a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Új film készül a „jó Göringről”

albert_goering_lead

A hírhedt náci vezető, Hermann Göring testvére, Albert Göring életét, a második világháború idején végzett zsidómentő tevékenységét mutatja be A jó Göring (Der gute Göring) című új filmjében a német televízió.

Az NDR és a Bayerischer Rundfunk bajor közszolgálati műsorszolgáltató társaság együttműködésében készülő film középpontjában a két testvér között feszülő ellentét áll, különböző életszakaszaikban mutatja be a fivérek viszonyát. A perspektíva nélküli repülőpilóta Hermannból pompakedvelő náci vezető, a nagy jövő előtt álló gépészmérnök Albertből pedig nincstelen válik. Később Hermann gyilkossá, Albert megmentővé lesz: saját költségén ellenálló csapatokat szervez és útleveleket hamisít zsidóknak, hogy megmentse őket a koncentrációs táborokba kerüléstől.

goering_albert
Albert Göring (1895-1966)

Utolsó alkalommal a szövetséges hatalmak fogságában találkoznak a fivérek. Ekkor mindketten vesztesek, hiszen Albertet csak évekkel később engedik szabadon, a nyomozók ugyanis nem hiszik el a megmentett zsidókról szóló történeteit. Az ifjabb Göring-testvér sohasem állt talpra, neve szégyent hozott rá. 1966-ban 71 éves korában nincstelenül halt meg Münchenben, anélkül, hogy önfeláldozó mentőakcióiról tudomást szerzett volna a világ.
   
A Kai Christiansen rendezte dokumentum-dráma szemtanúkkal és történészekkel készített interjúkat is feldolgoz. Megszólalnak olyan emberek hozzátartozói is, akiknek életét Albert Göring mentette meg. Hermann szerepében Francis Fulton-Smith látható, Albertet Barnaby Metschurat játssza.

gute_goering
Barnaby Metschurat és Francis Fulton-Smith a készülő filmben (fotó: NDR/Beate Wätzel)
   

William Hastings ausztrál kutató Thirty Four (Harmincnégy) című könyve nyomán 2011-ben már készült dokumentumfilm Albert Göringről. A Goering's Last Secret (Göring utolsó titka) című alkotást részben Magyarországon forgattak. A film elkészítése során előkerült dokumentumok és visszaemlékezések bizonyították, hogy Albert Göring a harmincas évektől 1944-ig gyakran megfordult Budapesten. Számos magyar üldözött köszönheti neki az életét – volt, akit papírokkal, másokat pénzzel segített.

MTI

• Publikálva: 2015.04.15. 19:57 • Címke: hír, dokumentumfilm