysztof Zanussi lengyel filmrendező, aki tíz évvel ezelőtt már zsűrizett a Faludi-filmszemlén, kiemelte: a rendezvényen – egyedülálló módon  nyilvános értékelik az alkotásokat a vetítések után. A rendező megjegyezte, hogy más fesztiválokon is javasolta ennek bevezetését, mivel így őszintébb értékeléseket kaphatnak az alkotók. Mint elmondta, többek ellenszenvét is kiváltotta legújabb, Obce Cialo című filmjével (Idegen test), amelyben egy felszabadult feminista nő üldöz egy katolikus fiút. A történetben kritikus szemmel mutatja be a multicégek működését és annak a nemzedéknek a tagjait, akik ezeknél a vállalatoknál látják a lehetőséget a felemelkedésre. A multik olyanok, mint az édesanyák: megmondják azt is, hogy mit viseljenek a dolgozók, miként viselkedjenek, meghatározzák számukra az egész az életet  vélekedett a filmrendező, aki szerint egy művésznek mindig az árral szemben kell haladnia. Lázár Kovács Ákos esztéta elmondta: a szemlére nevezett 116 film jelentős része filmszakos egyetemistáktól érkezett. Érkeztek alkotások többek közt Argentínából, Lengyelországból, Oroszországból, Ukrajnából, Spanyolországból és Marokkóból. A versenyen kívül vetített filmeket pénteken a 8. kerületi Párbeszéd Házában játsszák. A fesztiválhoz kapcsolódóan az Uránia moziban csütörtökön este vetítik Krzysztof Zanussi Persona non grata című filmjét, pénteken pedig Az élet, mint nemi úton terjedő halálos betegség című 2000-es alkotását, majd Fekete Ibolya Chico című mozgóképét. Szombaton a díjátadó előtt Nagy Viktor Oszkár Két világ között című filmjét láthatja a közönség. Krzysztof Zanussi Konstans Persona címmel pénteken mesterkurzust is tart a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

MTI

• Publikálva: 2014.11.27. 15:21 • Címke: fesztivál