a rovat írásai

Kultúrgyár lehet a szombathelyi volt 11-es huszárlaktanyából

Országos hatókörű kulturális logisztikai, valamint digitalizációs központ, egy „igazi kultúrgyár″ épülhet fel a volt 11-es huszárlaktanya műemléki védettség alatt álló épületeit is megújítva Szombathelyen –  közölte csütörtökön Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere.

Új felületen folytatjuk

Kedves Olvasó! Mindenek előtt köszönjük, hogy a kultúrával foglalkozó számos internetes oldal közül bennünket is érdeklődéssel lapozott. A MaNDA, mint közintézmény feldarabolása után e honlap kiadója a Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság lett, feladata pedig az archívum gyarapodásának bemutatása, cégünk törekvéseinek ismertetése. Ezekhez a célokhoz egy új felületet készítettünk, ahol mindig elérhető lesz a most búcsúzó mandarchiv.hu is.

Visszabeszél a templom oldala

Hát, ha már egyszer eljutottunk Tihanyba, nem mehetünk el szó nélkül a félsziget legismertebb attrakciója, a visszhang mellett sem. Ami minden ellenkező híresztelés ellenére működik, és egészen pontosan hét egymás után gyorsan elhadart szót képes „visszamondani” a templom fala. Például azt, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”

Ózdi intézményeink az Echo Televízió építészeti műsorában

Huszonhárom percben mutatta be az Echo Televízió a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. által működtetett két ózdi intézményt, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot és a Digitális Erőművet. Az október 14-én, szombaton adásba kerülő műsorban az építész tervező mellett megszólalt a két intézmény és a Forum Hungaricum vezetője is.

Munkát bőven adó szeptember

Sok szó esett már ezen a felületen a két világháború közti falu életéről. Megismerhettük a tisztségviselőket, a falu tekintélyeit és mesterembereit is. Csak még magáról a parasztról, a falu lakójáról nem nagyon esett szó. Pedig ők adták akkoriban az ország lakosságának legnagyobb részét. Nézzük hát meg, mit csinált a magyar földműves az esztendő hónapjaiban. Nézzük meg már csak azért is, mert ez is egy elsüllyedt világ, azok a tevékenységek, szokások rég a múlté lettek, amik meghatározták a falusi ember életét akkoriban.

A rekorder múzeumalapító korsója

Nem is ez a korsó az érdekes most nekünk, bár egészen szép darab. Hanem a megtalálójával, Dornyay/Darnay Bélával foglalkozunk most. Aki amerre járt, mindenütt múzeumot alapított. Emellett 11 évig áldozópap is volt, és piarista szerzetes.

Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg

A jó Károly Róbert királyunk pedig annyi mindent tett itt, hogy azt kár is lenne egy cikkbe belezsúfolni. Hogy aztán némi képet kapjunk a 14. század elejének magyarországi viszonyairól, nézzük csak meg jobban az első vegyesházi uralkodónk hatalomra jutását.

Finta Sándor és Walt Whitman

Hogy mikor találkozhatott a Túrkevéről induló szobrász, Finta Sándor Walt Whitman költészetével, azt nem lehet tudni biztosan. A Szabó Lőrinc, Babits és Füst Milán által is fordított verseit leginkább eredetiben, angolul olvashatta, hiszen 1923-tól New Yorkban élt. Az viszont biztos, hogy tetszett neki ez a fajta költészet, ezért is készülhetett el a túrkevei Finta Múzeum által most 3D-ben tanulmányozható kis éremmel.

Tihany elveszett várai

Gyulaffy kapitány uram Csobánca után illenék szólni Tihany váráról, pontosabban várairól is. Mert a félszigeten már 5000 évvel ezelőtt állt egy földsánc, s rómaiak pedig az átkelő védelmére őrtornyot emeltek, és ez így ment tovább egészen 1683-ig, amikor Tihany a töröknek mindig sikeresen ellenálló földvára a levegőbe repült. Vagy eltalicskázták.

Lármafa, véres kard, postáskisasszonyok

A két világháború közötti falu egyik fontos közintézménye volt az éppen idén 150 éves Magyar Királyi Posta által fenntartott és működtetett postahivatal. Ahol a távíróval párhuzamosan a telefon is működött, ahol fel lehetett adni a leveleket és a táviratokat. Amiket aztán „házhoz is szállított” a postás, akit kézbesítőnek is neveztek. Az első emancipált munkahelyek egyike volt, a postáskisasszony kezelte az elektronikus masinákat, de ki is hordta a leveleket, ha nem volt önálló kézbesítője a hivatalnak.

