a rovat írásai

Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?

Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.

És elindult a nagy íróper

Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.

Segédmunkásból lett költő

Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.

Ishiguróé a Nobel

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott

Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.

100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.

Csesztve és Sztregova, Arany és Madách

Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.

Költő elvont gondolatisággal

Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.

Tompa a búslelkű verselő lelkész

Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.

Ma van a magyar dráma napja

A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.

King a rémkirály

Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.

Irodalom összes cikke »

Péterfy Gergely regénye kapta az Aegon Művészeti Díjat

peterfylead

Péterfy Gergely Kitömött barbár című regénye kapta a 2015-ös Aegon Művészeti Díjat, amelyet kedden adtak át Budapesten.

Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész, a zsűri elnöke a díjátadón elmondta, hogy hetvenhét kortárs szépirodalmi művet jelöltek az idei jubileumi díjra a kiadók, ebből tíz került az élmezőnybe a zsűri szavazatai alapján. Mint mondta, nagyon élvezte Péterfy Gergely könyvét, amelyet kiváló korismeret és a Kazinczy Ferenc iránti szeretet is jellemez. „Vannak áthallások, el lehet gondolkodni, hogy az a szövetség, amely a parlagiság és a hatalom között létrejön a műben, talán nemcsak a magyar jakobinusok korára érvényes” – fűzte hozzá. Péterfy Gergely kiemelte: óriási öröm és megtiszteltetés számára ez az elismerés, amelyet az tesz különösen fontossá, hogy odaítéléséről a zsűri irodalmi ízlése és esztétikai értékítélete dönt, s „nem külső erők munkálkodnak mögötte”.

peterfy kitomott barbar

„Hatalmas megtiszteltetés számomra az Aegon-díj, főleg úgy, hogy nagyszerű pályatársakkal küzdhettem meg érte. Tovább növeli az örömöm, hogy olyan díjról van szó, ahol sikerült elérni, hogy a bírálók ne lehessenek kitéve semmiféle politikai vagy kiadói nyomásnak.”

A Kalligram Kiadó gondozásában 2014-ben megjelent Kitömött barbár című mű a 18. századot idézi meg: Kazinczy Ferenc 1796-ban hét éves börtönbüntetését tölti Csehországban, miközben Bécsben meghal a barátja, Angelo Soliman. Holttestét császári parancsra kitömik és kiállítják a Természettudományi Múzeumban. Harminchat évvel később Török Sophie, Kazinczy özvegye elmegy a múzeumba, hogy szembenézzen a kitömött testtel, s megismerje férje és a különös idegen történetét.

A zsűri tagja volt Bazsányi Sándor kritikus, Saly Noémi irodalomtörténész, Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, valamint Keresztesi József, Nagy Gabriella és Reményi József Tamás kritikusok.

aegon dij
 
A tízéves Aegon Művészeti Díj gálaestje április 8-án lesz a Katona József Színházban. A szerzőt Szegedy-Maszák Mihály laudálja, az esten felelevenítik az elmúlt tíz év legérdekesebb pillanatait. Az Aegon Magyarország biztosító 10 éve hozta létre független, magánalapítású irodalmi díját, amellyel nettó hárommillió forint jár.

MTI

• Publikálva: 2015.03.24. 13:28 • Címke: díj

Digitális Irodalmi Akadémia