​Az élet: csupa Reload. Tom Jones 75 éves

Előttem van a jelenet, amikor a 80-as években, egy vasárnap délutánon gyerekszobánk közepére tettük édesanyám akkor már negyedszázados Grundig orsósmagnóját. Azt a kultikus darabot, amit 18. születésnapjára kapott, s a hatvanas évek közepén minden házibulija elmaradhatatlan kelléke volt.

A bézsszínű öreg masina akkoriban már ritkán volt bekapcsolva, működtetése ünnepi pillanat volt, mint egy időutazás. Fülem inkább testvérem szintetizátoros, europop slágereihez szokott, hordozóként pedig a magnókazettát és a hanglemezt ismertem. Erre itt egy furcsa illatú táska – inkább kisebb bőrönd –, ez a gömbölyded szerkezet, amelybe ormótlan magnószalagot kell befűzni: és sorban csendülnek fel rajta egy messzinek tűnő kor dalai.

Édesanyám ízléséről árulkodott, hogy elsősorban Tom Jones, Paul Anka és Elvis Presley felvételei. És talán egy-két dal a Beatlestől is. Távolinak tűnő dalok voltak, de a kedvencek közül Paul Anka és Tom Jones máig a színpadon áll – és valamikor a 2000-es években sikerült megvalósítanunk édesanyánk tinikori álmát, mindkettőjüket láthatta Budapesten, testközelből, élő koncerten. Paul Anka varázslatos volt és elegáns, ahogy az ötvenes évek végéről való dalait egy még régebbi, swinges hangszereléssel adta elő – Tom Jones pedig harsány és energikus, egy igazi, ragyogó popsztár. Ma 75 éves.



Igazi brit „termék” ő, egyike a könnyűzenét alapjaiban meghatározó brit muzsikusoknak. Néhány évvel fiatalabb Engelbert Humperdinck-nél, s meglepő, de mindössze pár hónappal idősebb John Lennonnál. Habitusa és repertoárja egyértelműen Engelberthez áll közelebb (ahhoz az érzelmes dalénekeshez, akit Nagy-Britannia még 2012-ben, 76 évesen is indított az Eurovíziós Dalfesztiválon).

Tom Jones klasszikus vokális popzenész, magányos bálvány a színpadon. A nagy öregek, Sinatra és Dean Martin fellépőruháját és részben közönségét örökölte, s világsikerű dalai is a hagyományos tánczene előadói által formálódtak tovább. Az őt Elvisszel rokonító showelemek és tánclejtések, az előadásait meghatározó, a női közönséget megcélzó erotikum már a hatvanas évek második felére a szórakoztató zene ikonjává, nemzetközi koncertsztárrá tették. S Nagy-Britannia hálás a szórakoztató művészeinek, ma már – 2006 óta – a Királynő lovagja, Sir Tom Jones a szegény walesi bányászcsalád gyermeke.

Thomas Jones Woodward néven született, s a brit munkásfiúk élete várt rá. Már gyerekfejjel megcsillogtatta énekhangját családi ünnepélyeken. Kamaszkorában hosszú ideig tuberkulózis kínozta, közel egy évig ágyhoz kötött volt. Majd vad tinédzserévek következtek. 16 éves koráig tanult, majd megházasodott, gyermeke született. Építőmunkásként és porszívóügynökként is dolgozott. Megfordult a kései ötvenes évek bárjaiban, esténként énekelt. Az ötvenes évek végének rock and roll rádiófelvételei rá is elementáris hatást gyakoroltak.

1963-ban figyelt fel rá John Meek menedzser és professzionális pályája első szakaszában Tommy Scott művésznéven lépett fel a Senators nevű beatzenekarral. Végül a legendás Decca cég producere karolta fel, és szerződést kötött vele. Ekkorra, a hatvanas évek közepére „született meg” Tom Jones. Első, 1964-ben megjelent kislemeze, a Chills and Fever még nem aratott nagy sikert, a köztudatba 1965-ben robbant be az It’s Not Unusuallal. Merész, férfias előadásmódját azonnal megszerette a közönség. Erős, mély, életteli, akár soul és rock felvételek hiteles előadására is alkalmas hangja, vaskos, őszinte, humoros egyénisége ettől kezdve lehetővé tették, hogy kalandozzon a műfajok között, még ha elsősorban érzelmes dalai is maradtak meg emlékezetünkben.



