A nagyságos asszony nem maradt a főzőkanálnál

Schöpflin Aladár a 14 éves, írással próbálkozó lány számára azt javasolta, hogy inkább a főzéssel foglalkozzon. Szerencse, hogy Réz Lola nem hallgatott a tanácsára.

A századfordulóra a feminista mozgalmak elkezdték éreztetni hatásukat: az egyetemek megnyíltak a nők előtt is, az írásra vágyók számára pedig több lehetőség is adódott a publikálásra. A férfi írók között nem mindenki fogadta örömmel a női írókat, így azok nem is kaptak egyenlő publikálási esélyeket. Ebbe a változást ígérő korba és a nők számára is pezsgő környezetbe született Richter Eleonóra, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia utolsó rektorának lányaként, 1892. december 7-én. Édesanyja korán megtanította hat gyermekét olvasni és írni, ennek köszönhetően legidősebb lánya, Lola már egyből a második osztályt kezdte a szélaknai zárdaiskolában. Édesapja, aki szigorúan nevelte gyermekeit, sem léhaságot, sem flörtölést nem engedett számukra, minisztériumi kinevezést kapott, így az egész család Budapestre költözött.

A Kosáry család

Lolát úrilányok közé íratták, a főváros egyik előkelő iskolájába, ott viszont nem talált baráti közösségre. A szülők két év után visszavitték a selmecbányai iskolába. A fiatal lány boldogan tért vissza ide, később sokszor felidézte regényeiben is a várost. A zárdába visszakerülvén költészettan-tanárnője észreveszi irodalmi tehetségét és biztatja, hogy írjon. Ez családi életére is kihat: testvéreivel együtt megalapítja a Magyar Lányok körét.Kongó néven diáklapot is megjelentettek. 14 évesen beküldte pár versét az Ország-Világ folyóirathoz, ekkor tanácsolja neki Schöpflin Aladár, hogy inkább térjen vissza a fakanálhoz. De Lola nem adja fel, s rövidesen megnyeri a Kisfaludy Társaság pályázatát János című verses regényével, Csép Leó álnéven. Állítólag nem is akarták elhinni, hogy tényleg ő a szerző, végül a selmecbányai hatóságok igazolták, hogy Lola a nevet nagyapja után vette fel (akit egyébként példaképének tartott). De nem ez az egyedüli irodalmi pályázat, ahol nyer.

Sikerei ellenére orvosnak készül, de nem volt akkoriban olyan lánygimnázium, ahol ehhez megfelelő mennyiségű latint tanulhatott volna. Ehelyett elmélyedt a zenetanulásban, zongoraórákat vett. Harminchárom zongoraóra után azonban fiatal tanára, Kosáry János eljegyezte a nála 11 évvel fiatalabb lányt. Még házasságuk évében megszületett kisfiúk, Domokos, később pedig kislányuk.

Férje az első világháborúban kikerült a szerb harctérre, de onnan hamar visszatér Pestre betegen, míg felesége Selmecen a két gyermekkel próbál túlélni. Réz Lola ekkor, mintegy a mindennapi gondok elől való menekülésként írja meg Filoména című regényét, melynek főszereplőjét cselédlányukról mintázta. Egy vidékről felkerült szolgáló életét és kálváriáját ábrázolja, megelőzve Kosztolányi Édes Annáját, ami a pszichológiai megközelítést illeti. Az Atheneum Kiadó pályázatára jelentkezett ezzel a művel, és 15 000 koronával ki is tüntették munkáját. Sokan meg is lepődtek, az addig ismeretlen szerző telitalálatnak nevezhető regényén. Illés Endre és Füst Milán is rendkívül elismerően nyilatkoztak a a regényről. Utóbbi ezt írta a naplójába: „A Filoména csodálatos regény. Ez a fiatal nő mindent tud – amit mások egy életen át tanulnak! S meg van a regényben, amit már oly sokszor tűztem ki princípiumommal, hogy változást kell mutatni. Új író olyan, mint egy új szerelem.”

