Fókák a célkeresztben
Halakat és hálókat pusztító fókák ellen küzdöttek a skandináv halászok a Magyar Világhíradó 1934 áprilisában vetített tudósítása szerint. A korszak külföldről érkezett színes híreiben gyakran előforduló túlzás itt az „irtóhadjárat” és a „legnagyobb ellenség” kifejezésekben érhetők tetten. A tudósítás arról szól, hogy egy ember lelő két gyanútlan fókát.
A pettyes, gyűrűs, kúpos, szalagos, hólyagos fóka vadászata és feldolgozása egyidős az emberiséggel. Ez a tengeri ragadozó (halakkal és rákokkal táplálkozik, de néha elkapja a vízimadarakat is) leginkább a két sarkvidék környékén él tömegével, bár egyik fajtája, a barátfóka kifejezetten a meleg tengereket kedveli. A Svensk Filmindustri által készített tudósítás valószínűleg két borjúfóka utolsó pillanatait meséli el. A Skandináviában, különösen Norvégia északi tengerpartjain nagy számban előforduló tengeri emlősök ma már viszonylag nyugodtan alhatnak, nem ölik le őket sem húsukért, sem a zsírjukból készülő olaj (egy 70 kilós állatból átlagban 18 liter olajat nyertek ki) miatt. A bébiállatok bőrét sem dolgozzák már fel kabátnak, cipőnek, csizmának és táskának, ezeket a termékeket Kanadából hozzák be az Európai Unióba. Ahol 2012-ben, a március végén induló vadászidényre az illetékes ottawai minisztérium 400 ezer grönlandi fókára adott vadászati engedélyt. Kanadából utazik hát az állítólag nélkülözhetetlen, és a szervezetünk által nem termelt Omega-3 zsírsavakat tartalmazó fókazsír is Európába táplálék kiegészítőnek, de ott csapják agyon azokat az állatokat is, amelyek szőrös bőréből ragasztanak egy-egy csíkot a sífutáshoz használt lécek talpára.
A kanadai és a grönlandi fókavadászok a hagyományokra és a megélhetésükre hivatkoznak, amikor évente bunkókkal felfegyverkezve megejtik a tömegmészárlásokat, majd pedig kampójukat, a hakapikot beleakasztják a még mozgó állatokba, hogy egy helyre húzzák szerencsétleneket. Az ilyen „hagyományőrzésről” több felvételt is találunk a világhálón, a svéd híradósok által 1934-ben készített anyag viszont egy merőben más történet. A kamera (nem lehetett egyszerű mozgatni és kezelni a jégtorlaszokon a súlyos szerkezetet) egy magányos vadászt mutat, akiről azért kiderül, hogy van három segítője. A fehérbe öltözött ember egy óriási teleszkópos távcsővel fürkészi a jégtáblákat, majd egy botokból és lécekből összeállított szánfélére hasalva megközelíti a két felfedezett állatot. Nehezen érthető az, hogy az első lövés után az épen maradt, amúgy jól halló és látó fóka miért nem fogja menekülőre. A katonainak látszó fegyvert újra csőre kell tölteni és a második lövést már egészen más állásból is veszi a kamera. A megmaradt fóka meg csak fekszik nyugodtan tovább meglőtt társa mellett.
PL