Szép szál ember volt ez a III. Béla

III. Béla királyunkról pedig csak jót mondhatunk, konszenzus van arról a történészek között, hogy az ő uralkodása alatt volt a legerősebb, leghatalmasabb az Árpád-ház. Magyarország pedig – legalábbis a királyi bevételeket tekintve – megelőzte Franciaországot és Angliát is.

MaNDA összes cikke »

Ezüst madár egy jobb világból

mandadb_logo

Két igazán érdekes dologról mesél ez a keszthelyi Balatoni Múzeum által 3D-ben digitalizált ezüst cukorszóró. Tanulmányozhatjuk általa a 19. század magas színvonalú tárgyi kultúráját, másrészt az ötvös által ábrázolt különleges madárról, annak vadászatáról is elgondolkodhatunk.

A szalonka, vagy erdei szalonka a vadászok szerint az erdők királynője, egy 200 és 400 gramm közötti súlyt elérő költöző madár. Elszórt magyarországi fészkelése mellett a balti államok és Tunézia között ingázik, márciusban és októberben tartózkodik a magyar légtérben, no és pihen meg az erdők szélén, a ligetes réteken. Mert táplálkozásához szükség van olyan terepre, amit végig tud szondázni rovarok, giliszták és más csúszómászók után nem hétköznapi csőrével. Amelynek végén különleges érzékelők vannak, amik a táplálékra jeleznek, sőt, maga a csőr vége külön is nyitható és zárható, így a szalonka akár több gilisztát is meg tud csippenteni úgy, hogy ki sem kell venni táplálékszerző szerszámát a földből. A vacsorázást, mert leginkább kora estére éhezik meg, biztonságosabbá teszi tökéletes rejtőszíne, és jó helyen lévő éles szeme, amivel állítólag csaknem 360 fokban képes látni a világot. Óvatos, emberkerülő életmódját csak a szerelem (dürrögés) idejére függeszti fel, de hát ezzel majdnem mindenki így van az élővilágban. Ekkor a hímek furcsa hangokat adva az erdő szélén repkednek, míg a tojók ezt észlelve halkan a földről válaszolnak, és szétterítik farktollaikat. Ezek fehér vége mintegy leszállófényként funkcionál a szürkületben. A négy kis szalonka három hét után bújik ki a tojásból, és keres rögtön menedéket az aljnövényzetben.

cukorszoro
Kattintson a képre, majd a 3D ikonra!

A szalonka tehát a földön van biztonságban, míg a levegőben, dürrögés és vonulás idején ki van téve a duplacsövű puskákból kétszáz kilométer per órával,  1-2 méteres átmérőjű, csepp alakzatban feléje száguldó 25-35 kis ólomgolyónak. Amik elől – beláthatjuk – szinte lehetetlen kitérni, és amik mintegy büntetésül majd az ínyenc vadász, vagy éppen vendég fogait is károsíthatják, ha nem bogarásszák ki őket gondosan a sütés előkészített madárból. De ez már a szalonkát nem vigasztalja, mint ahogyan bennünket sem az a tény, hogy ezt a remekbe szabott cukortartót most már sikerül megőrizni így, digitalizálva is a jövő generációinak. Már csak azért sem, mert óhatatlanul eszünkbe juthat az is, hogy mennyire kifinomultabb, emberibb volt az a kor, amikor egy-egy étteremben, szanatóriumban, vagy gyógyfürdőben ilyen alkalmatosságok voltak a teríték részekét az asztalokon. (Vizsgált, 10,5 cm magas ezüst szalonkánk a hévizi reumakórházból került át a múzeumba.) Mi, akik a Kínában legyártott és hajórakományszám érkező műanyag, álporcelán vagy fém-üveg kombinációjú rettenetek segítségével édesítjük a kávénkat, teánkat, szerencsénkre már nem is nagyon tudjuk, hogy mennyire tudtak élni hajdanán, jobb korokban. Ahonnan itt maradt ez a mi szalonkánk.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2015.04.16. 11:36 • Címke: digitalizálás, manda adatbázis, 3D

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

károly róbert
Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg – A 12 éves Caroberto a délvidéki Frangepánok, Subicsok és Babonicsok lefizetése után partra is száll Dalmáciában, és elindul Buda felé. Még tart a menetelés, amikor III. András hirtelen elhalálozik, így aztán Bicskei Gergely esztergomi érsek meg is koronázza valami sebtében előkerített koronával a 13 éves ifjút. Ez volt Károly Róbert első megkoronázása, amit még kettő követett.