a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Tíz mozi nyert a művészmozik digitális fejlesztésére kiírt pályázaton

artmozilead

Tíz filmszínház nyert a művészmozik digitális fejlesztésére kiírt pályázaton, amelynek keretösszege 100 millió forint volt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.

A digitális fejlesztésre tíz mozi pályázott, a jelentkezők mindegyikének megítélte a támogatást Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár. Az összegzés szerint a balassagyarmati Madách Imre Filmszínház, a bölcskei Rákóczi Filmszínház, a budapesti Tabán mozi, a ceglédi Uránia mozi, a jászberényi Lehel Filmszínház, a martfűi Városi mozi, a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ, a nyergesújfalui Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár, a soltvadkerti Városi mozi és a szegedi Belvárosi mozi egy-egy terme digitális átállása valósulhat meg az idei pályázaton elnyert pénzből. Az artmozik digitalizációjára azért van szükség, mert 2013 januárjától a hagyományos tekercsek helyett a forgalmazók már csak digitális hordozókon terjesztik a filmeket. A hálózat fejlesztésére 2011 óta évente 100 millió forint áll rendelkezésre, amelyre a települési önkormányzati tulajdonú, fenntartású vagy települési önkormányzati támogatóval rendelkező művészmozik pályázhattak.

A vissza nem térítendő támogatás feltételeként a fejleszteni kívánt mozinak meg kellett felelnie az artmozikra vonatkozó jogszabályi feltételeknek. A nyerteseknek vállalniuk kell, hogy a támogatással fejleszteni kívánt mozitermet a fejlesztés igazolt befejezésétől számított két éven keresztül artmoziteremként működtetik. A pályázaton azok a többtermes artmozik is igényelhettek támogatást, amelyeknek már van digitális vetítőberendezéssel ellátott termük. Az artmozik digitális fejlesztésének támogatása jövőre is folytatódik: az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2015-ben újabb 100 millió forint keretösszegű pályázatot fog meghirdetni erre és kibővített fejlesztési célokra – olvasható a közleményben.

MTI

• Publikálva: 2014.12.18. 14:26