​Nemzeti tragédiáink legnagyobb krónikása

180 éve született Kolozsváron Székely Bertalan, nagy nemzeti tragédiáink utolérhetetlen krónikása.

És ha már itt tartunk, el is gondolkodhatnánk azon, hogy akadémikus, vagy éppen romantikus historizáló festőink miért éppen legnagyobb vészeinket festették, az ugyancsak sűrűn megjelenített dicső harci tettek mellett miért nem szerepel a vásznakon mondjuk egy-egy pompás királyi fogadás, tanácskozás vagy éppen mulatság, lakoma. Persze, kell a drámaiság, ami Székely Bertalannál hatványozottan megjelenik, már 25 éves korában, mikor Piloty tanítványaként megfesti a II. Lajos holttestének fellelése című képét.


Mohács

A kolozsvári születésű, székely kisnemesi származású Székely, mint több pályatársa, gyerekként éli meg a szabadságharcot, és annak leverését. Ifjú éveit a Bécsnek kiszolgáltatott, önrendelkezésétől megfosztott országban élte, amikor egyáltalán nem tűnt rózsásnak a magyar jövendő. Talán ezért is alakult ki ez a bizonyos drámaiság, és ezért is gondolta a hivatalnok apa, Székely Dániel, hogy fiát Bécsben taníttatja mérnöknek, ami a jövő mesterségének számított akkoriban. Hogy aztán Bertalant jobban érdekelték a művészetek, különösen a festészet, az azt eredményezte, hogy 1851-től már a művészeti akadémiát és az egyik híres magániskolát látogatja. 1855-ben még hazatér Kolozsvárra, de cégtáblafestésnél és rajztanításnál azért komolyabb ambíciói vannak. Így jut el Münchenbe, a már emlegetett Karl Theodor von Pilotyhoz, aki a historizáló festészet legkiemelkedőbb európai képviselőjének számít ezekben az években. (Nero nézi az égő Rómát című hatalmas vásznát 2018 tavaszától ismét meg lehet majd nézni a Szépművészetiben.) Erre az időszakra esik híres Önarcképe, amit műfajában az egyik legjobbnak tart a szakma. És a II. Lajos és vele együtt a magyarság tragédiáját bemutató festmény mellett 1861-ben festi meg másik, hasonlóan drámai képét, a Dobozi és hitvesét, folytatva a tematikát. (A mohácsi csata után a török elől megerősített táborokba gyűltek össze a jobbágyok. Dobozi a Pusztamarót mellet felállított szekérvár eleste után ölte meg a feleségét, és kaszaboltatta le magát.)

Dobozi és hitvese

Székely 1863-ban egy müncheni freskójával hollandiai és párizsi ösztöndíjhoz jut, de Londonban és Berlinben is tanulmányozza a nagy képtárakat. Aztán tudásának teljes tárházával Pesten telepedik meg, és rengeteg vázlat és tanulmányrajz után elkészülnek a további nagy vásznai, a kissé kaotikus Mohácsi vész, az lenyűgöző Egri nők, a kifejező V. László és Cillei Ulrik, a témájában is drámai Zrínyi kirohanása és a főművének tekintett, az elválás fájdalmát és a beletörődést egyszerre mutató Thököly búcsúja. Fantasztikus alkotások mind, nem véletlen, hogy a nyolcvanas évektől annyi freskómegrendelést kap, hogy nehéz összeszámolni. Dolgozik a Mátyás templomban, az Operaházban, Pécsen a székesegyházban és a szent Mór kápolnában, a tihanyi bencés apátságban, de a kecskeméti városházán is. Emellett jeles portréfestő is, de még nagyobbat alkot a mozgástanulmányok terén. Az örökké változó felhőkről és az állatok, leginkább lovak mozgásáról készült rajzaival megelőzi korát, ezeket és a hozzájuk fűzött gondolatokat a tudományos akadémia kézirattára őrzi.

Egri nők

„Magától érthetődő, hogy egy rajzolónak nemcsak az emberi alak rajzát, de a főbb állatokét is kellene némileg ismernie. A lónak rajza a többi négylábúak rajzának kulcsa. Ha a lovat ismerni megtanultuk, akkor a többiekkel való elbánás már nagyon meg van könnyítve, a mozgási módok ismerete, azoknak megragadhatása – a négylábuak egymásközti hasonlatossága folytán - könnyen megérthetővé és kezelhetővé válik.”

A nyarakat szadai műteremházában tölti, ami ma múzeum, érdemes megnézni.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2015.05.08. 13:33 • Címke: képzőművészet, évforduló