a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Annaud kapta a CineMerit-díjat

munchen filmfest leadJean-Jacques Annaud francia rendező vette át hétfőn a Müncheni Filmfesztivál életműdíját, a Cine Merit Awardot.

Az Oscar-díjas Annaud az európai mozi egyik legnagyobb alkotója – méltatta a díjazottat Katja Eichinger, Annaud jó barátjának, a 2011-ben elhunyt Bernd Eichinger producernek az özvegye. Filmjeivel – A rózsa neve, A tűz háborúja vagy A medve – új világok kapuit nyitotta meg a nézők előtt. „Veled időgéppé vált a mozi, amely olyan világokba visz vissza minket, melyekről azt hittük, örökre elvesztek” – fogalmazott Eichinger.

annaud münchen filmfest
Diana Iljine fogadja a CineMerit-díjas Jean-Jacques Annaud-t (forrás: Filmfest München)

Annaud köszönőbeszédében megemlékezett barátjáról, Bernd Eichingerről, aki A rózsa neve című filmje producere is volt. „München városa tele van róla szóló emlékekkel. Nem tudok ide visszatérni anélkül, hogy ne zakatolna a szívem” – mondta. A 71 éves Annaud tiszteletére a filmfesztivál válogatást mutat be műveiből, látható legújabb, Farkastotem című filmje is. Ez az első film, amelyet Annaud 3D-ben készített.


Legutóbbi filmjének trailere
   
A lélegzetelállító felvételekben gazdag természeti eposz Csiang Zsung (Jiang Rong) kínai író életrajzi regényén alapszik, amely Kína legnépszerűbb könyvei közé tartozik és 39 nyelvre fordították le. A CineMerit Awardot a Müncheni Filmfesztivál 1997 óta minden évben filmművészeti érdemeiért adja át egy-egy elismert filmkészítőnek. Az eddigi díjazottak között van Michael Caine és Julie Christie színészek, valamint Michael Haneke rendező is.

MTI

• Publikálva: 2015.06.30. 15:06 • Címke: díj, hír