​A svábok kitelepítése és a propaganda

filmhiradok_online_leadCsúf propagandaanyagot készített a Mafirt Krónika 1947 augusztusában a bácskai svábok kitelepítéséről. Az uszító, hazugságokkal és előítéletekkel teli tudósítás egy olyan párt híradójában ment le, amely fennen hirdetett programjában, elveiben éppen az ellenkezőjét hangsúlyozta. A narráció annyira elfogult, hogy példaként lehetne használni a médiaiskolákban.

A magyarországi svábok kitelepítését az Ideiglenes Kormány vetette fel még 1945 májusában, állítólag a Szovjetunió nyomására. A tervekre a potsdami konferencia is rábólintott három hónap múlva, így december végére el is készült az erről szóló kormányrendelet. Amiben a kollektív bűnösség elve alapján azon magyar állampolgárok kerültek a célkeresztbe, akik az 1941-es népszámláláskor német nemzetiségűnek, vagy anyanyelvűnek vallották magukat. Mivel ez akkoriban Németország felemelkedése miatt egyáltalán nem volt kockázatos, a hazai német nemzetiség jó része így nyilatkozott. Azoknak, akik közülük még ráadásul be is léptek a Volksbundba, semmi esélyük sem maradt a maradásra. A Nagy Imre belügyminiszter által jegyzett 1946 januári végrehajtási rendelet 10 százalékban határozta meg a mentesíthetők keretét, végül 1946 és 1948 között két nagyobb hullámban a 380 ezres magyarországi svábságból 185 ezer embert telepítettek ki a megszállt és lerombolt Németországba. 135 ezren az amerikai zónába, 50 ezren az oroszba kerültek, de az első időkben mindenütt sokat kellett szenvedniük.



45 ezer ház és 250 ezer hold föld maradt utánuk gazdátlanul, és persze itt kellett hagyniuk a teljes állatállományt, mert azt sem lehetett felrakni a vagonokba. Ezért is aljas az a kijelentés a narrációban, hogy a svábok sorsukra hagyták a jószágot. Mint ahogyan az sem felelt meg az igazságnak és a történelmi tényeknek, hogy a magyarok ellenében kapták volna meg az 1700-as években a jó bácskai földeket. Ezek ugyanis az ország középső területeivel együtt a török pusztítás miatt lakatlanok voltak, és a megmaradt magyarság nem volt képes a benépesítésükre. Természetesen a felütésként emlegetett márványoszlopok és fürdőszobák sem jellemzőek a svábok falvaira, viszont az igaz, hogy portáik láthatóan jobban rendezettek és takarosabbak voltak, mint a velük élő nációké. Az emberiesség törvényeinek emlegetése is visszatetsző itt, hiszen tudjuk, hogy az összeállított szerelvényeket sokszor a legnagyobb kánikulában mellékvágányokon parkoltatták úgy, hogy a kitelepítettek még inni sem kaptak rendesen.

PL

• Publikálva: 2015.09.17. 11:35 • Címke: filmhíradók online