​Pipecland, a klasszak alkotmányos királysága

Egy nyári gyermektáborról készített kiállítást a Néprajzi Múzeum. Ami rögtön fel is veti a kérdést, hogy miért nem a Könyves Kálmán körúton, a Pedagógiai Múzeumban van ez a tárlat, hiszen a táboroztatás mégis csak a pedagógiához van közelebb, mint a néprajzhoz. Aztán benyitva megtudhatjuk, hogy egy nem akármilyen történettel ismerkedhetünk meg.

Azt első benyomásunk mindenesetre az, hogy ez a monstre kiállítás – egy egész épületszárnyat, vagy hat termet elfoglal az emeleten – igazából annak a 7-800, mára már felnőtté vált gyereknek szól, akik ott voltak negyven év alatt Bánkon, Leveleki Eszter nyári táboraiban. Táborok persze máshol is voltak és most is vannak, olyanok is, amik sokban hasonlítanak a bánki Pipeclandra – mert így hívták magukat, „országukat” a táborlakók. De a bánki egy különleges táboroztatás volt, ami egy idő után jellemzően a fővárosi polgári liberális értelmiség gyerekeinek adott helyet. Pipecland lakója volt Eörsi Mátyás, Mácsai Pál, Ráday Mihály, Fischer Ádám és Iván, vagy Ascher Tamás is, hogy csak az ismertebbeket említsük.

Az egyszerre 30-40 gyerekkel működő tábor több volt, mint fizetős gyereknyaraltatás, inkább egy reformpedagógiai műhelynek tekinthetjük, ahol a felsőgallai születésű, az orsolyiták Szent Angéla Tanítónőképzőjét 1936-ban elvégző Leveleki (Löventritt) Eszter volt a meghatározó. Akit Mérei Ferenc is tanított, és aki a gyakorlatban, többek között a saját magánóvodájában is használta a korszak pedagógiai újításait, eredményeit. A tábor 1938-ban, a pipeclandi időszámítás 1946-ban indult az első évvel. (1944-ben nem volt tábor, Leveleki Eszter Sztehlo Gáborral és a Vöröskereszttel is együttműködve gyermekeket mentett a fővárosban.)

A tarcsi ház 1957-ben

Mindig július első napjaiban érkezett meg az első turnus Bánkra, a Budapestől 60 kilométerre lévő nógrádi falut már a két világháború között strandfürdővel rendelkező klimatikus üdülőhelynek hirdették. Augusztus végéig három hetente váltották egymást a csapatok, általában annyi volt a jelentkező, hogy várólisták alakultak ki. Egy informális módon szerveződő, erős, felejthetetlen élményt adó közösség jött létre. Pipecland a kerettörténet szerint leginkább egy alkotmányos királyság volt zászlóval, himnusszal és kormánnyal. Pipec király a hagyomány (tradomány, ahogy ők mondták) szerint három éves korában, a bilin ülve koronázták meg, de helyette mindig is a régens, Leveleki Eszter uralkodott. Voltak a parlament által írott és módosított, kötelező érvényű törvények, és idősebb, 13-15 éves táborlakók, a visszajárók közül a régens által kiválasztott szobafőnökök is. És úgy tűnik, volt fegyelem is, sípszóra ébredtek és tornásztak, a turnusok kétharmada fiú volt (kicsik a bocsok, nagyok a medvék, a lányok pedig a boszik), szerteszét szaladtak volna szigorú napirend nélkül. És persze ebből adódóan voltak konfliktusok is, nem mindenki volt „klassz”, bátor, szellemes, segítőkész, nem nyafogó, empatikus gyerek. A szobafőnökök kiválasztása sem sikerült mindig, különösen a vége felé. Ugyanakkor voltak pipeclandi olimpiák, 1959. július 29-én este 6 órától induló egynapos „nagy monstre némasági verseny”, és rengeteg számháború meg éjszakai fürdés az idősebbeknek. Volt köre a bogárvadászoknak, volt geológiai társaság, és egy véletlen folytán a karancslapujtői focicsapatnak is alakult itt rajongótábora – fel is jutottak a megyei első osztályba.

Egy kis strandolás

Hogy aztán mindez mekkora érdeklődésre tarthat számot, és hogyan lehet a Bánkon történteket jól bemutatni, az jó kérdés. A tábor immár a magyar történelem része, az egykori táborozók jórészt korunk értelmiségi elitjéhez tartoznak, tehát Bánk a pedagógiai vonatkozásain túl is érdekes lehet. Az viszont, hogy teleírjuk a termek fekete falait fehér idézetekkel és összefoglalókkal, a vitrinekbe pedig belerakjuk a felelhető fényképeket, plakátokat és naplókat, írott dokumentumokat és tárgyakat, az nem biztos, hogy felkelti az érdeklődést és ébren tartja a figyelmet. Az a baj, hogy hiába siet a kurátor, Frazon Zsófia a segítségünkre kis ülőalkalmatosságokkal és madzagra kötött nagyítókkal, az anyag hatalmas, végigolvashatatlan és végignézhetetlen. Ha még a mozgóképeket is hozzávesszük, bizony órákat kellene eltöltenünk olvasgatással és nézelődéssel az egyébként kellemesen hűvös térben. Erre viszont leginkább egy nosztalgiázó volt táborozónak lehet indíttatása, ideje.

Pálffy Lajos

Ellenpedagógia a tóparton
Néprajzi Múzeum
2015. március 27. – 2015. augusztus 31.

• Publikálva: 2015.05.27. 10:33 • Címke: néprajzi múzeum, kiállítás