​Megszentelt ágakkal az ördög ártalmai ellen

Virágvasárnap a húsvétot megelőző nagyhét kezdete, ezen a kora tavaszi napon Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezik a keresztény világ.

Magyarországon az éghajlat miatt pálma helyett virágzó fűzfaágak megszentelésével és körmenetben való hordozásával kezdődik az ünnep. A szentelt barka aztán fontos szerephez jut, vagy inkább jutott a mindennapokban, végül pedig a tűz martalékává válik, hogy hamvazószerdán a hamujával a homlokunkra rajzolt keresztként emlékeztessen bennünket halandóságunkra.

„…mindnyájan azon hívek, akik ájtatosan fogának vélek élni, minden testi s lelki veszedelmektől Istennek kegyelme által megőriztetnének. Mert abban áll azoknak megszentelések, hogy azok a lakosok, akiknek hajlékába találtatnak e megszentelt ágak, az ördögnek minden ártalmitól szabadok legyenek. Hogy azoknak mindennapi szemlélése minket arra integessen, miképpen kellessék a mi életünknek ártatlanságával, azaz a jóságos cselekedeteknek gyakorlásával virágzanunk.” – Így ír a virágvasárnap megszentelt barka kapcsán Somogyi Elek az 1792-ben Pesten kiadott Idvességes múlatság, az az: kérdések, és feleletek az anyaszentegyházban előforduló dolgokról és ájtatosságokról, mellyek hiteles irókból egybe-szedegettettek, és minden renden lévő férfiak s aszszonyok lelki vigasztalásukra intéztettek című munkájában. Ezekben a régi mondatokban a szentelt barka „haszna” mellett ott van a keresztény tanítás lényege is.

A zirci plébániatemplom freskója a virágvasárnapról

Jézus jeruzsálemi bevonulása mind a négy evangéliumban szerepel, de csak János írja le, hogy a város lakói pálmaágakat fektettek Jézus szamarának patái alá. Máté, Márk és Lukács leteregetett ruhákról beszél, és valóban, ahogy manapság Cannes-ban vörös szőnyegen vonulnak fel a celebek, az ókori Keleten az út befedése a legnagyobb megtiszteltetés jele volt. Vélhetően azt akarták elérni, kinyilvánítani vele, hogy az útjuk pora (a Bibliában többször is előforduló fogalom) ne érhesse a megtisztelt vendég lábát. Jézus Betániából, a Jeruzsálemtől három kilométerre lévő városkából az Aranykapun át érkezett a városba és a templomba tartott, mikor a hírére összeverődött tömeg köszöntötte és dicsőíteni kezdte. Azok a bizonyos jánosi pálmaágak aztán megmaradtak az ünnep latin elnevezésében (Dominica palmarum – pálmavasárnap) és a német Palmsontag-ban is.

Az első körmenetek a 6. századtól indultak, mára ezek jórészt a templomokba szorultak vissza. A virágvasárnapi mise másik fontos része a krisztusi szenvedéstörténet, a passió eléneklése volt. Mivel Európa nagyobbik részén nem él meg a pálma, egy viszonylag korán rügyező, virágzó fával, a fűzzel helyettesítették. A magyar néphagyományból tudjuk, hogy sokszor ezen ágak összegyűjtése és a templomba való eljuttatása is különféle szokások szerint történt, a mise elején megejtett szentelés után pedig egészen változatos felhasználásukról írnak a néprajzosok. Míg manapság jobb esetben egyszerű szobadíszként kerülnek a vázába, a szentelt barkák még a múlt század elején is a tisztaszobák fontos kellékei voltak. Máshol pedig éppen ide nem kerülhettek be, mert a hiedelmek szerint legyek invázióját hozták akkor a házra. Biztos helyük volt még az zsuppal, náddal fedett házak kiugró eresze alatt, hogy a tűztől és bajtól óvjanak. Máshol a szántó négy sarkában lettek letűzve, hogy jó termést biztosítsanak. Az istállóban elhelyezve vigyáztak, hogy egészségesek legyenek, és jól tejeljenek a tehenek, de hasonló célokkal bizonyos vidékeken került belőlük az ólakba, méhkasokba és tiszta vízért a kutakba is. Nagy vihar és égzengés esetén a kémény alján lettek meggyújtva, hogy elűzzék a fellegeket, de a húsvét, a feltámadás közeledtével a sírokra is vittek belőlük.

A moldvai Klézsén a legények ezen a napon fűzfasípot fújtak, hogy erre a feltámadásra emlékeztessék a halottakat. A virágvasárnap legelterjedtebb szokása viszont a kiszehajtás volt, leginkább Pest, Hont, Nógrád és Heves megyékben. A délutáni litánia után a lányok szalmával tömték ki egy, vagy több előző őszön, vagy éppen farsangkor elkelt társuk ruháit, majd énekelve a patak/folyó partjára vonultak a bábuval. Itt aztán levetkőztették, és darabokra szedték, majd mindenki egy csomó szalmát a vízbe vetett. Akié bekerült a sodrásba és elúszott, az biztosan férjez is ment a közeljövőben, akié pedig partot ért, az attól félhetett, hogy a megesett lányok táborát fogja gyarapítani. A kiszehajtás párja a villőzés volt, mikor a patak partján vágott leveles ágakkal, énekelve vonulnak a lányok a faluba. Ide köthető a máig ismert Bújj, bújj, zöldág kezdetű dal, aminek éneklése közben párosával összekapaszkodva átbújtak a két legnagyobb lány felemelt kezei alatt. A barka tehát fontos szerepet kapott a tavasz köszöntésében, a feltámadásban, ugyanakkor ott van az élet végén, a halál közelében is. Az ágak elégetése után visszamaradó hamuval írja a Húshagyó keddet követő Hamvazószerdán, a Nagyböjt kezdetén a hívek homlokára a pap a keresztet. És elhangzik az embert magába nézésre késztető mondat: Porból lettél, és visszatérsz a porba.

Pálffy Lajos 

• Publikálva: 2015.03.27. 08:16 • Címke: művelődéstörténet