a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

„Mindennap engesztelődjünk ki egymással”

100 éve született ​​Roger testvér, a taizéi közösség alapítója

roger_leadSzáz éve született a svájci teológus Roger testvér, a Taizében működő ökumenikus keresztény közösség alapítója. A taizéiak 1991-ben és 2001-ben Budapesten rendezték éves találkozójukat, amelyen mindkét alkalommal több tízezer fiatal vett részt. Roger testvér 2005-ben bekövetkezett haláláig vezette a közösséget.

Roger Louis Schutz-Marsauche néven született a svájci Provence-ban, 1915. május 12-én, egy vallásos protestáns család kilencedik gyermekeként. Édesanyja burgundiai családból származott, lelkész édesapja svájci volt. Roger 1937-től 1940-ig teológiát tanult Lausanne-ban és Strasbourgban. Ifjúkorában gyakran kötötte ágyhoz a tüdőbaj, a lábadozás időszaka alatt érlelődött meg benne egy keresztény közösség létrehozásának gondolata.

A második világháború alatt, 1940-ben Svájcból átbiciklizett Franciaországba, és a németektől vereséget szenvedett országot kettészelő demarkációs vonal közelében, a burgundiai Taizé falucskában vásárolt házat, melyben az általa megálmodott közösséget akarta létrehozni. Geneviéve nővérével a nácik elől menekülő embereket, főként zsidókat bújtattak. 1942 őszén a németek felfedezték tevékenységüket, ezért a testvérek Svájcba menekültek. Két évvel később, a terület felszabadulása után tértek vissza Taizébe, ahol a háborúban árván maradt gyerekekkel foglalkoztak, ami főként Geneviéve feladata volt, de egy közeli tábor német hadifoglyait is vendégül látták.

roger_mti
Budapesten, a Taizéi Közösség 24. európai találkozóján 2011-ben (MTI Fotó: Földi Imre)
   
Az eredeti csoporthoz folyamatosan újabb fiatal férfiak csatlakoztak. 1949 húsvétján közülük heten fogadalmat tettek a cölibátusra, a vagyonközösségre, valamint a teljes egyszerűségre, ezzel létrejött a szerzetesközösség, amelynek Roger lett a priorja. 1952-53 telén megírta a Taizéi regulát, a közösség működésének szabályait. Roger testvér olyan közösséget akart létrehozni, amelyben mindig egymás megértésére és a kiengesztelődésre törekszenek, amelyben a szív jósága és az egyszerűség áll a középpontban. Ahogy egyik írásában megfogalmazta: „Az legyen a cél, hogy közösen teljesítsük ezt a hétköznapi, nagyon konkrét feladatot: mindennap engesztelődjünk ki egymással, és váljék láthatóvá a közösség példázata. ... A közösség az egyház egyik legszebb neve: ebben nem létezhet a kölcsönös ridegség, csak a szív tisztasága, jósága és az együttérzés.”
   
A közösséghez azóta is folyamatosan csatlakoznak új szerzetesek, protestánsok és katolikusok egyaránt, jelenleg mintegy százan vannak harminc különböző országból, köztük Magyarországról is. Többen kisebb testvérközösségekre oszolva próbálnak segíteni a rászorulókon nagyvárosok nyomornegyedeiben, Nairobitól New Yorkig. A mindennapi élet középpontjában a napi háromszori közös imádság áll Taizében. A testvérek semmilyen ajándékot vagy adományt nem fogadnak el, saját munkájukból tartják fenn magukat.
   
Roger testvér a közösség elsődleges feladatának tekintette a fiatalokkal való együttlétet. Az 1950-es évek végétől egyre többen látogattak el Taizébe, így alakult ki a ma is működő egyhetes találkozók rendszere, amelyeken a fiatalok mellett idősebbek és családok is szép számban részt vesznek. 1978-tól évente egyszer Európa nagyvárosaiban rendezik a Bizalom zarándokútja a Földön elnevezésű ifjúsági találkozókat, amelyen minden alkalommal több tízezer fiatal vesz részt. Nálunk 1989-ben Pécsett regionális, 1991-ben és 2001-ben Budapesten éves találkozó volt.

roger
Roger atya sírja
   
Roger testvér 1962 és 1989 között több ízben is ellátogatott a kelet- és közép-európai szocialista országokba, bár a hatóságok legtöbbször nem engedték, hogy megszólaljon az összejöveteleken. Európán kívüli országokba, például Indiába, a Fülöp-szigetekre, Dél-Afrikába is elutazott, hogy találkozzék a társadalom számkivetettjeivel. Szoros kapcsolatokat ápolt más keresztény és nem keresztény egyházak képviselőivel is. 1962-ben XXIII. János pápa meghívására egy társával részt vett a második vatikáni zsinaton, több vallási vezető – köztük II. János Pál pápa – pedig Taizébe látogatott el. Roger testvér az ifjúsági találkozók alkalmával, később negyedévi rendszerességgel publikálta gondolatait, amelyeket Taizéi levelek címmel adott közre. A levelek mellett számos egyéb publikációja is megjelent. Tevékenységét több rangos díjjal is elismerték, így többek között 1974-ben Templeton-, 1988-ban UNESCO, 1989-ben Károly-díjat kapott.
   
Roger testvért 2005. augusztus 16-án Taizében az esti imádság alatt egy pszichésen zavart román asszony késsel meggyilkolta. Temetésén a legtöbb keresztény egyház, illetve Európa vallási és politikai vezetői is képviseltették magukat. Sírja a taizéi Kiengesztelődés temploma mellett található.

MTI

• Publikálva: 2015.05.12. 07:42 • Címke: évforduló