a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Restaurálták az Amarcordot

amarcord_leadA velencei filmfesztiválon szeptember 5-én mutatják be Federico Fellini mesterműve, az Amarcord restaurált változatát. A kultikussá vált olasz film éppen negyven éve, 1975-ben érdemelte ki a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat, ennek alkalmából restaurálták.

Az Amarcord felújítása többek között Fellini szülővárosa, Rimini közösségének támogatásával készült. A restaurálásnak köszönhetően a jelenetek, a színek és Danilo Donati kosztümjei is új fényben láthatóak a filmen. A felújított változat premierjén részt vesz Giuseppe Tornatore filmrendező is, aki 1990-ben kapta meg a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart Cinema Paradiso című alkotásáért.

amarcord
   
Az 1920. január 20-án született Federico Fellinit összesen öt Oscar-díjjal jutalmazták. 1957-ben a vándorkomédiások között játszódó Országúton című filmjéért megkapta a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. 1958-ban a jövőben bizakodó, egyszerű római utcalány sorsát bemutató Cabiria éjszakái, 1964-ben az alkotói válságba került rendezőről – önmagáról – szóló Nyolc és fél, majd 1975-ben a gyermekkorát felidéző Amarcord (Emlékezem) is megkapta az elismerést.
  
Fellinit 1993-ban életművéért tüntették ki az Oscar-díjjal, nem sokkal később azonban agyvérzés miatt bal oldala lebénult. A betegségéről és halálközeli élményeiről tervezett film előkészületei közben halt meg 1993. október 31-én.

MTI

• Publikálva: 2015.08.27. 12:19 • Címke: hír