A hatvanas évek második felében olyan dalokkal kedveltette meg magát, mint a Green, Green Grass of Home, az I’m Coming Home és a Delilah. Ez utóbbi az egész világon végigsöpört, s bár Tom Jones emblematikus felvételeként ismerjük, a hagyományos tánczene megannyi énekese felvette repertoárjába: csehül Karel Gott, magyarul Korda György, németül Peter Alexander előadásában hallhatjuk.

A hatvanas évektől fogva számos filmben is meghatározóak dalai, közel száz produkcióban hallhatjuk a hangját. A Sean Connery főszereplésével forgatott Tűzgolyó című James Bond-filmben éppúgy, mint a Woody Allen forgatókönyvéből, Peter O’Toole, Romy Schneider és Peter Sellers főszereplésével készült Mi újság, cicamicában, amelynek Burt Bacharach komponálta címadó dala – What’s New, Pussycat? – egyik legismertebb slágere lett. A díjeső is a hatvanas évek közepén kezdődik számára a Grammy-díjjal, s vezet napjainkban egészen a legmagasabb brit állami és művészi kitüntetésekig.

A hatvanas-hetvenes évek fordulóján önálló televíziós műsort vezet, majd a hetvenes-nyolcvanas években az Egyesült Államokban él, és elsősorban Las Vegas világában érzi magát otthont, ahol barátja, Elvis Presley showműsoraihoz hasonló díszletek között lép fel. E korszakát idézi vissza ironikusan Tim Burton 1996-ban készült Támad a Mars című sci-fi vígjátéka, amelyben Tom Jones apró szerepet is kap, mint a marslakók támadásai elől menekülő énekes. Az ötvenes évek inváziós sci-fijeit a kellékként használt tv-készülékekben és ruhákban is megidéző, de egyébként egy képzelt jelenben játszódó film valóságos sztárparádé, az amerikai elnök szerepében például Jack Nicholson tündököl. S bár Tom Jonest is láthatjuk néhány emlékezetes jelenetben, köztük egy parodisztikus idillben, a világ valódi megmentője a régi hanglemezről megszólaló Slim Whitman, az ő ötvenes évek elejéről előhömpölygő, már nem evilági énekhangja elviselhetetlennek bizonyul a marslakók számára. (Slim Whitman egyébként évekkel a Támad a Mars után, 2013-ban hunyt el.)

Tom Jonest nem fenyegeti az a veszély, hogy – miként e filmben Slim Whitman, hangja egy kisvárosi épületben, egy idősek otthonának lemezjátszóján szóljon csupán. Őt igazán sosem felejtette el a közönség, így azt hihetnénk, igazán sosem kellett újrafelfedezni.  A megújulás igénye mégis folyamatosan jellemzi pályáját, s árulkodó, hogy az ezredfordulón, négymillió példányban megjelent albuma a Reload címet viseli. Ennek legnagyobb slágere a Sex Bomb, amellyel megismételte a 60-as évek sikereit, hónapokon át folyamatosan játszotta a rádió.



A német Max Raabe pedig elképzelte, milyen lenne ez a dal, ha a big band korszak, a 30-as, 40-es évek valamelyik gramofonsztárja adná elő:



Tom Jones 2012-ben jelentkezett negyvenedik stúdióalbumával, a Spirit In The Roommal. 1965 óta összesen 150 millió eladott album jelzi: van igény arra, amit csinál. Reméljük még sokáig énekli a Delilah-t, olyan bő kedvvel, ahogy azt Erzsébet királynő gyémánt jubileumán is tette.



Képes Gábor

• Publikálva: 2015.06.07. 07:36 • Címke: évforduló