a rovat írásai

Kultúrgyár lehet a szombathelyi volt 11-es huszárlaktanyából

Országos hatókörű kulturális logisztikai, valamint digitalizációs központ, egy „igazi kultúrgyár″ épülhet fel a volt 11-es huszárlaktanya műemléki védettség alatt álló épületeit is megújítva Szombathelyen –  közölte csütörtökön Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere.

Új felületen folytatjuk

Kedves Olvasó! Mindenek előtt köszönjük, hogy a kultúrával foglalkozó számos internetes oldal közül bennünket is érdeklődéssel lapozott. A MaNDA, mint közintézmény feldarabolása után e honlap kiadója a Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság lett, feladata pedig az archívum gyarapodásának bemutatása, cégünk törekvéseinek ismertetése. Ezekhez a célokhoz egy új felületet készítettünk, ahol mindig elérhető lesz a most búcsúzó mandarchiv.hu is.

Visszabeszél a templom oldala

Hát, ha már egyszer eljutottunk Tihanyba, nem mehetünk el szó nélkül a félsziget legismertebb attrakciója, a visszhang mellett sem. Ami minden ellenkező híresztelés ellenére működik, és egészen pontosan hét egymás után gyorsan elhadart szót képes „visszamondani” a templom fala. Például azt, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”

Ózdi intézményeink az Echo Televízió építészeti műsorában

Huszonhárom percben mutatta be az Echo Televízió a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. által működtetett két ózdi intézményt, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot és a Digitális Erőművet. Az október 14-én, szombaton adásba kerülő műsorban az építész tervező mellett megszólalt a két intézmény és a Forum Hungaricum vezetője is.

Munkát bőven adó szeptember

Sok szó esett már ezen a felületen a két világháború közti falu életéről. Megismerhettük a tisztségviselőket, a falu tekintélyeit és mesterembereit is. Csak még magáról a parasztról, a falu lakójáról nem nagyon esett szó. Pedig ők adták akkoriban az ország lakosságának legnagyobb részét. Nézzük hát meg, mit csinált a magyar földműves az esztendő hónapjaiban. Nézzük meg már csak azért is, mert ez is egy elsüllyedt világ, azok a tevékenységek, szokások rég a múlté lettek, amik meghatározták a falusi ember életét akkoriban.

A rekorder múzeumalapító korsója

Nem is ez a korsó az érdekes most nekünk, bár egészen szép darab. Hanem a megtalálójával, Dornyay/Darnay Bélával foglalkozunk most. Aki amerre járt, mindenütt múzeumot alapított. Emellett 11 évig áldozópap is volt, és piarista szerzetes.

Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg

A jó Károly Róbert királyunk pedig annyi mindent tett itt, hogy azt kár is lenne egy cikkbe belezsúfolni. Hogy aztán némi képet kapjunk a 14. század elejének magyarországi viszonyairól, nézzük csak meg jobban az első vegyesházi uralkodónk hatalomra jutását.

Finta Sándor és Walt Whitman

Hogy mikor találkozhatott a Túrkevéről induló szobrász, Finta Sándor Walt Whitman költészetével, azt nem lehet tudni biztosan. A Szabó Lőrinc, Babits és Füst Milán által is fordított verseit leginkább eredetiben, angolul olvashatta, hiszen 1923-tól New Yorkban élt. Az viszont biztos, hogy tetszett neki ez a fajta költészet, ezért is készülhetett el a túrkevei Finta Múzeum által most 3D-ben tanulmányozható kis éremmel.

Tihany elveszett várai

Gyulaffy kapitány uram Csobánca után illenék szólni Tihany váráról, pontosabban várairól is. Mert a félszigeten már 5000 évvel ezelőtt állt egy földsánc, s rómaiak pedig az átkelő védelmére őrtornyot emeltek, és ez így ment tovább egészen 1683-ig, amikor Tihany a töröknek mindig sikeresen ellenálló földvára a levegőbe repült. Vagy eltalicskázták.

