a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Ellenpedagógia a tóparton

bank lead

A Leveleki Eszter pedagógus nevéhez fűződő bánki magánnyaraltatást mutatja be a budapesti Néprajzi Múzeumban Ellenpedagógia a tóparton címmel pénteken nyíló kiállítás.

Az augusztus 31-ig látogatható tárlat az AnBlokk Egyesület és a Néprajzi Múzeum együttműködésében valósul meg, további kutatók és tudományos területek bevonásával, az eddigi kutatási eredmények és a táborok magánarchívumaiban található tárgyi emlékek értelmező bemutatásával – közölte a múzeum az MTI-vel.  A Bánkon 1938-1978 között folyamatosan működtetett magánnyaraltatást Leveleki Eszter indította, aki a háború előtti reformpedagógiai gyakorlatok szellemében alakította ki nyári táborait, nagy hangsúlyt fektetve a spontaneitásra, az individuális és közösségi kreativitásra, a közösség „együttes élményformáló” erejére. A háború után a résztvevők többségükben középosztálybeli gyerekek voltak, ahol sok családban a szülők, a nagyszülők a holokauszt áldozatai és túlélők voltak. Az 1950-es évektől a hivatalos pedagógia és az úttörőtáborok mellett/ellenében a bánki nyaraltatás egyfajta pedagógiai kísérlet is volt, amely a korszakra jellemzően informális, féllegális módon szerveződött, erős személyes kötelékeken alapuló kisközösségként működött.

nka ellenpedagogia
Jelenet a bánki táborbeli életből (forrás: kiállítás Facebook-eseménye)


A kiállítás látogatói megtudhatják, hogy milyen volt a reformpedagógia és a magánoktatás a második világháború előtt, hogyan tolerálták az alternatív nevelési módszereket a különböző diktatórikus rendszerek, milyen volt a bánki időszámítás, kik hordták a medvesapkát és hogy ki volt Leveleki Eszter. A tárlat kurátora Frazon Zsófia. A kutatást az AnBlokk Egyesület 2011 februárjában kezdődött, Ellenpedagógia a Kádár-korszakban című programja indította el, amely az államszocialista évtizedek sajátos szerveződését tárta fel.

Leveleki Eszter (1917-1991) 1937-ben szerzett tanítónői oklevelet a Szent Orsolya Tanítóképzőben, és Nemesné Müller Márta iskolájában kezdett dolgozni, ahol megismerkedett a modern reformiskolai nevelési törekvésekkel. Később magánóvodát nyitott, majd Mérei Verával 1938-ban megszervezte a nyaraltatást a Nógrád megyei Bánki-tónál. A háború után elvégezte az óvónőképzőt, de önálló gondolkodása miatt 1950-ben „szocialista óvodások nevelésére alkalmatlannak” minősítették. Évekig betanított munkából élt, ám nyaranként folytatta pedagógiai tevékenységét Bánkon. 1961-től a Pest Megyei Csecsemőotthonok központjában állami gondozott gyerekekkel foglalkozott. Tanított a Zsámbéki Pedagógiai Főiskolán, és részt vett a Kabayné Huszka Antónia által szerkesztett, Gyermeknevelés című tankönyv írásában.

bank ellenpedagogia

Elsősorban a nyaraltatás pedagógusa volt, tevékenysége Mérei Ferenc pszichológiáján alapult. Igazi életműve a bánki közösség, amelyet 1978-ig épített, és amelyben 40 év alatt nyaranta több mint 800 gyerek fordult meg. Pedagógiája a természet közelségén, az egyes korosztályok együttélésén, a demokrácián, a másság elfogadásán, a gyermek és felnőtt egyenrangúságán, a kreatív játékon, az egyéni képességek fejlesztésén és a közösségi élet értékeinek hangsúlyozásán alapult. Az 1950-es évek diktatúrájában Bánkon a szabadság szigetét teremtette meg. Tevékenységéről Nyugodtan tegezz címmel könyv jelent meg, amelyben ő és egykori „gyerekei” foglalták össze pedagógiájának lényegét.

Az esemény folyamatosan frissülő Facebook-meghívója itt található.

MTI

• Publikálva: 2015.03.26. 09:37 • Címke: kiállítás