a rovat írásai

Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?

Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.

És elindult a nagy íróper

Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.

Segédmunkásból lett költő

Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.

Ishiguróé a Nobel

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott

Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.

100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.

Csesztve és Sztregova, Arany és Madách

Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.

Költő elvont gondolatisággal

Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.

Tompa a búslelkű verselő lelkész

Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.

Ma van a magyar dráma napja

A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.

King a rémkirály

Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.

Irodalom összes cikke »

​Visszahúzódó, halk ember és harcos énekes

remenyik

„Egy lángot adok, ápold, add tovább...” – Ez áll a 125 évvel ezelőtt született Reményik Sándor sírkövén, akiről nem is nagyon hallottunk mi, 1945 után születettek.

Az elszakított Erdély költője volt, kinek nagyságát Babits és Németh László is elismerte. Csak nekünk kellett várni 1990-ig, hogy olvashassuk sallang nélküli verseit, melyekben Erdély megmaradásáért küzd, harcol ez a gyönge testű, beteges, visszahúzódó ember.

Aki a polgári jólétbe született az építészmérnök apa kolozsvári, a Király és a Minorita utcák sarkán álló házában. A költő számára Kolozsvár, és persze Erdély maradt mindig az otthon, erről a földről írta Budapesten, Pécsen és az adriai nyaralások alkalmával is verseit. Jogot tanult, de szembetegsége miatt az utolsó vizsgákat nem tette le, viszont már 1916-ban megjelentek első versei az Új Időkben, 1918-tól már az Erdélyi Szemle munkatársa, amit Trianon után ő visz tovább Pásztortűz néven. És ez a pásztortűz valóban olyan hely, amely köré odagyűlnek az emberek, az erdélyi irodalom színe-java is. 1918-ban megjelenik az első kötete (Mindhalálig), de a román bevonulás sokkját az 1918 és 1920 között írt, 1921-ben megjelenő Végvári versekben írja meg szenvedéllyel. Ő Végvári, aki az elszakított, Atlantiszba süllyedő Erdély elnémulásra ítélt harangjainak kongatója, ahogy Kristóf György ír róla a költő halála után három évvel Kolozsváron megjelenő tanulmányában.



Az erdélyi költő – így nevezte Babits és Németh László, költő, aki költői küldetésének központjába a transzilvanizmust, az erdélyi magyar megmaradást állítja, holott két értő múzsája és megannyi irodalmár kortársa a repatriálást, a Magyarországra való költözést választotta. A gyönge fizikum, a beteges test erős lelket hordozott, aki ezekben a vészterhes, zavaros időkben lelkesítő próféta és harcos énekes tudott lenni. Vallotta, hogy 1918 után az erdélyieknek csak a magyar lélek és a műveltség maradt meg, amit ápolni, erősíteni kell. Verseiben bejárja, számba veszi Erdély gyönyörű tájait és történelmi nevezetességeit, de leginkább szülővárosát, a Fő teret, a városrészeket, és a Kolozsvár környéki helyeket.

remenyik
A kötet a MaNDA adatbázisában

A szerkesztés mellett írt 12 kötetnyi vers két Baumgarten-díjat (1937 és 1941) és egy Corvin-láncot is hozott, de a legfontosabb az a szellemi alapállás volt, ami alapján „Végvári itt marad(t), mint varjú a száraz jegenyén, őrlő szú az idegen fában”. Mert tudja, hogy nem szabad hagyni elveszni a magyar templomot és a magyar iskolát. Mert különben a hegyeken túlról jöttek újat, sok fénylő kupolás és keresztes tetejűt építenek a rogyadozó, szélszaggatta zsindelyű Isten háza mellé, az iskolából pedig elfogy a magyar szó, már csak az államnyelvet oktatják.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2015.08.28. 16:42 • Címke: évforduló

Digitális Irodalmi Akadémia