Lármafa, véres kard, postáskisasszonyok

A két világháború közötti falu egyik fontos közintézménye volt az éppen idén 150 éves Magyar Királyi Posta által fenntartott és működtetett postahivatal. Ahol a távíróval párhuzamosan a telefon is működött, ahol fel lehetett adni a leveleket és a táviratokat. Amiket aztán „házhoz is szállított” a postás, akit kézbesítőnek is neveztek. Az első emancipált munkahelyek egyike volt, a postáskisasszony kezelte az elektronikus masinákat, de ki is hordta a leveleket, ha nem volt önálló kézbesítője a hivatalnak.

Szép szál ember volt ez a III. Béla

III. Béla királyunkról pedig csak jót mondhatunk, konszenzus van arról a történészek között, hogy az ő uralkodása alatt volt a legerősebb, leghatalmasabb az Árpád-ház. Magyarország pedig – legalábbis a királyi bevételeket tekintve – megelőzte Franciaországot és Angliát is.

MaNDA összes cikke »

Minimalizmus a népvándorlás korából

mandadb_logoA csont a fémhasználat elterjedésétől fogva a szegény ember által használt anyag volt, alkalmazása az élet minden terén megfigyelhető. Felhasználták fegyverekhez, használati tárgyakhoz, öltözködéshez. Készítettek belőle hangszert és még korcsolyát is.

Mégis talán a legtöbbször gombot faragtak belőle. Most a keszthelyi Balatoni Múzeum jóvoltából vizsgálhatunk meg egy ilyen faragványt, pontosabban esztergályozott darabot a népvándorlás korából.

Az alsópáhoki Hévízdomb temetőjéből származó lelet a múzeum szakemberei szerint vagy markolatvégként, vagy pedig orsógombként volt használatban, míg a föld alá nem került. Ott pedig csontból lévén, sokáig ellen tudott állni az időnek. Markolatvégként egy késen, vagy áron, a nyél végén lehetett, ha pedig orsógombként volt alkalmazásban – amire átmérője (3,9 centiméter) is utal –, akkor a fonásnál a kész fonal feltekerésére szolgáló orsó, egy fa pálca aljára volt húzva, hogy pörgetésekor egyensúlyban tartsa azt. Aztán ha jobban belegondolunk, felsőruházat gombjaként is szerepelhetett, a közepén lévő 0,8 centiméter átmérőjű lyukon egy bőrszíj volt átfűzve, ami a kabátra, vagy köpönyegre rögzítette. A mellékelt leírásból ugyan nem derül ki, de nagy valószínűséggel egy nő sírjában találták, így gondolhattak a lelet feldolgozói a háziipari felhasználására.

orsogomb
Kattintson a képre, majd a 3D-ikonra!

Külön figyelmet érdemel az amúgy teljesen dísztelen eszköz előállítása, amihez – mint ezt tökéletes formája is mutatja – esztergát használt a hajdani mester. Ez az ötezer éves eszköz is a Közel-Kelethez köthető, mozgatása, pörgetése az íjvonó elvén működött, tehát egy hajlított fa két végére kötözött madzagot tekertek egyszer körbe az alul és felül rögzített, de forgó munkadarabon, majd pedig a fa előre-hátra mozgatásával hozták mozgásba. Aztán odaszorították a megfelelő helyre a kőből, majd fémből készült „esztergakéseket”, így nézett ki az ősi esztergálás. A lovak, szarvasmarhák és más patás emlősök lábcsontjai azért voltak jó alapanyagok, mert belsejük szivacsos szerkezetű révén könnyen volt fúrható, faragható. Hasonlóan kedvelt alapanyaga volt a csontfaragó mestereknek a szarvasok agancsa, amelyből a mai napig készülnek késnyelek és gombok szerte a nagyvilágban.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2015.06.04. 07:38 • Címke: digitalizálás, 3D, manda

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

károly róbert
Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg – A 12 éves Caroberto a délvidéki Frangepánok, Subicsok és Babonicsok lefizetése után partra is száll Dalmáciában, és elindul Buda felé. Még tart a menetelés, amikor III. András hirtelen elhalálozik, így aztán Bicskei Gergely esztergomi érsek meg is koronázza valami sebtében előkerített koronával a 13 éves ifjút. Ez volt Károly Róbert első megkoronázása, amit még kettő követett.