a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

A legjobb hegyfilmek a Corvin moziban

banff fesztival

A 2014-es kanadai Banff Hegyfilm Fesztivál legnépszerűbb filmjeit tekintheti meg a közönség a Corvin moziban, március 26. és 28. között.

A Banff Mountain Film Festival válogatott filmjei idén is világkörüli útra indulnak, és a turné keretében az alkotások márciusban magyar közönséghez is eljutnak. Az 1976 óta minden év novemberében megrendezett mustrán amatőr és neves kalandsport-filmkészítők olyan alkotásai szerepelnek, amelyek hegyi- és más extrémsportok űzőinek kivételes expedícióit, egzotikus utazásokat, valamint a Föld utolsó érintetlen tájait bemutató történeteket örökítenek meg. A vetítéseken a 2014-es fesztivál legnépszerűbb alkotásai két, egyenként nagyjából 90 perces – hosszabb és rövidebb filmeket, illetve videoklipeket felvonultató – programmá rendezve tekinthetők meg. A sorozat hosszabb dokumentumfilmjei között szerepel a Cerro Torre: Egy hógolyó esélye a pokolban című film, amelyben David Lama sziklamászó nekivág, hogy meghódítsa a világ legkeményebb mászóterepének tartott Cerro Torre hegycsúcs hírhedt délkeleti oldalát. Thomas Dirnhofer közel egyórás alkotását a 2014-es Banff Hegyfilm Fesztivál legjobb filmnek járó díjával tüntették ki a hegymászás kategóriában. Helyet kapott a válogatásban az And Then We Swam című film is, amely két angol férfiról szól, akik azzal kerültek az újságok címlapjára, hogy elsőként evezték át az Indiai-óceánt kísérőhajó támogatása nélkül, miközben semmiféle korábbi tapasztalattal sem rendelkeztek. Az alkotás a tavalyi Banff felfedezés és kaland kategóriájának legjobb filmjéért járó elismerését szerezte meg.


Az And Then We Swam trailere

A rövidfilmek közül Chris Burkard Artic Swell című alkotásában három szörfös a sarkkörre merészkedik, hogy megmutassák a nézőknek a világ talán legkeményebb terepének nyers szépségét. Az ötperces Touch látványos siklóernyős repülések élményébe enged bepillantást a görög Santorini, illetve a francia Aiguille du Midi és Col du Galibier fölött. Szintén bekerült a válogatásba a Ridge című alkotás is, amelyben a világhírű hegyikerékpáros, Danny MacAskill teker végig a festői skót Skye-sziget hírhedt Cuillin-gerincén. A vetítésekkel kapcsolatos bővebb információt, illetve a megtekinthető filmek teljes listáját a rendezvény honlapján (www.banff.hu) lehet elérni.

MTI

• Publikálva: 2015.03.02. 13:54 • Címke: dokumentumfilm, hír, fesztivál