a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

A Balaton Method klipfilmje már a mozikban

balatonmethod lead

Csütörtöktől játsszák a fővárosi mozik a Balaton Methodot, Szimler Bálint és Rév Marcell filmjét, amelyben a hazai alternatív pop/rock színtér tizenhét előadójának szokatlan klipjei láthatók összefűzve.

A másfél órás mozi az alkotópáros 2012-es Kodály Method című klipsorozata folytatásának tekinthető, egyfajta kor- és hangulatjelentés a mai magyar könnyűzenei életről és a Balatonról. „Sok minden változott. Ez egy egész estés film, nem lehet csak úgy tovább kattintani, ahogy a Kodály Methodnál a YouTube-on lehetett. Szubjektív válogatás, amelyben nagy mértékben szerepet játszott személyes ízlésünk. A Balaton inkább díszletként van megjelenítve, rengeteg hangulat kötődik hozzá, ezeket mind használtuk, néhol újraértelmeztük, nem minden videó a strandon, a lángososnál játszódik. Ezzel együtt biztos jó lesz húsz év múlva visszanézni, milyen zenék voltak 2014-ben Magyarországon” – mondta Szimler Bálint rendező az MTI-nek. Mint megjegyezte, a Budapest-központú Kodály Method után a balatoni környezetben felvett mozifilm is a fősodortól eltérő, nem szokványos videókat mutat be, miközben összekötő elemként vannak archív részletek Papp Gábor Zsigmond Balaton retró című filmjéből is.

balatonmethod

„Valamennyi videót élőben, vágás nélkül rögzítettük, de vannak olyan klipek, amelyekbe végül a film egészének érdekében bele kellett vágni” – emelte ki Szimler Bálint. Rév Marcell operatőr hozzátette, hogy minden zenekarhoz és számhoz megpróbáltak hozzájuk illő hangulatokban, ötletekkel dolgozni. Mindenkivel átbeszélték a koncepciót, amit előre kitaláltak, de akadtak kivételek, például a Punnany Massif a filmhez írt egy új számot (Részletek), velük a kezdetektől együtt dolgoztak. Voltak ötletek, amelyek a Balaton téma miatt adottak voltak, csak helyszínt és számot kerestek hozzá. A Balaton Method nyitódalát (Bordahajtogató) az Elefánt adja elő vízibicikliken, Hó Márton és a Jégkorszak a Hello, Purgatóriumot a vízben állva, éneklő búvárok kórusával adja elő, a Subscribe egy nagy csúszdánál zenél, a Napra tagjai egy szocreál szálloda erkélyein éneklik el a Tulipánost, a Grand Mexican Warlock a vasútállomáson játszik, a Quimby dala (Jön a huzat valahonnan) egy házibuli utáni reggelt mutat be, a Bin-Jipé (Heavy) a kompon, szocialista autók közreműködésével készült, a Soerii & Poolek egy templomban adja elő a Valahol messze című számot. Szerepel még az Akkezdet Phiai és Amoeba, a Dirty Flow Club, a Kamikaze Scotsmen, a Fran Palermo, a Middlemist Red, Jónás Vera, a W.H. és a Bajdázó is. „Ismertebb és kevésbé ismert zenekarokat, műfaji sokféleséget akartunk, de még a nemek aránya is szempont volt. Több olyan zenekar kimaradt, amelyet fontosnak tartunk” – mondta Rév Marcell az MTI-nek.

szimler rev balaton method
Rév Marcell és Szimler Bálint közösségi fórumukon gyűjtötték össze a forgatáshoz szükséges pénz egy részét (forrás: indiegogo)

A Balaton Method közösségi finanszírozással valósult meg. Szimler Bálint ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy ezzel azt akarták felmérni, van-e igény a Kodály Methodot szeretők körében egy ilyen filmre – és kedvező volt a reakció. Hozzátette: úgy gondolták, hogy a közösségi finanszírozás később megalapozhatja nagyobb szponzorok bekapcsolódását a filmbe, és ez be is jött. „A Filmalaphoz nem pályáztunk, független alkotásként akartuk elkészíteni a Balaton Methodot. Később, immár a kész filmmel a zsebünkben mégis felkerestük a Filmalapot, hogy a mozi minél szélesebb körű terjesztéséhez nyújtsanak segítséget, így hamarosan országszerte látható lesz a Balaton Method”. Osváth Gábor producer tájékoztatása szerint a közösségi finanszírozással mintegy 3 millió forint gyűlt össze, így tudtak nekivágni tavaly a forgatásnak, akkor még egy kisebb volumenű filmet tervezve. Kitért arra, hogy az induláskor a legnagyobb pénzügyi támogató ezer eurós felajánlással egy számítástechnikai vállalkozó volt, ő a hozzájárulásáért cserébe associate producere lett a Balaton Methodnak, de a kisebb adakozók is kaptak különböző ajándékokat. „Közben folyamatosan kerestük a szponzorokat, és szerencsére többen is mellénk álltak, így a költségvetésünk nőtt, ezzel a lehetőségeink, a filmben szereplő zenekarok száma is, az eredeti többszörösére. Ezzel együtt nagyon kellett, hogy a zenészek lelkesedésből jöjjenek el szerepelni a filmbe, enélkül ennyi pénzből nem tudtunk volna megvalósítani a filmet” szögezte le a producer. Beszállt a történetbe a Nagyon Balaton rendezvénysorozat is, nyáron közös programokat szerveznek a tó körül. „A terv az, hogy a vidéki, illetve határon túli vetítések mindegyike különleges legyen, ezt többféle módon próbáljuk elérni. Lesz, ahol koncertekhez, bulihoz kapcsolódik a film, máshol közönségtalálkozókat tartunk"  mondta Szimler Bálint rendező az MTI-nek.

További részletek a film Facebook-oldalán.

MTI

• Publikálva: 2015.03.25. 14:35 • Címke: zene