a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

A való világ keveredik a mesével

Leaglábbis a Megléptek című finn filmben

titanic 2015 lead

A való világ keveredik a mesével a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szereplő, Megléptek című finn filmben, amelynek rendezője, Jukka-Pekka Valkeapaa két kívülálló fiatal szerelmét ábrázolta.

A fiatalkorúak javítóintézetében végzi civil szolgálatát a próbaidőre bocsátott Junnu (Pelle Heikkila), aki beleszeret az intézet egyik lakójába, a zabolátlan Raisába (Roosa Söderholm). A fiatalok megszöknek, de kalandjaik egy drámai fordulattal kis híján tragikus véget érnek. „Ahogy a gyerekeimnek olvastam a Grimm-mesék hosszabb változatait, felfigyeltem szokatlan elbeszélő szerkezetükre: előfordul, hogy hirtelen 180 fokos fordulatot vesznek a dolgok, vagy a főhősök maguk változnak meg látványosan. Úgy gondoltam, ezt a narratív szerkezetet még egyszer felhasználhatom egy filmemhez” – mesélte a filmjét a fesztiválra elkísérő Valkeapaa az MTI-nek. A 38 éves rendező öt éve már járt Budapesten, mint mondta, csodálatos városnak tartja, és természetesen szívesen forgatna itt, ha a sors úgy hozza.

jukkapekka valkeapaa
Jukka-Pekka Valkeapää (Fotó: Kallos Bea/MTI)

A Megléptek hősei olyan kívülállók, akik fiatal felnőtt éveik elején járnak, de már elvesztették kötődéseiket a társadalomhoz. Valkea
pää rámutatott, hogy Európa-szerte egyre nő az olyan fiatalok száma, akiknek nincs képzettségük, munkájuk, elvesznek, tengődnek. „Úgy láttam nagyon egyszerű és egyenes út vezet innen ahhoz, hogy belecsússzanak a folyamatos munkanélküliségbe, mentális problémákba, alkoholizmusba, drogfüggőségbe és bűncselekményekbe, esetenként öngyilkosságba torkolljon a sorsuk. A filmemben azt akartam vizsgálni, hogy lehet-e más befejezése ennek a történetnek.” A rendező szerint a Megléptek egy bizonyos pontig reális történet. „A közönségnek kell eldöntenie, meddig tart ez a pont, és mikor vagy egyáltalán átcsúszik-e a film a fantázia világába” – fűzte hozzá. A történetben megjelenő erőszak durvaságával kapcsolatban a Grimm-mesék sokkoló hatására utalt. „Ahhoz, hogy a hősök megtudják, kik is ők valójában, különféle szörnyűségekkel kell szembesülniük, meg kell mérkőzniük a gonosszal, mondjuk egy boszorkánnyal. Halálos veszélynek vannak kitéve” – magyarázta. Ugyanakkor azt is elárulta, hogy mióta hét és fél éve apa lett, valószínűleg sokkal érzékenyebbé vált a világban körülöttünk lévő erőszakra. A Breivik által 2011-ben Norvégiában elkövetett tömeggyilkosság egy évvel az előtt történt, mielőtt elkezdte írni a film forgatókönyvét. „Sokkoltak a történtek, és úgy éreztem, ez a szörnyűség túlnyúlt a realitáson. Valami ilyesmit akartam megjeleníteni a film szereplőinek életében is. Olyasmit, ami jó eséllyel tényleg megtörténhet, de akár rémálomként is felfogható."

megleptek
Megléptek

A két fiatal korábbi életéről jószerével csak jelzésszerűen tudunk meg valamit a filmből. „Nem akartam pszichológiai tinédzserdrámát, sem pszichologizáló hátteret festeni mögéjük. A mesékben gyakran csak egy mondat hangzik el a hősről, mondjuk: 'szegény fiú volt, akinek nem volt apja'. Ezt a mesei egyszerűségét akartam visszahozni a történetükben.” A szereplőket nyílt meghallgatáson keresték a filmhez. Négyszáz jelentkezőből választották ki a két fiatalt, akik korábban nem foglalkoztak színjátszással. „Tisztában voltam a korlátaikkal, de úgy írtam a forgatókönyvet, hogy ezek ne tűnjenek ki. A szerepe szerint dadogós fiú például alig szólal meg, többnyire az arcjátékával, a tekintetével fejezi ki az érzéseit” – mondta a rendező, aki szerint a két szereplő "intelligens volt, keményen dolgoztak és jó önértékeléssel rendelkeztek, ezért könnyű volt velük forgatni".

jukkapekkavalkeapaa
Jukka-Pekka Valkeapää filmjét csütörtökön este is megnézhetjük a Titanic Filmfesztiválon (fotó: Kallos Bea/MTI)


A film fő finanszírozója 750 ezer eurós támogatással a Finn Filmalap volt, és beszállt a finn műsorszolgáltató vállalat is 210 ezer euróval, továbbá kisebb összegeket is kapott a produkció, egyebek mellett a Dán Filmalaptól. Az alkotást októberben mutatták be Finnországban. A fesztiválsikerek, a kritikai elismerés és a Finn Filmakadémia díjainak elnyerése ellenére azonban kevesen nézték meg, nagyobb közönsége volt külföldön. A rendező ezt részben azzal magyarázta, hogy nem volt megfelelő reklámja a filmnek. „Az ilyen típusú filmek nagyon ritkák Finnországban, a forgalmazók nem tudják mihez kezdjenek velük, nem kockáztatnak, hagyják a produkciókat gyorsan kikopni a
mozikból. Mivel államilag finanszírozottak, valójában senkinek sem fáj a veszteség.” Valkeapää hangsúlyozta, hogy filmkészítőként ő is arra törekszik, hogy alkotásait minél többen lássák. „Remélem, hogy a következő filmemmel ez sikerül. A Megléptek esetében pedig örülök a fesztiválsikereknek, amelyek azt tükrözik, hogy sikerült kulturális értéket teremteni” – tette hozzá.

Jukka
-Pekka Valkeapää megjegyezte, hogy Finnországban elég rossz a művészmozik helyzete. A multiplexek vették át az uralmat, Helsinkiben egyetlen művészmozi működik és országszerte alig maroknyi. Még az olyan produkciók, mint az Oscar-jelölt argentin Eszeveszett mesék is pillanatok alatt lekerülnek a műsorról, mert kevés a közönségük, aki pedig későn ébred, az már nem találja meg ezeket a mozikban. Ugyanakkor úgy vélte, ez a sajnálatos helyzet európai jelenség. A rendező terveiről szólva kitért arra, hogy egy korábbi történelmifilm-tervét talán tévésorozat formájában valósítja meg, az északi sorozatok iránt most nagy az érdeklődés. Következő mozifilmje pedig ismét egy szerelmesfilm lesz. A Megléptek című alkotást csütörtökön este vetítik az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Titanic Filmfesztivál programja a titanicfilmfest.hu honlapon olvasható.

MTI

• Publikálva: 2015.04.14. 14:48 • Címke: interjú