A családnak a kommün alatt el kellett hagynia Selmecet, de Pesten sem maradhattak sokáig, Sopronba kellett költözniük, Réz Lola családjához, egy nedves lakásba, amely a frontról betegen visszatért férj számára nem tett jót. Állandó ápolásra szorult, volt olyan időszak, hogy az írónő teljes idejét a családjának szentelte, pedig az írásai jelentették szinte az egyedüli kereseti lehetőséget.

Réz Lola gyermekeivel. Nem maradt fenn róluk sok kép.

Később nem csak az Atheneumtól kapott három évre szerződést, hanem Osváth Ernő is felajánlotta számára, hogy rendszeresen közöljön a Nyugat hasábjain, 1922-től pedig már a konzervatív Új Időkben is publikált, ami számos pályatársa számára csalódást jelentett. Az írónő számára viszont fontos volt, hogy minél több helyről némi bevételt szerezhessen, hogy családját eltarthassa. Osváth Ernő és az általa szerkesztett Nyugat viszont gyakorta vált fizetésképtelenné időlegesen. Nemsokára ott is hagyta a Nyugatot, állítólag Osváth rámenőssége miatt is, aki nem csak apai érzelmeket táplált iránta. S bár az Új Idők szerkesztőségénél gyakorta a tömegízlést is ki kellett elégítenie, de ő maga is számos változáson ment át, amelyet regényei is tükröztek. A Singer és Wolfner kiadónál megjelenő regényei pedig egyre népszerűbbek lettek (pl. a Pápaszem, Rici asszony lelkiismerete). 1942-ben jelent meg híres tetralógiájának első része, Asszonybeszéd címmel, amely közel négy nemzedék családtörténetét foglalja össze, 1868-tól egészen 1944-ig. Nem csak asszonyi sorsokat és életútlehetőségeket vázolt fel, hanem kitűnő korrajzot is adott. A Tutsek Anna szerkesztésében kiadott Magyar Lányok munkatársaként is dolgozott, miközben rengeteg külföldi regényt és drámát is lefordított. Legismertebbek az Elfújta a szél vagy a Copperfield Dávid.

A háború után egyre kevesebbet publikálhatott, a rendszerváltás előtt utoljára 1958-ban jelent meg regénye Leányfurfang címmel. Az Írószövetségből is kizárták, ahova csak halála előtti utolsó pár hétben vették vissza. Férje után kapott özvegyi nyugdíját időnként fordításokkal próbálta kiegészíteni. Még az ötvenes évek közepén szerette volna több regényét is idegen nyelvre fordíttatni (a Porszem a napsugárban című regényét lefordították hollandra), de 1957-ben a fiát, Kosáry Domokos történészt (aki később az MTA elnöke is volt) a forradalomban való részvétele miatt börtönbe zárták, ezért édesanyja úgy gondolta, hogy saját ambícióival nem bonyolítja fia helyzetét.

Kosáryné Réz Lola nem csak műveiben ábrázolt alakok által hirdette a feminizmust, hanem néhány nőpolitikai írást is megjelentetett azért, hogy megpróbálja eloszlatni a feminista mozgalmakat ijesztőnek és nevetségesnek tartó véleményeket. Egyik legfontosabb küldetésének tartotta, hogy olyan reformok bevezetését sürgesse, amelyeknek segítségével a nők szavazhatnak és ugyanolyan oktatásban részesülhessenek, mint a férfiak.

Halála előtt pár héttel, 90. születésnapja alkalmából a magyar televízió interjút készített vele. Ekkor hosszú kényszerhallgatásáról már csak így nyilatkozott: „Most már késő. Sok mindent tudtam volna mondani, de nem kérdeztek.” 1984. december 27-én hunyt el.

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2014.12.27. 09:10 • Címke: irodalom, évforduló, nők