a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Múzeum+ Pompa a Nemzeti Galériában

mng lead

A pompa lesz a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) csütörtöki Múzeum+ estjének témája, így szó lesz régi és új főurakról, a barokk művészet pompájáról, gazdagon terített asztalokról, pompás ruhákról, de az estén a Sauska borok, pezsgők és a kiállítóterek különleges fényei is a „pompás hangulatot” szolgálják – közölte az MTI-vel hétfőn a Nemzeti Galéria.

Az MNG most futó Zrínyi-kiállítása kapcsán Barokk élet, barokk halál címmel rendeznek beszélgetést. Zrínyi Miklós költő, hadvezér és államférfi volt egy személyben; kora egyik legjelentősebb főúri családjának legjelentősebb tagja, a török elleni harcokhoz kapcsolódó közép-európai nagypolitika egyik legfontosabb alakítója. Tavaly ősszel volt háromszázötven éve, hogy Csáktornyához közel halálos vadászbalesetet szenvedett – emlékeztet a programsorozat ajánlója. Az Élő MúzeumCafé sorozat csütörtöki beszélgetésén Rostás Tibor művészettörténész, a kiállítás kurátora; Hausner Gábor történész, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársa és G. Etényi Nóra történész, az ELTE Bölcsészettudományi Karának docense próbálja megtalálni az igazságot a Zrínyi életét és halálát övező legendák mögött.

pompa muzeum

Az MNG kiállításaiban Ugron Zsolna író és Lakatos Márk stylist tartanak tárlatvezetéseket, de a látogatók tematikus sétákon is részt vehetnek: Főúri csillogás címmel a múzeum Zrínyi-kiállítását ismerhetik meg az érdeklődők, míg a 19. századi gyűjteménybe Pompás öltözékek, a barokk gyűjteménybe pedig Pompa az asztalon címmel hirdettek tárlatvezetéseket. Az angol nyelvű vezetés az állandó gyűjtemény legkiemelkedőbb darabjait mutatja be a külföldi vendégeknek.

Vajon mikor ábrázoltak először pezsgőt a képzőművészetben? Hogyan vált az osztriga a luxus és a vágy szimbólumává? Ilyen és hasonló kérdések kerülnek terítékre Sepsey Zsófia művészettörténész előadásán, amelynek során kiderül, hogy a gasztronómia milyen fontos témája a képzőművészetnek. Az Ékezet Galéria ötvösművészei minikiállításon mutatják be a témára reflektáló ékszereiket, és workshopon segítenek az érdeklődőknek abban, hogy ők is „pompás” darabokat készíthessenek. A csütörtöki Múzeum+ esten a Rippl-Rónai és Maillol – Egy művészbarátság története, a Maillol hatása a magyar szobrászatra, a Költő, hadvezér, államférfi – Zrínyi Miklós (1620-1664), valamint a Fordulópontok – a huszadik század 1914, 1939, 1989 és 2004 tükrében című kiállítások is 22 óráig látogathatók.

MTI

• Publikálva: 2015.02.03. 09:58 • Címke: program