Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.
Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.
Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.
Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.
Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.
Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.
Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.
Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.
A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.
Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.
75 éve, 1940. május 24-én született Joszif Brodszkij Nobel-díjas orosz költő. Amikor megkapta a Nobel-díjat, már 15 éve kényszerű emigrációban élt. Szeretett szülőhazájában művei csak szamizdatban terjedtek, holott mindenki tudta, hogy ő a korszak legjelentősebb költője.
Édesanyja könyvelőként dolgozott, édesapja a második világháború idején fotóriporterként a flotta tisztje volt. A második világháború után zsidó származása miatt elbocsátották, ezt követően csak alkalmi munkákból tudott némi jövedelmet szerezni. Az ifjú Brodszkij tizenöt éves korában hátat fordított az oktatásnak, fizikai munkákat vállalt, bejárta a Szovjetunió európai és ázsiai részét is. Elhatározta, hogy az irodalomnak szenteli életét, első verse 1957-ben jelent meg egy folyóiratban. A hatvanas évek elején költőtársaival, az úgynevezett Szentpétervár Kör tagjaival eljártak Anna Ahmatovához, aki elsőként fedezte fel tehetségét.
Anna Ahmatova (forrás: Wikimedia Commons)
Ekkor már angolul és lengyelül tanult, műfordítással is foglalkozott. A korabeli hivatalos irodalmi irányzattól merőben idegen versei többnyire szamizdatban terjedtek, gyakran vett részt lakásokban tartott felolvasásokon. Szabad szellemiségét és életmódját sokan nem nézték jó szemmel. Mivel a Vecsernyij Leningrad egyik cikke pornográfnak és szovjetellenesnek minősítette műveit, a KGB látókörébe került. Iratait elkobozták, rendszeresen zaklatták. 1964-ben bíróság elé állították, és „társadalmi élősködés” miatt ötévi kényszermunkára ítélték, amelyet az Arhangelszkhez közeli norenszkajai munkatáborban kellett letöltenie. A perről egy újságírónő jegyzőkönyvet készített, és szamizdatban eljuttatta külföldi és orosz művészkörökhöz, a költőt a tiltakozásoknak köszönhetően másfél év rabság után szabadon bocsátották. (A messzi északon fekvő faluban egy hónapja nyílt múzeum abban az épületben, amelyben 1964-65-ben rabtársaival együtt fogva tartották.)
Az ezt követő időszakban a KGB rendszeresen zaklatta, műveit nem adták ki, külföldi ismertsége azonban egyre nőtt, és 1965-ben első verseskötete is megjelent Versek és poémák címmel Washingtonban. 1972-ben, az első zsidó kivándorlási hullám idején arra kényszerítették, hogy hagyja el hazáját. Először Ausztriába ment, ahol Wystan Hugh Auden angol költő vette pártfogásába, ő vezette be az európai irodalmi körökbe, Londonba és Oxfordba vitte felolvasásokra, majd segítségével az Egyesült Államokban telepedett le. 1987-ig az Ann Arborban lévő Michigani Egyetem „bennlakó költője” volt, de más egyetemeken is tanított vendégprofesszorként.
A bennlakó költő, Michigan University, 1972 (forrás: Wikimedia Commons)
1987-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat „mindent átölelő munkássága miatt, amelyre a gondolat világossága és költői erő” jellemző. Még ebben az évben New Yorkba költözött, s haláláig itt élt, a tanítás mellett számos felolvasókörutat tett az Egyesült Államokban és Európában is. 1991-92-ben az Egyesült Államok koszorús költője volt, s részt vett abban a mozgalomban, amely azt kezdeményezte, hogy a hotelszobákban a Biblia mellett verseskötetek is legyenek, illetve a földalatti falára úgynevezett versposzterek kerüljenek. Az 1990-es évek elején élénk figyelemmel követte az Oroszországban és Kelet-Európában bekövetkezett politikai változásokat, több cikket is szentelt e kérdésnek.
1988-ban (forrás: Wikimedia Commons)
1990-ben feleségül vette az orosz-olasz származású Maria Sozzanit, akitől 1993-ban Anna lánya született. Ekkora azonban egészségi állapota jelentősen megromlott, s két szívinfarktus, egy szívműtét és számtalan átvodkázott, agyoncigarettázott éjszaka után 1996. január 28-án szívroham végzett vele. Végakaratának megfelelően kedves városában, Velencében temették el.
Verset szinte kizárólag oroszul, esszét angolul írt, költeményeinek jó részét maga fordította angolra. Költészetére az orosz költők (Ahmatova, Paszternak, Mandelstam) és a klasszikus rómaiak (Vergilius, Horatius, Ovidius) mellett a legnagyobb hatást az angol John Donne gyakorolta, neki szentelte Elégia John Donne-ért című versét. Kísérletező művész volt, minden műfajban és költői formában otthonosan mozgott. Verseinek jellemzője az elidegenített önéletrajziság, nézőpontja a magányos, a világ felett álló hősé. Személyes tárgyú költeményeiben erőteljes, elmélkedő stílusban, nem kevés iróniával taglalja az életnek és a halálnak, a létezés értelmének kérdéseit. Esszéiben három csoport különíthető el: orosz íróportrék, önéletrajzi és kultúrfilozófiai esszék. Az emigrációban két színművet is írt, 1984-ben a Római Birodalomban játszódó Márványt, 1990-ben a Demokráciát.
Magyarul 1988-ban válogatáskötete jelent meg Post aetatem nostram címmel, amelyben több neves műfordító (Bajcsi Cecília, Baka István, Gergely Ágnes és Király Zsuzsa) fogott össze, hogy költészetét méltóképpen mutassa be a magyar olvasóknak.
Művei magyarul az interneten: Új élet, Post aetatem nostram
MTI