Már nem csak az öklüket rázták az ég felé
A repülőgépek katonai célú alkalmazásával jelentkezett a velük szembeni
védekezés feladata is. Ami nem is volt annyira egyszerű dolog.Ugyan ezek a repülő alkalmatosságok még meglehetősen lassan, körülményesen közelítették meg az ellenséget, de ahhoz azért elég gyorsan és magasan repültek, hogy puskatűzzel nem nagyon lehetett ártani nekik. Márpedig az első időkben a géppuskák és az ágyúk sem tudtak közel függőlegesen lőni és célt követni. Ezt a problémát is meg kellett oldani a háborúzóknak. Puskával, géppuskával csak alacsonyan, 800-1000 méteren támadó repülőre volt érdemes tüzelni, abban bízva, hogy a kilőtt nagyszámú lövedék közül egy-egy vagy a pilótát, vagy a motor valamelyik létfontosságú alkatrészét, üzemanyagtartályát találja el. Ugyanerre törekedtek a légi harcokban is az általában a pilóta mögött ülő géppuskások, vagy rögzített fegyver miatt az egész géppel célzó pilóták.
A gyalogságnál használatos világháborús géppuskák állványzata nem tette lehetővé a fegyver csövének közel 90 fokos emelését, ezért a leleményes bakák már az első repülőgépes bevetések után kitalálták, hogy fából egy állványzatot eszkábálnak a géppuskájuknak, amit már eleve az ég felé mutató csővel helyeznek fel a szerkezetre. Mivel pedig a géppuska nem volt éppen hatásos a magasabban támadó, bombákat potyogtató gépekkel szemben, ezért a kisebb kaliberű ágyúknak is elkészítették fából ezeket az állványzatokat. Az égnek fordított csövű tábori ágyúkba időzítővel ellátott robbanó lövedékeket, vagy srapneleket töltöttek be. Megsaccolták a támadó gép távolságát, sebességét és repülési magasságát, majd ennek megfelelően céloztak, és beállították a gránát tetején lévő gyűrűs időzítőt. Így volt némi esély arra, hogy a lövedék a gép közelében robban, elárasztva azt srapnel golyókkal, vagy a repeszekkel. Ezek a mai szemmel tákolmánynak tűnő első légvédelmi eszközök minden esetre többet értek, mint a puskatűz, vagy a puszta ökölrázás.
Kattintson a képre
Természetes tehát, hogy az első világháborús haditechnikai fejlődés egyik momentuma a légvédelmi célokra gyártott fegyverek megjelenése volt. A brit hadtörténeti múzeum, az Imperial War Museum gyűjteményéből két olyan kisfilmet is megnézhetünk, amelyeken már teherautók platójára szerelt, tehát motorizált légvédelmi ütegeket láthatunk. A platón lévő gyorstüzelő, 70-90 mm-es ágyúkat a haditengerészettől vették át, ezek már 360 fokban voltak képesek tüzelni és valamennyire követni is lehetett velük az ellenséges repülőgép mozgását. A Vauxhall vagy Thorneycroft teherautókat a tüzelés megkezdése előtt minden esetben rögzíteni kellett, ezt követően akár 2-3 másodpercenként is képesek voltak lövéseket leadni az ágyúkkal. Amiket közvetlenül legalább hat ember szolgált ki. A rövidebb, 4:17 hosszú oktatófilm a légiriadó pillanataival kezdődik, a katonák régi teleszkópos távcsövekkel és távolságmérőkkel igyekeznek befogni az ellenséges repülőt, majd egy lőelemképző tábla segítségével meghatározzák a célt. Itt a homokzsákok mögött még tábori ágyúk várják az ellenséges repülőket, de egy újabb méricskélés után már két teherautóra szerelt gyorstüzelő ágyút láthatunk akcióban. A fegyvereket fél perc leforgása alatt tűzkésszé teszik és megkezdik a láthatatlan ellenségre a tüzelést. A másik, 6:24 terjedelmű, 1916 januárjában, Franciaországban forgatott kisfilm is hasonló, fikciós elemekből épül fel. Viszont a kamera itt a magasban robbanó időzített gránátok füstpamacsait is megmutatja, 5:43-nál pedig láthatjuk kuriózumként egy találatot kapott német Fokker vadászgép lezuhanását is. Hogy aztán miért kellett a befejezésként, 5:57-től egy másik gép égését bevágni, az nem lehet tudni. Mindenesetre nem használ a film hitelességének.
Pálffy Lajos